A Vidi-csatár kikerült a keretből; Diagne nélkül az Újpest

Vágólapra másolva!
2016.01.04. 18:37
null
Az újpestiek is megkezdték a felkészülést, legeredményesebb játékosuk nélkül (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I kilenc csapata kezdte meg január 4-én, hétfőn a felkészülést a tavaszi idényre. Több helyen tűntek fel új arcok, és olyanok is akadnak, akik nem eddigi társaikkal vágtak bele a munkába. Íme, egy helyen, amit a kilenc csapat felkészülésének nyitányáról tudni kell.

ÚJPEST

A 2. helyen telelő Újpest FC a házi gólkirálya, az ősszel 11 találatig jutó szenegáli Mbaye Diagne nélkül kezdte meg a téli felkészülést.

„Idén először január 4-én találkoztak egymással a keret tagjai, hogy a téli szünet után a felkészülés első napját közös bemelegítéssel, edzőtermi átmozgatással és futóedzéssel köszöntsék” – írja az első tréningről szóló tudósításában az Újpest hivatalos honlapja.

„A kapusok a birkózóteremben melegítettek, míg a keret többi tagja az edzőteremben végzett gyakorlatokat. Az edzés harmadik részében a játékosokat hóesés üdvözölte, a szállingózó hópelyhek már kezdték belepni a gyepet, amikor kezdetét vette a futás. Az edzésen mindenki megjelent, Diagne szerdán csatlakozik a kerethez. Kedden tesztek várják a játékosokat, szerdától pedig két edzést rendelt el a szakmai stáb” – tette hozzá az ujpestfc.hu

A Nemzeti Sport Online megtudta, új játékos sem vett részt a gyakorláson, és jövő hétnél előbb próbajátékosokra sem lehet számítani.

Egyelőre, az erről szóló belga hírek ellenére, nem tért vissza Újpestre a nyáron szerződtetett, majd a Sint-Truidennek kölcsönadott mali Falaye Sacko, ahogy honfitársa, Souleymane Diarra sem. Utóbbinak ősszel későn rendeződött a játékengedélye, majd hosszabb szabadságot kapott a klubtól. Gyarmati Eszter ügyvezető korábban úgy nyilatkozott róla, hogy januárban térhet vissza, ekkor kezdődhet meg a csapatba építése, ha Nebojsa Vignjevics vezetőedzőnek szüksége lesz a játékosra.

AZ ÚJPEST TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor: Törökország (Antalya), január 18–30.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 20., Törökország: Újpest–Wil (svájci II.)
Január 23., Törökország: Újpest–Nürnberg (német II.)
Január 26., Törökország: Újpest–Steaua Bucuresti (román)
Január 29., Törökország: Újpest–Carl Zeiss Jena (német IV.)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:

Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Kecskés Ákos, Tóth Patrik (Budaörs, Balmazújváros)

VIDEOTON

A Videoton játékosai orvosi vizsgálattal „startoltak”, kedden és szerdán teljesítménydiagnosztikai vizsgálatok jönnek, csütörtöktől pedig napi két edzés vár a futballistákra. A keretben is történt változás.

„A téli felkészülést nem az első csapattal kezdi Mirko Ivanovszki. A Vidi II támadója, az NB III-ban ősszel 10 találatig jutó Paudits Patrik viszont lehetőséget kap a bizonyításra a szakmai stábtól a következő hetekben” – számolt be a keretet érintő változásokról a vidi.hu.

A macedón válogatott Ivanovszki nyolc NB I-es és tizennégy tétmérkőzésen szerepelt az őszi idényben, de csupán egyetlen gólt szerzett. Az első hét NB I-es fordulóból hatszor pályára lépő támadó Horváth Ferenc érkezése után csak 27 percnyi játéklehetőséget kapott a bajnokságban.

A VIDEOTON TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor: Spanyolország (Valencia), január 13–22.
Külföldi edzőtábor:
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 30.: Videoton–DVSC

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Paudits Patrik
Kiszemeltek: Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Ilija Nesztorovszki (macedón, Inter Zapresic – Horvátország), Léandre Tawamba (kameruni, Zlaté Moravce – Szlovákia)
Távozók: Gyurcsó Ádám (érdeklődnek iránta: Lech Poznan, Legia Warszawa – Lengyelország, Celtic – Skócia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Kleinheisler László (Ferencváros, Istanbul Basaksehir – Törökország, Slask Wroclaw – Lengyelország), Lang Ádám

DVSC

A debreceni játékosok számára vérvétellel kezdődött a program, majd a konditeremben és a füves pályán folytatták a munkát. Adamo Coulibaly és Geoffrey Castillion néhány nappal később csatlakozik a többiekhez.

A reggeli vérvétel után a játékosok a konditeremben kezdtek, majd az akadémia füves pályáján futóedzésen vettek részt – olvasható a DVSC hivatalos honlapján. A klub engedélyével Castillion és Coulibaly később tér vissza Debrecenbe: a holland támadó kedden érkezik Magyarországra, s szerdától áll edzésbe, míg a francia csatár repülőgépe szerdán landol Budapesten, s csütörtökön jelentkezik klubjánál.

További hír, hogy visszatért a 23 esztendős Kertész Tamás, aki kölcsönben Békéscsabán szerepelt, illetve, hogy Nenad Novakovics és Balogh János külön edzésmunkát végzett.

„Hamarosan tétmérkőzés vár ránk, és a pihenő sem volt hosszú, mindezt a téli felkészülés során figyelembe kell venni – mondta Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője. – Három hét alatt nem épül le annyira a szervezet, hogy extra terheléseket kapjanak a játékosok. A lépcsőfokokat azért be kell tartani, futó és labdás edzések egyaránt lesznek. A labdarúgók a szünetre kaptak házi feladatot, tehát nemcsak pihenésről szólt a pauza. Azok számára, akik végigjátszották az őszi szezont, több szünetet adtunk, a többieknek a bajnokság után még egy hétig edzés volt. Ezen a hétvégén egymás közti játék lesz, jövő hét szombaton pedig már két edzőmérkőzést játszunk, így teljes meccsterhelést kaphatnak a srácok.”

A DVSC-TEVA TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor:
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 16.: DVSC–Gaz Metan Medias (Medgyes; román II.)
Január 23.: DVSC–Zemplín Michalovce (Nagymihály; szlovák)
Január 30.: Videoton–DVSC
Február 4.: FTC–DVSC

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Kertész Tamás (Békéscsaba)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Gelei Vince (BKV Előre)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

HONVÉD

A Honvéd hétfőn két új játékossal a soraiban kezdte meg a téli felkészülést. Marco Rossi vezetőedző a második keret játékosaival kiegészülve mintegy 35 futballistának tartott edzést Kispesten a Bozsik-stadion edzőpályáján.

A gyakorláson részt vett a nem sokkal a tréning előtt bejelentett új szerzemény, a kárpátaljai kapus, Nagy Sándor.

A volt ferencvárosi védő, a legutóbb az NB II-es Szigetszentmiklósnál szereplő Sváb Dániel pedig próbajátékra érkezett Kispestre.

„Közel másfél órás edzéssel, nagy sajtóérdeklődés közepette kezdődött NBI-es csapatunk felkészülése a tavaszi idényre. Hiányzó nem volt. Lajtaváry Buda, a csapat masszőré örömmel vette tudomásul, hogy nincs beteg, sérüléssel is csak Szilágyi Lóránd bajlódik, de jövő héten, már ő is az edzők rendelkezésére áll. A játékosokat mínusz 9 fokos hideg, és hózápor várta. A barátságtalan időjárás ellenére a fiúk jó hangulatban végezték a gyakorlatokat. A tréning futással kezdődött, de fél óra után azért a labdák is előkerültek" – tudósított az első edzésről a honvéd hivatalos honlapja.

Holnap a Goldball-pályán folytatódik a kispestiek felkészülése. Az első edzőmérkőzést január 13-án, szerdán lesz a Tatabánya ellen a Bozsik-stadionban 13 órai kezdettel. Eldőlt, hogy a január 16-i Paksi FC–Bp. Honvéd felkészülési mérkőzés Pakson lesz 13 órától. Módosult a január 23-i Honvéd–Siófok meccs kezdési időpontja, az eredetileg tervezett 11 órai kezdés helyett 12 órakor lépnek pályára a csapatok.

A Honvéd vezetőedzője, Marco Rossi az NSO kérdésére elmondta, hogy elsősorban balhátvéd és csatárpsozton szeretne erősíteni. Előbbi pozícióba érkezhet Sváb Dániel, ha a próbajáték során meggyőző teljesítményt nyújt, de ha nem, akkor más is érkezhet tesztelésre. Csatárposztra van már egy konkrét külföldi kiszemeltje az olasz szakembernek, egy olyan futballista, aki az előző fél évben folyamatosan játékban volt a klubjában, jó teljesítményt nyújtott. Egyelőre azonban kérdéses, sikerül-e őt megszerezni, ezért nem is árulta el a támadó nevét.

