Ellopták a show-t – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2017.05.18. 23:46

Ahogyan 2016-ban, az idén is nagy hagyományú mérkőzést rendeznek a labdarúgó Magyar Kupa május 31-i döntőjében: a Ferencváros és a Vasas találkozik. Hihetnénk, a két együttes gyakran kerül szembe egymással a kupadöntőben, de nem, legutóbb 1986-ban csaptak össze, akkor a Vasasé lett a trófea. Tavaly az FTC 1933 után ismételt kupafináléban az Újpest ellen, a Groupama Arénában a Fradi nyert, így a címvédésre hajt. Sőt, mivel 2015-ben is övé lett a kupa, triplázhat.

Az MK-döntők színhelye valamennyi alkalommal az FTC stadionja volt, a csapat kimondva-kimondatlanul hazai pályán játszott, játszik. S mivel a fővárosban ez az alkalomhoz illő egyetlen létesítmény, ebből a szempontból is ideje, hogy elkészüljön a Puskás Ferenc Stadion.

Ha feltesszük a kérdést, van-e presztízse a Magyar Kupának, egyértelmű nem a válasz, bármennyire is ágál(ná)nak ez ellen a csapatok vezetői. Tudniillik az erőviszonyokat tekintve nem biztos, hogy ennek a négy csapatnak kellett volna az elődöntőbe jutnia – noha a sportban éppen az a szép, hogy nem mindig a papírforma jön be (lásd például az FA-kupa 2008-as elődöntőjét, amelybe három Championship-csapat is bejutott). A kritika nem az elődöntő négy résztvevőjére vonatkozik, hanem a korábban kieső első osztályúakra. Nem is értem: noha a kupagyőzelemre nincs garancia, tulajdonképpen „surranópályán" ki lehet vívni a nemzetközi kupaszereplés jogát. Ne beszéljünk presztízsről, amikor az egyik csapat 7–0-s, a másik 12–2-es összesítéssel jut a fináléba. Bizonyos szempontból persze beszélhetünk presztízsről, mert az FTC-vel szemben alulmaradó Budafok amellett, hogy komolyan vette saját bajnokságát (megnyerte csoportját az NB III-ban), az MK-ban a négy közé jutott. A bravúr nemcsak a BMTE futballistáinak örök élmény – különösen Kovács Dávidnak, aki a visszavágó után kérte meg menyasszonya, Maki kezét, és az esemény a közszolgálati televízió jóvoltából országos jelentőségűvé nőtte ki magát –, hanem annak a háromezer szurkolónak, aki megerősítést érezhet, a Budafok volt, van és a jelek szerint az NB II-ben is lesz.

Makiék eljegyzése tehát ellopta a show-t, és idézném a meccs után a villanyújságon megjelenő szöveget a futball nyelvére átírva: „Tíz év (meg még több) alatt annyi kérdést tettünk már fel egymásnak (a futballal kapcsolatban)... Egyet még nem.”

Mikor vesszük végre komolyan a Magyar Kupát?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik