
A helyezések alapján valamivel a zalaiak tűnhettek esélyesebbnek, ám tavasszal kiváló formában játszik a Vasas, amely kilenc mérkőzéséből ötöt is megnyert, mindegyiket 1–0-ra, háromszor döntetlent játszott, igaz, legutóbb hazai pályán 5–1-re kapott ki a Debrecentől.
SZAVAZÁS
Jelentős előnyre tett szert az NB I-ben a listavezető Videoton. Lát arra esélyt, hogy bármely rivális megelőzze a fehérváriakat?
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
A tavaszi formának megfelelően a piros-kékek kezdték aktívabban a találkozót, s Ferenczi révén gyorsan a kapuba is találtak, de a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot. Amúgy túl gyakran nem forogtak veszélyben a kapuk, hiszen két, alapvetően inkább stabil védekezésre törekvő csapat mérte össze erejét.
Kicsit félő is volt, hogy a hűvös-szeles időben esetleg meghűlnek a kapusok, mert a hazaadások és a hosszú indítások lefülelésén kívül sokáig egyiküknek sem volt különösebb dolga. Először Vlaszáknak kellett volna védenie a 33. percben, miután Lázok jobb oldali beadását rossz helyre, éppen Liszteshez fejelte ki Varga, a középpályás pedig a levétel után 18 méterről a bal alsó sarokba lőtt (1–0). Vlaszák még hozzáért a labdához, de hárítani nem tudott.
A gól után a zalaiak is aktívabbá váltak, így aztán Kovács Gergő fejese után már Németh kapusnak is akadt védenivalója, de az eredmény már nem változott a szünetig. Az eredmény ismeretében nem volt meglepő, hogy Csank János változtatott a csapatán a félidőben, s a támadószekciót erősítendő Simon Attilát küldte pályára.
Azonban ezzel sem lett veszélyesebb a zalai alakulat, sőt a kontrákból rendre a Vasas dolgozott ki gólhelyzeteket: Vlaszáknak előbb Ferenczi lábáról kellett lelopnia a labdát, majd Rezes lövését kellett védenie.
Egy óra elteltével aztán Komjáti András is cserélt, Ponczók Csabát küldte harcba, aki nyerőembernek bizonyult. Előbb kiharcolt egy büntetőt, igaz, ehhez a játékvezető is kellett, mert Varga még a 16-os előtt buktatta az angyalföldi játékost. Ferenczi 11-esét azonban Vlaszák védeni tudta, így a sors valamelyest igazságot szolgáltatott a zalaiaknak.
Sokáig azonban nem bánkódtak a piros kékek, mert a 65. percben Ponczók tört be a 16-oson belülre balról, egy csellel leültette az első gólnál is hibázó Vargát, majd az öt és feles bal oldali csücskéről Vlaszák fölött a kapu közepébe emelt (2–0). Ez volt a 19 éves támadó első bajnoki gólja.
A hátralévő időben elsősorban távoli lövésekkel próbálták a zalaiak a hátrányt faragni, ám Németh kapus eszén nem tudtak túljárni. Összességében teljesen megérdemelten nyertek – tavasszal először nem 1–0-ra – az angyalföldiek, s így két pontra megközelítették a zalaegerszegieket a tabellán.
| 26. FORDULÓ |
| Vasas–Zalaegerszeg 2–0 (Lisztes 33., Ponczók 65.) |
| 1. Videoton FC | 26 | 16 | 6 | 4 | 52–24 | +28 | 54 |
| 2. Paksi FC | 26 | 13 | 5 | 8 | 42–33 | +9 | 44 |
| 3. Kaposvári Rákóczi | 26 | 13 | 3 | 10 | 40–36 | +4 | 42 |
| 4. Ferencvárosi TC | 25 | 13 | 2 | 10 | 38–35 | +3 | 41 |
| 5. ZTE FC | 26 | 12 | 4 | 10 | 42–41 | +1 | 40 |
| 6. DVSC-TEVA | 25 | 11 | 7 | 7 | 48–38 | +10 | 40 |
| 7. Vasas | 26 | 11 | 5 | 10 | 32–38 | –6 | 38 |
| 8. Újpest FC | 26 | 10 | 6 | 10 | 42–34 | +8 | 36 |
| 9. Budapest Honvéd | 26 | 10 | 6 | 10 | 30–29 | +1 | 36 |
| 10. Kecskeméti TE-ERECO | 26 | 11 | 1 | 14 | 44–47 | –3 | 34 |
| 11. Lombard Pápa Termál FC | 26 | 10 | 4 | 12 | 38–45 | –7 | 34 |
| 12. Győri ETO FC | 26 | 8 | 10 | 8 | 31–30 | +1 | 34 |
| 13. Szombathelyi Haladás | 26 | 8 | 7 | 11 | 33–34 | –1 | 31 |
| 14. BFC Siófok | 26 | 6 | 10 | 10 | 23–33 | –10 | 28 |
| 15. MTK Budapest | 26 | 7 | 6 | 13 | 30–41 | –11 | 27 |
| 16. Szolnoki MÁV FC | 26 | 4 | 6 | 16 | 21–48 | –27 | 18 |