AZ NSO TV RIPORTJA

A BUDAPEST HONVÉD TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor:

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 13., 13.00: Bp. Honvéd–Tatabánya
Január 16., 13.00: Paksi FC–Bp. Honvéd
Január 20., 17.00: Bp. Honvéd–Dabas
Január 23., 12.00: Bp. Honvéd–Siófok
Január 30, 11.00.: Bp. Honvéd–Szigetszentmiklós
Február 6., 13.00: Bp. Honvéd–Sopron

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Nagy Sándor (ukrajnai, legutóbb FC Bihor Oradea – Románia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Lukács Dániel (profi szerződést kapott)
Kiszemeltek: Sváb Dániel (Szigetszentmiklós, próbajáték), Máté János (Mezőkövesd), Wittrédi Dávid (Kozármisleny)
Távozók: Délczeg Gergely (Kisvárda), Fejes János (érdeklődnek iránta: Gyirmót), Ihrig-Farkas Sebestyén, Szemerédi Norbert
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

VASAS

Hétfőn délelőtt a Vasas labdarúgócsapata is megkezdte a téli felkészülést, de még nem a múlt héten kinevezett német Michael Oenning vezetésével, hanem Ferenczi István erőnléti edző irányításával.

A Vasasnál Simon Antalt a német Michael Oenning váltotta a vezetőedzői poszton a múlt héten, de az új szakember a tervek szerint csak holnap érkezik meg Budapestre, így várhatóan csak szerdán tart majd először edzést a 10. pozícióban telelő angyalföldieknek.

A munka azonban ma megkezdődött a csapatnál. Ferenczi István vezetésével edzett a csapat, leginkább kocogás és egymás közötti játék szerepelt a programban. A Fáy utcai sporttelepen a sátorral fedett műfüves pályán gyakorolt a csapat. Az első tréningen 14-en vettek részt.

A klub tájékoztatása szerint új játékos nem jelent meg, a régiek közül viszont hiányoztak a pravoszláv karácsony miatt hosszabb szabadságot kapó légiósok – Tomiszlav Pajovics, Marko Vukaszovics, Milos Adamovics, Vojo Ubiparip, Jevgenyij Pavlov –, valamint Kenesei Krisztián és Könyves Norbert sem volt ott az első gyakorláson.

Utóbbi két játékosról a Vasas egyelőre nem adott bővebb felvilágosítást, nem tudni, miért nem edzettek a többiekkel.

A VASAS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor:

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Még nincs bejelentett mérkőzés.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Fröhlich Roland (Paks), Máté János (Mezőkövesd), Szatmári Lóránd (MTK)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

PUSKÁS AKADÉMIA

A játékosok hétfő kora reggel laborvizsgálattal kezdték a napot, majd a csapat egyik fele orvosi vizsgálatokon, a másik fele pedig Robert Jarni vezetőedző edzésén vett részt – adta hírül a klub honlapja. A Puskás Akadémia január 17-én elutazik Spanyolországba, ahol az edzések mellett négy felkészülési mérkőzés vár rá a 29-i hazaút előtt. A februári bajnoki rajtig két hazai összecsapása is lesz a PAFC-nak, január 16-án a Siófokot, február 6-án a Budaörsöt fogadj hazai környezetben – adta hírül a klub honlapja.

A Nemzeti Sport Online információi szerint a Puskás Akadémia két fiatal játékosa, Spandler Csaba és Pintér Bence kölcsönben az NB II-es Csákvárban folytathatja a tavaszi szezonban. A védekező középpályás Pintér Bence nyolc élvonalbeli mérkőzésen 111 percnyi lehetőséget kapott az őszi szezonban, míg a 14 első osztályú mérkőzésen rutint szerző balhátvéd, Spandler Csaba nem jutott bevetéshez az NB I-ben az elmúlt hónapokban, csak az NB III-ban szerepelt.

A PUSKÁS AKADÉMIA FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor:
Spanyolország (Málaga), január 17–29.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 16.: Puskás Akadémia–Siófok
Február 6.: Puskás Akadémia–Budaörs

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:

Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:


BÉKÉSCSABA

A sereghajtó Békéscsaba is hétfőn kezdte meg a felkészülést, az első tréningen több új játékos is megjelent.

Azt már jeleztük, hogy a Mezőkövesdről távozó középpályás, Takács Péter Békéscsabára szerződik, és a mai első edzésen már részt is vett.

Ugyancsak írtuk már, hogy a DVSC-vel háromszoros magyar bajnok Vukasin Polekszics is Békéscsabára köthet ki. Ma már a 33 éves, 36-szoros montenegrói és egyszeres jugoszláv válogatott kapuvédő is az Előrével edzett.

Rajtuk kívül még két új arc tűnt fel a csabaiaknál, két fiatal futballista, de a klub egyelőre sem róluk, sem Polekszicsékről, sem az első tréningről nem adott felvilágosítást.

Úgy tudjuk, hogy a légiósok közül különböző okok miatt még nem mindenki tért vissza, de hamarosan teljes lehet a keret. Egyelőre még senki nem hagyta el a csapatot. Noha korábbi hírünknek megfelelően több játékossal – így Bagi Istvánnal, Juhász Györggyel, Kertész Tamással és Szilágyi Péterrel – is közölték már, hogy a jövőben nem számol velük a Zoran Szpisljak vezette szakmai stáb. Amely az első napon két tréninget rendelt el, délelőtt a pályán, délután a konditeremben.

A BÉKÉSCSABA TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor: Törökország (Belek), január 26–február 5.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Még nincs bejelentett mérkőzés.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők:
Takács Péter (Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Fröhlich Roland
(Paks), Máté János (Mezőkövesd) Vukasin Polekszics (montenegrói, Szutjeszka Niksics – Montenegró)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kertész Tamás (DVSC)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bagi István, Juhász György, Kertész Tamás, Szilágyi Péter (Balmazújváros)

HALADÁS

Hétfő délelőtt négyes csoportokban a szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetemen orvosi és fizikai felmérésekkel kezdték a téli alapozást a Haladás játékosai. Ezt követően sűrű hóesésben, az Illés Akadémia műfüves pályáján tartotta az idei első edzését a zöld-fehér együttes – írj a haladas.hu.

„Az első héten az Illés Akadémián tréningezünk, majd Horvátországban, aztán Törökországban edzőtáborozunk. Január huszadikán Ajkán, míg február harmadikán Sopronban vívunk felkészülési mérkőzést, összesen öt-hat meccsel alapozunk a tavaszi szezonra. A tervek szerint januárban még a Rohonci úton készülünk, és – az időjárás függvényében – az akadémián edzünk, vélhetően februárban költözünk át az Illés Akadémiára” – mondta Mészöly Géza vezetőedző, aki a játékoskeretet érintő változásokról, illetve a jelenlegi kerettagokról is beszélt.

„A pravoszláv karácsony miatt Szasa Popin kedden, Bosnjak Predrag pedig szerdán csatlakozik a csapathoz. Leandro Martínez és Fehér Zoltán még sérült, és Török Milán is a rehabilitációját végzi. Elképzelhető, hogy lesznek érkezők, elsősorban a középpályára és a támadósorba keresünk játékosokat. Egyelőre folynak a tárgyalások, magyar és külföldi labdarúgók is képben vannak, konkrétumokkal talán már a héten szolgálhatok. Az is előfordulhat, hogy lesz olyan játékos, akit kölcsön-, esetleg eladunk. Jelen pillanatban azonban még minden képlékeny” – fejtette ki a szakvezető.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek: Bolla Gergő, Füleki Márk, Kiss Bence, Kiss Tamás (profi szerződést kaptak)
Kiszemeltek:

Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

A HALADÁS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor: Horvátország (Pula), január 11–16.; Törökország (Side), január 22–31.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 29., 15.00, Törökország: LASK Linz (osztrák II.)–Haladás

MTK

Az MTK egyelőre nem adott részletes beszámolót a felkészülés kezdetéről.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Darko Nikacs
(montenegrói, Buducsnoszt Podgorica – Montenegró)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Szatmári Lóránd (Vasas)

AZ MTK BUDAPEST TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor:
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Még nincs bejelentett mérkőzés.

AZ NB I-ES CSAPATOK TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁRÓL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 19 16 1 2 41–8 +33 49
2. Újpest FC 19 8 7 4 27–19 +8 31
3. Videoton FC 19 10 9 22–19 +3 30
4. Paksi FC 19 8 6 5 24–19 +5 30
5. MTK Budapest 19 8 5 6 24–20 +4 29
6. Szombathelyi Haladás 19 7 8 4 17–19 –2 29
7. DVSC-Teva 19 7 7 5 28–22 +6 28
8. Budapest Honvéd 19 6 6 7 24–24 0 24
9. Diósgyőri VTK 19 5 5 9 20–30 –10 20
10. Vasas FC 19 5 1 13 19–31 –12 16
11. Puskás Akadémia FC 19 3 7 9 23–31 –8 16
12. Békéscsaba Előre 19 3 3 13 17–44 –27 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik