Felkészülés: Videoton-döntetlen a Dinamo Bucuresti ellen

Vágólapra másolva!
2017.01.27. 18:02
 A labdarúgó NB I-et holtversenyben vezető Videoton a második pénteki felkészülési mérkőzésén 0–0-t játszott a 18-szoros román bajnok Dinamo Bucuresti ellen a spanyolországi Marbellához közeli Coínban.

A Videoton alig néhány órával az osztrák Admira Wacker elleni mérkőzés után ismét pályára lépett, ezúttal a Dinamo Bucuresti ellen.

A második mérkőzésre Henning Berg, a magyar csapat vezetőedzője nagy részt az őszi alapembereket tette a kezdőcsapatba. A vidi.hu tudósítása szerint a két gárda kiegyenlített mérkőzést játszott egymással, és mindkét fél előtt adódott gólszerzési lehetőség – a fehérváriaknál leginkább Danko Lazovics próbálkozott.

A Videoton még az utolsó percekben is veszélyeztetett, ám egyik helyzetét sem használta ki. A végeredmény 0–0.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Videoton FC–Dinamo Bucuresti (román) 0–0

Coín, Estadio de José Burgos
VIDEOTON: Kovácsik – Nego, Vinícius, Fiola, Stopira – Suljic, Varga, Pátkai, Hadzic – Scsepovics, Lazovics.
Forrás: vidi.hu

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik