ETO: Priskin nem zárja ki, hogy játszik még külföldön

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.01. 10:52
Nyolc esztendő hosszú idő, ezzel a Nemzeti Sportnak nyilatkozó Priskin Tamás is tisztában van. A 27 éves csatár 2006. május 28-án, az Újpesttől elszenvedett hazai vereséggel (2–5) búcsúzott el az NB I-től és a győri közönségtől, 2014. július 27-én, azaz múlt vasárnap pedig ismét magára ölthette a klub mezét. A visszatérés nem sikerült tökéletesre, az NB I nyitó fordulójában a Paks hazai pályán 2–0-ra legyőzte ETO-t, Priskin a félidőben állt be csereként – kétgólos hátránynál.

„Jó volt újra győri futballistaként pályára lépni – mondja a csatár, aki 2003-ban 16 évesen mutatkozott be a klubnál, amivel rekorder lett. – Nyolc év rengeteg, azóta sokat változott a magyar futball, erősebb a bajnokság, nagyobb az iram, persze lehet, azért érzem így, mert nem alakult számunkra jól a mérkőzés. Meg egyébként is, egy bajnoki, pontosabban negyvenöt perc után nem könnyű bármilyen következtetést levonni. Ezért nem is tudnám egyelőre összehasonlítani az angol, orosz vagy akár az izraeli tapasztalataimmal. Illetve annyi különbség biztosan van, hogy míg Oroszországban három repülővel, addig itt busszal utaztunk három órát az idegenbeli bajnokira. Mindenesetre jól éreztem magam a pályán, ám azt nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, jó lett volna győzelemmel visszatérni. Vasárnap a Honvédot látjuk vendégül, szeretnénk kijavítani a botlást, csakis a három pont elfogadható."

Priskin Tamás alig több mint egy hete négy évre írt alá a Győrhöz, ám a beilleszkedéssel aligha lesz gondja, s azt is elárulta, miért döntött végül Magyarország mellett.

„Mindenkit ismerek a klubnál, a játékosokat, a szakmai stábot, a vezetőket – teszi hozzá a 44-szeres válogatott. – Korábban, ha itthon jártam, az első utam a stadionhoz vezetett, ha tudtam, kimentem a mérkőzésekre, ráadásul előfordult, hogy a csapatnál edzettem. Mindig hangoztattam, ha hazatérek, csakis a Győr jöhet szóba, mert az ETO a szívem csücske. Úgyhogy tényleg jól érzem magam, hamar befogadtak, örülök, hogy visszatértem. A vezetők régóta hívtak, s miután megszületett a kislányunk, Lia, aki rendkívül boldoggá tesz, a párommal úgy döntöttünk, az lesz a legjobb, ha hazajövünk. Persze előfordulhat, hogy a jövőben külföldre szerződöm. Ha lesz lehetőség, valamint a klub számára és nekem is kedvező ajánlat érkezik, elgondolkodom rajta.”

NB I, 2. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 1., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–Pécsi MFC (Tv: Duna)
Solymosi Péter
20.30
MTK Budapest–Debreceni VSC (Tv: Sport1)
Iványi Zoltán
Augusztus 2., szombat
16.30
Videoton FC–Dunaújváros PASE (Tv: M1)
Bognár Tamás
18.30
Nyíregyháza Spartacus–MVM-Paksi FC (Tv: Sport1)
Szabó Zsolt
20.30
Kecskeméti TE–Szombathelyi Haladás
Farkas Ádám
Augusztus 3., vasárnap
16.30
Lombard Pápa–Ferencváros (Tv: M1)
Fábián Mihály
18.30
Győri ETO FC–Budapest Honvéd (Tv: Sport2)
Németh Ádám
20.30
Újpest FC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport2)
Vad II István
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik