Ernyő nélkül – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2018.12.09. 22:48

„Első benyomások? A stadion gyönyörű, ragyogó zöld a fű, mától azon dolgozom, hogy ügyesen futballozzanak rajta a labdarúgók… És főleg eredményesen” – nyilatkozta Horváth Ferenc szeptember végén, amikor az utolsó helyen álló Haladás futballistáinak edzője lett.

„Kinyírtuk magunkat! Feleslegesen beszélünk játékrendszerről meg akaratról, kicsináltuk magunkat” – ez a legfrissebb Horváth-értékelés, az MTK-tól elszenvedett 4–0-s vereség utáni.

A két megszólalás között eltelt valamivel több mint két hónapban a lényeget illetően semmi sem történt. Utolsó hely akkor, utolsó hely most, a többi – Hamletet idézve – „Szó, szó, szó…”

Amiben persze nincs hiány. Horváth edző most is mondja, „Biztosan kitalálunk valamit, nincs más választási lehetőségünk”, Jancsó középpályás pedig megnyugtat mindenkit, mondván: „Mindent elkövetünk, hogy elmozduljunk a kieső helyről.”

Ha azt mondom, hogy már eddig sem ártott volna „kitalálni valamit”, s az „elkövetést” is illett volna korábbra időzíteni, biztos megkapom, hogy ellensége vagyok Horváthnak, Jancsónak, a Halinak, a magyar és az egyetemes labdarúgásnak.

Pedig nem. Sőt. Csak éppen roppantul bosszant, hogy itt egy törzsökös NB I-es csapat (az időnkénti kiesések ellenére), múltjában országszerte ismert és elismert futballistákkal (Szarka Zoltán, Kulcsár Ferenc, Iszak Sándor, Király Ferenc, Halmosi Zoltán, Kereki Zoltán, Hegedűs Péter – csak aki hirtelen eszembe jut), jellemzően egyiküknek-másikuknak (Kulcsár, Halmosi, Király) a fia is összenőtt a várossal, további bontásban Király Gábor és Halmosi Péter ma is kerettag, az új stadion ékszerdoboz, a közönség kitartó, csak éppen… Csak éppen nem szereti, ha visszaélnek a – nincs rá jobb szó – bizalmával.

Mert most erről van szó. Hogy a szombati meccsen nehéz volt összefüggést találni a bajnoki kiírás (NB I) és a játékosok képessége, tudása között, hagyján, de az sem látszott, hogy egy roppant elszánt társaság igyekszik dacolni a sorsával. Szomorú, de a mostani Haladás a mostani produkciójával a helyén van.

„Kilenc hónapot adjanak, és azután egy fillért se, ha úgy alakul, hogy mennem kell. Ez egy ejtőernyős ugrás – ernyő nélkül” – ez is a szeptemberi Horváth Ferenc.

De hol a repülőgép?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik