FFT: így üldözték a titkosszolgálatok a labdarúgókat a '70-es években

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2020.12.10. 18:28
null
Ladinszky Attila idehaza is nagy varázsló volt… (Forrás: FFT)
A Vasas ifjúsági játékosa, Ladinszky Attila heccből nem tért haza Belgiumból, amivel lavinát indított el. A csatár még nem számított túl ismert játékosnak, mégis a tettére hivatkozva egyik vizsgálat érte a másikat, aminek eredményeképp indokolatlanul tiltottak ki ártatlan embereket Magyarországról. Egyesek meghajoltak az elhárítás szigora előtt, mások viszont arra készültek, hogy botrányt csapnak az őket ért inzultus miatt.


Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csak megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk. Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze, sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is.

A FourFourTwo-nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő történéseket feldolgozó sorozatunk legújabb részében arról ír: az 1970-es években a titkosszolgálatok ugyanolyan intenzitással üldözték a látókörükbe került labdarúgókat, mint a korábbi évtizedekben, mégis erről az időszakról sokkal kevesebb adat maradt fenn. Ennek okai egyelőre tisztázatlanok, de az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára olyan iratokat őrzött meg ezen időszakról, amelyek arról tanúskodnak, hogy ha nem is volt az utólag konszolidált Kádár-kor kiszolgálóinak valódi ellenségképe, akkor sem estek kétségbe: kreáltak maguknak.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik