Ferencváros: 300 ezer euróért érkezik a német játékos – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.03. 10:45
A Nemzeti Sport Online-on izraeli források alapján már júniusban jeleztük, hogy a Ferencváros szerződtetné az izraeli Beitar Jeruzsálem német-horvát balhátvédjét, Marcel Heistert. A sports.walla.co.il beszámolója szerint megszületett az egyezség a klubok között, a játékos kedden már a Ferencvárosnál vesz részt orvosi vizsgálaton.

Az izraeli portál beszámolója szerint az egyébként a napokban éppen Magyarországon túrázó – a Honvéddal múlt szombaton felkészülési meccset is játszó – Beitar megállapodott a Ferencvárossal Marcel Heister átigazolásáról, így a 25 éves balhátvéd ma már orvosi vizsgálaton vesz részt a Fradinál, ami után hároméves szerződést írhat alá.

A hírek szerint a magyar klub 300 ezer eurót fizet a játékosért, akit még egy évig kötött volna a szerződése Izraelbe, és elsőre 500 ezer eurót kértek érte, de úgy tűnik, a Fradinak sikerült alkudnia az előzetes vételárból.

A Németországban született, de horvát okmányokkal is rendelkező Heister korábban játszott a Hoffenheim II-ben, a horvát Zadar és az Istra csapatában is, 2016-ban szerződött a Beitarhoz. Az elmúlt szezonban 19 mérkőzésen lépett pályára az izraeli bajnokságban, három gólt szerzett és egy gólpasszt adott.A nyári felkészülés kezdetére már nem is tért vissza a klubhoz, mert jelezte távozási szándékát, ugyanakkor a Ferencvárossal visszatérhet Izraelbe, hiszen a zöld-fehérek a Maccabi Tel-Avivval találkoznak az Európa-liga selejtezőjében. Tavaly az El-ben egyébként a Vasas elleni párharc mindkét meccsét végigjátszotta.

A ghánai Abraham Frimpong, az argentin Matías Ezequiel Rodríguez és az olasz Davide Lanzafame után Heister már a negyedik játékos lesz, akiért a nyáron átigazolási díjat fizet a Fradi, egyúttal ő lehet a klub hatodik nyári szerzeménye.



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
**
Érkezők: Kjartan Finnbogason (izlandi, AC Horsens – Dánia, szabadon igazolhatóként), Abraham Frimpong (ghánai, Crvena zvezda – Szerbia), Davide Lanzafame (olasz, Bp. Honvéd), Matías Ezequiel Rodríguez (argentin, Chacarita Juniors – Argentína), Sigér Dávid (Balmazújváros – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Csernik Kornél (Soroksár), Kundrák Norbert (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bene Marcell, Burzi Alex, Hajdú Roland, Orosz Marcell, Róhfeld Gergő, Tóth Dominik
Kiszemeltek: Hangya Szilveszter (Vasas), Abdul Latif (ghánai, Ashanti Gold SC – Ghána, próbajáték), Marcel Heister (német-horvát, Beitar Jeruzsálem – Izrael)
Távozók: Batik Bence (szabadon igazolható), Gera Zoltán (visszavonult), Janek Sternberg (német, 1. FC Kaiserslautern – Németország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Priskin Tamás (Haladás), Silye Erik (soroksári kölcsön után Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Joseph Paintsil (ghánai, Tema Youth – Ghána, onnan KRC Genk – Belgium), Marcos „Marquinhos” Pedroso (brazil, Figueirense – Brazília), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Hajnal Tamás (visszavonul?), Rui Pedro Couto Ramalho (portugál)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik