Felkészülés: rangos ellenféllel játszik szombaton a PAFC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.19. 22:11
A Spanyolországban edzőtáborozó Puskás Akadémia FC szombat délután 16.00 órától a kínai élvonalban szereplő Sanghaj Senhua ellen vív felkészülési mérkőzést – adta hírül a labdarúgóklub hivatalos honlapja. Az egyszeres kínai bajnok, kétszeres kupagyőztes, háromszoros szuperkupanyertes gárda ez év elejéig Carlos Tévezt is a soraiban tudhatta, az argentin támadó azonban január elején szerződést bontott és hazaigazolt a Boca Juniorsba.

Így sem hiányoznak azonban az igencsak jó nevű labdarúgók a Senhua keretéből, hiszen tagja a brigádnak az egykor a Chelsea-ben is megforduló szenegáli Demba Ba, a két korábbi interes, a kolumbiai Fredy Guarín és a nigériai Obafemi Martins, valamint a 34-szeres paraguayi válogatott Oscar Romero.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
16.00:
Puskás Akadémia–Sanghaj Senhua

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik