Emberhátrányban is nyert a Debrecen Mezőkövesden

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.07. 17:56
A labdarúgó NB I 4. fordulójában a Debrecen Kuti Krisztián találatával az 55. percben vezetést szerzett a Mezőkövesd ellen, majd bő öt perccel később emberhátrányba került, ám így is 1–0-ra legyőzte Pintér Attila csapatát.

 

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ

MEZŐKÖVESD–DVSC 0–1 (Kuti 55.)
Kiállítva: Tisza (61.)

Az előző fordulóban a Gyirmót ellen magabiztos játékkal 4–0-s sikert arató Debrecen a másik újonchoz, a Mezőkövesdhez látogatott. Már a mérkőzés előtt is lehetett rá számítani, hogy a Lokinak ezúttal nem lesz könnyű diadalmaskodnia, hiszen Pintér Attila csapata veretlen volt ebben a kiírásban.

Remekül kezdődött a mérkőzés, mindkét oldalon nagy helyzetek adódtak a csapatok előtt. Debreceni oldalon Ognjen Djelmic jól mozgatta a társait az első félidőben, Horváth Zsolt pedig kétszer is a kapu elé került, az utolsó passzok viszont rendre balul sültek el. A hazaiak roppant türelmesen játszottak az első 45 perc alatt, hosszú labdajáratásokkal próbálták kijjebb csalogatni a Loki játékosait.

Hiába játszott emberelőnyben a Mezőkövesd, elveszítette a veretlenségét (Fotó: Meder István)
Hiába játszott emberelőnyben a Mezőkövesd, elveszítette a veretlenségét (Fotó: Meder István)

A második játékrész kezdeteként, Stipe Bacelic-Grgic a lécre lőtt 20 méterről. Az erőteljes kezdést követően megnyugodtak a kedélyek, mígnem az 55. percben szép támadás végén a kapu elé kerülő labdát Kuti Krisztián a kapu bal alsó sarkába fejelte. 0–1

A gólt követően aktívabb lett a Mezőkövesd, megint Bacelic-Grgic került nagy helyzetbe a kaputól öt méterre. A 61. percben aztán megfogyatkozott Herczeg András csapata, Tisza Tibor a második sárgáját kapta meg szabálytalanság miatt. Az emberelőnyt nem tudta kihasználni azonban a hazai csapat, bár többet próbálkozott, mint a piros lap előtt, nem gyorsult fel kellőképpen a játéka.

A Debrecen a következő fordulóban már az új vezetőedzőjével fogadhatja az MTK-t, a veretlenségét elveszítő Mezőkövesd pedig a Videotonhoz látogat.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 4 3 1 10–3 +7 10
2. Vasas FC 4 3 1 6–3 +3 9
3. Budapest Honvéd 4 2 1 1 6–2 +4 7
4. DVSC-Teva 4 2 1 1 7–4 +3 7
5. Újpest FC 4 2 2 3–4 –1 6
6. Diósgyőri VTK 4 2 2 6–11 –5 6
7. Szombathelyi Haladás 4 1 2 1 5–5 0 5
8. Mezőkövesd Zsóry FC 4 1 2 1 4–4 0 5
9. Videoton FC 4 1 1 2 7–5 +2 4
10. Paksi FC 4 3 1 2–3 –1 3
11. Gyirmót FC Győr 4 2 2 2–10 –8 2
12. MTK Budapest 4 1 3 0–4 –4 1
NB I 2016–2017, 4. FORDULÓ
AUGUSZTUS 6., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Paks–Ferencváros 0–0 Paks, Paksi StadionAndó-Szabó Sándor
DVTK–Honvéd 0–3 Miskolc, DVTK-stadion Szabó Zsolt
Vasas–Újpest 0–1 Budapest, Illovszky-stadionSolymosi Péter
AUGUSZTUS 7., VASÁRNAP
Mezőkövesd–DVSC 0–1
Mezőkövesd, Városi StadionSzőts Gergely
Gyirmót FC Győr–Videoton 0–4
Győr-Gyirmót, Alcufer StadionKarakó Ferenc
MTK–Haladás 0–2 Dunaújváros, Dunaújvárosi StadionIványi Zoltán
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik