FFT: „Az ördög horvát megtestesítője” – a kispesti Tonci Kukoc sötét múltja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.13. 14:22
„Az identitászavaros, erőszakos horvát” – így jellemezte az FourFourTwo brit anyalapja 2015 februárjában az akkor a CSZKA Szófiában játszó Tonci Kukocot, aki a Srác egy kicsit őrült című rovatba került be. Akkor még nem sejthettük, hogy 2018-ban a Honvédba szerződik...

Az egykori kosárlabdasztár, Toni Kukoc unokatestvérének, a CSZKA Szófia horvát védőjének nagyobb arca van, mint Mario Balotellinek. Amikor a horvát válogatott Bulgária ellen játszott klubcsapata otthonában, Tonci közölte a horvát médiával, hogy ő a legjobb balhátvéd. Miután mégsem hívták be, azzal fenyegetőzött, hogy bolgár lesz. Jutalma tízezer eurós büntetés lett. Néhány hét múlva Kukoc ököllel zárta le vitáját a játékoskijáróban Georgi Petkovval, a Slavia kapusával. Kétmeccses eltiltást kapott, és a Slavia elnöke, Venciszlav Sztefanov elnevezte az ördög horvát megtestesítőjének.

Kukoc Olaszországban is játszott, és ottani pályafutása a Bresciában egy öltözői verekedéssel ért véget a csapatkapitánnyal, és egyszer olyat is mondott: „az olaszok nem igazi férfiak, mert nincs tökük.”

A Tonci Kukoc sötét múltját bemutató cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik