Felkészülés: Rossi búcsúzott, Doll hiányolta a küzdeni tudást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.01. 07:28
null
Rossi elköszönt, irány a magyar válogatott (Fotó: Török Attila)<br />
A DAC és a Ferencváros 1–0-s dunaszerdahelyi sikert hozó felkészülési meccse után a két vezetőedző, Marco Rossi és Thomas Doll sajtótájékoztatón értékelt. Pontosabban a jövőben a magyar válogatottat irányító Rossi búcsúzott, Doll pedig elmondta, mit hiányolt csapatából a meccsen. Valamint szóba került a legújabb Fradi-igazolás, az izlandi Kjartan Finnbogason is. 

A meccs utáni sajtótájékoztatón először Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője értékelt:

„Nagyon jó meccset játszottunk, mindkét csapat előtt elég sok lehetőség adódott a gólszerzésre. Láttuk azonban, hogy még időre van szükségünk ahhoz, hogy elérjük azt a szintet, amire szükségünk lesz a bajnokságban és az Európa-ligában. Nagyobb küzdeni tudás és harciasság kell, mert ezen a meccsen nagyon sok olyan párharc volt, amelyekben nem voltunk stabilak. Az első félidőben rengeteg felesleges hibát követtünk el, ezek a nemzetközi mérkőzéseken nagy gondot okozhatnak. A második félidőben sokat cseréltem, beküldtem a fiatalokat, miközben Sigér Dávid megsérült, ráadásul úgy fest, súlyosabban. Tizenkét, tizenöt játékosunk van jelenleg, akikre a kezdőcsapatban számíthatunk, ezért mindenképpen erősítenünk kell még, hogy nagyobb legyen a konkurencia a csapaton belül. Bízom benne, hogy az új játékosoknak minél előbb sikerül beilleszkedniük a csapatba.”

A Nemzeti Sport kérdésére elmondta, a napokban igazolt izlandi Kjartan Finnbogasonra számíthat-e már a Maccabi Tel-Aviv elleni Európa-liga-selejtezőn.

„Finnbogason kedd óta készül a csapattal, két-három edzésen van túl. Be kell őt építeni a csapatba, illetve fizikailag is fel kell készíteni, hiszen az utolsó mérkőzését májusban játszotta Dániában. Van még tíz napja a selejtezőig, meglátjuk, mi lesz a helyzet vele.”

A lefújás után úgy tűnt, Marco Rossi utoljára megy körbe a Mol Arénában, és a sajtótájékoztatón is inkább búcsúzott a DAC-tól, mintsem a felkészülési meccset elemezte volna.

„Szeretnék köszönetet mondani a játékosaimnak, hiszen nagyon nehéz helyzetben vannak, miután tudják, hogy távozom. Emellett a csapatnak három-négy poszton erősítenie kell ahhoz, hogy az európai kupaporondon is helytálljon. Ennek ellenére maximális profizmussal és lojalitással álltak a feladatokhoz, teljesítettek mindent, amit kértem tőlük, és ezért nagyon hálás vagyok nekik. Nagyon köszönöm a szurkolóknak is, akik ebben a stadionban olyan helyet teremtettek, ahol mindig fantasztikus a hangulat. Az elején nem volt a kapcsolatunk felhőtlen, de most szép emlékekkel távozom Dunaszerdahelyről.

Ezek után persze adódik a kérdés, mennyire figyelte szövetségi kapitányi szemmel a Ferencváros válogatott játékosainak teljesítményét.

Arra csak a nők képesek, hogy egyszerre több dologra figyeljenek, én meg férfi vagyok. Ezért elsősorban a DAC-ra koncentráltam, bízom benne, hogy az utódomnak a legjobb állapotban adom át a csapatot.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DAC (Dunaszerdahely, szlovákiai)–FTC 1–0 (0–0)
Dunaszerdahely,Mol Aréna,8400néző.
DAC:Macej – Huk, Satka, Záhumensky – Kostrna (Spiriak, 79.), Ljubicic (Domonkos K., 64.), Herc, Simcák (S. Kone, 58.) – Vida K. (Tretyakov, 72.) – Bayo (Almási, 79.), Pacinda (Divkovic, 58.).Vezetőedző:Marco Rossi
FTC:Dibusz – Lovrencsics G. (Csernik, a szünetben), Frimpong (Takács Zs., a szünetben), Blazic, Leandro – Gorriarán (M. Rodríguez, a szünetben), Szpirovszki (Rui Pedro, 65.) – Varga R. (Finnbogason, 65.), Sigér (Abdul Latif, 57.), Bőle – Böde (Kundrák, 65.).Vezetőedző:Thomas Doll

Gólszerző:Pacinda (57.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik