nemzetisport.hu 2016.01.31 18:36 Frissítve: 2016.01.31 20:10

Felkészülés: a Hajduk edzője brutalitással vádolja az FTC-t

A horvát Hajduk Split labdarúgócsapatának edzője, Damir Buric túl keménynek minősítette a Ferencváros játékát a magyar listavezető által 4–2-re megnyert felkészülési mérkőzésen.

 

„Az ellenfelünk brutálisan kemény volt, és egy barátságos mérkőzést vártunk. Minden volt, csak az nem. Több játékosom is rúgást kapott, egy vagy két napi munka veszendőbe megy azért, mert a játékvezető és segítői nem védték meg megfelelően a futballistáimat. Ez nem kifogás, ez tény. Az első tizenöt-húsz percben azt játszottuk, amit megbeszéltünk, aztán az egyéni hibáinkból a Ferencváros magához ragadta a kezdeményezést. Van mit kijavítanunk, de biztató, hogy egy ilyen erős ellenféllel szemben is helyt tudtunk állni” – idézi Buricot a dalmacijanews.hr.

Egy másik portálnak, a Sportske Novostinak már keményebben fogalmazott a tréner.

„Már megbántam, hogy a Ferencvárost választottam ellenfélül. Német edzője és sok minőségi játékosa van, erre mit csinál a csapat? Szabálytalanul, durván játszik. Nagyon sportszerűtlen találkozó volt, mást nem is mondhatnék, miután folyamatosan ütötték-verték a labdarúgóimat.”

„Az összecsapás előtt az egyik edző odajött hozzám és azt mondta: »Vigyázz a magyarokkal, figyelj oda rájuk, végig a kilencven perc alatt«. Nem hittem neki, de most már sajnos tudom, mire célzott.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Belek

FERENCVÁROS–HAJDUK SPLIT (horvát) 4–2 (2–1)
FTC:
Dibusz (Jova, a szünetben) – Dilaver, Nalepa (Leandro, a szünetben), Pintér Á., Ramírez – Gera Z. (Hajnal, a szünetben), Nagy Á. (Trinks, 61.) – Varga R. (Lamah, a szünetben), Nagy D. (Csukics, 71.), Radó (Lakatos I., 71.) – Sesták (Busai, 71.)
HAJDUK SPLIT: Stipica – Juranovic, Milovic, Bilyi, Milic – Jefferson, Balic, Maloku, Tudor, Susic – Bencun 2. félidő: Grbic – Juranovic, Milovic, Nizic, Pejic – Jefferson, T. Basic, Roguljic, Bencun, Tudor – Arteaga
Gólszerző: Radó (20.), Varga R. (25.), Trinks (76.), Busai (77.), ill. Jefferson (12.), Arteaga (82. – 11-esből)

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2016.08.26 11:40:16

Labdarúgó NB I R. B.

A működési költségtérítés akár milliós nagyságrendű is lehet, de megvédi a kis klubokat a kiürítéstől, és több fiatal kerülhet be a profi futballba.

2016.08.25 14:10:52

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online értesülései, Lanzafame aláírt a Budapest Honvédhoz.

2016.08.22 15:18:22

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Gyirmóté a legjobban őrzött tábor; Vasas-bombák; Pontes pontok nélkül Debrecenben.

2016.08.21 16:44:14

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Pontes alatt három bajnokin egyetlen pontot szerzett a Loki, Felcsúton egyenesen kiütötték a Debrecent.

2016.08.21 16:15:26

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Sok helyzet, nagy lehetőségek mindkét oldalon, de csak egy-egy gól.