Eljöhet Ciki bá, no meg Bajner ideje – de nem szombaton!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.11. 17:30
null
Tavasszal már Bajner Bálintot is ölelgethetik a paksi drukkerek, ha elkezdi termelni a gólokat
A labdarúgó NB I tavaszi rajtjának felvezetését a Haladás, MTK, Paks trióval folytatjuk. A játékoskeretben nagy változások egyik csapatnál sem történtek, ugyanakkor a fővárosiak új vezetőedzővel, Teodoru Vaszilisszel vágnak neki a tavasznak. Szombathelyen bizonyíthat az „erdélyi Xavi”, míg a Paksnál most jöhet el Bajner Bálint ideje. A szombatra kiírt MTK–Paks bajnoki pedig elmarad.

BŐVÜLT A KERET, OTTHON IS IDEGENBEN– HALADÁS

A Haladás az őszi szezonban több fordulón keresztül dobogós helyen állt, 2. is volt. A kezdeti lendület a folytatásban egy kicsit alábbhagyott ugyan, a vasiak visszacsúsztak a 6. pozícióba, viszont a 3. Videotontól így is csak egy, a 2. Újpesttől pedig két pont választja el a csapatot, amely az előző idényben még a bennmaradásért harcolt.

Télen a kulcsemberek közül senki sem távozott. Gosztonyi András ugyan Lengyelországba igazolt, de ő inkább volt kiegészítő játékos, mint húzóember. Így minden adva van ahhoz, hogy az őszi jó szereplést folytassa Mészöly Géza csapata. Már csak azért is, mert a vezetőedzőnek tovább bővültek a variációs lehetőségei.

A középpályára érkezett a 22 éves Gyürki Gergő, aki az NB III-as Pénzügyőrben hívta fel magára a figyelmet, és a román sajtó által erdélyi Xavinak nevezett Kovács Lóránt is csatlakozott a kerethez a másodosztályú kolozsvári Universitateától. A támadósor pedig a kétszeres ausztrál válogatott David Williamsszel bővült, aki az utolsó, LASK Linz elleni felkészülési mérkőzésen gólt is szerzett.

A Törökországban edzőtáborozó Haladás nem játszott sok edzőmeccset a téli szünetben. Az öt találkozójából hármat megnyert, kettőt elveszített. A 12 szerzett gól jó előjel lehet a tavaszi folytatás előtt, még úgy is, hogy ennek a felét egy alkalommal, az Ajka ellen jegyezte a csapat. Ugyanakkor hét gólt kaptak is a szombathelyiek, ebből négyet a Linz elleni 4–3-ra elveszített „záró” találkozón, ami megmutathatta, miben kell javulni a tavaszi szezon előtt.

Halmosi Péterék két idegenbeli, fővárosi erőpróbával kezdik a tavaszt. Előbb a Honvédhoz, majd a Vasashoz látogatnak, aztán a Diósgyőrt fogadják. A Haladás sorsolásának nehézségét az adja, hogy márciusban egymás után négy idegenbeli meccse is lesz, az első kilenc fordulóban pedig hétszer játszik vendégként. Más kérdés, hogy az új szombathelyi stadion építése miatt a hazai mérkőzéseit is idegenben, Sopronban vívja majd a csapat.

A HALADÁS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor: Horvátország (Pula), január 11–16.; Törökország (Side), január 22–31.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 16., Ankaran: Ankaran Hrvatini (szlovén II.)–Haladás 0–2 (Popin 2)
Január 20.:Haladás–Ajka 6–1 (Ugrai 2, Iszlai – 11-esből, Németh M., Kaufmann, Petró)
Január 24., Side: Zaglebie Lubin (lengyel)–Haladás 2–0
Január 27., Belek: Voluntari (román)–Haladás 0–1 (Gaál)
Január 29., Belek: LASK Linz (osztrák II.)–Haladás 4–3 (Williams, Gaál, Ugrai)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Gyürki Gergő (Pénzügyőr), Kovács Lóránt (romániai, Universitatea – Románia), David Williams (ausztrál, Melbourne City – Ausztrália)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bedi Noel, Dallos Máté, Gyürü László, Hirschler Bence, Katona Máté, Soltész Barnabás (mindannyian Soproni VSE)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Bolla Gergő, Füleki Márk, Kiss Bence, Kiss Tamás
Kiszemeltek:

Távozók: Gosztonyi András (Slask Wroclaw – Lengyelország)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

MEGLEPŐ VÁLTÁS UTÁN – MTK BUDAPEST

Egy pontra a dobogótól, viszonylag nyugalomban telelhetett az MTK Budapest. Nagy változásokra nem is lehetett számítani az átigazolási időszakban, ám mégis akadt egy meglepetés, csak éppen nem a játékosfronton. Sokáig megszokott módon zajlott a felkészülés, majd február elején, a törökországi edzőtábort követően robbant a „bomba", váratlanul menesztették László Csaba vezetőedzőt.

„Meglepődtem a döntésen, de többet még nem szeretnék beszélni az ügyről" – mondta közvetlenül a lépés után a Nemzeti Sport Online-nak László Csaba.

A szezon végéig Teodoru Vaszilisz, az eddigi pályaedző veszi át a csapat irányítását, aki már régóta dolgozik az MTK-nál, korábban Garami József segítője is volt a klubnál Ciki báként ismert edző. A váltásról és az új feladatkörről az új szakvezető az NSO Tv-nek beszélt.

„MEGLEPŐDTEM, NEM VOLT JELE A VÁLTÁSNAK”


Ahogy arra számítani lehetett, távozott Szatmári Lóránd, igaz, csak kölcsönbe – az NB II-es Mezőkövesdet erősíti majd tavasszal. A nyáron Pécsről szerződtetett középpályást nem szerepeltette ősszel László Csaba, ezért nem volt meglepő a kölcsönadása. Más kérdés, hogy Teodoru Vaszilisz már számított volna Szatrmárira, de a kövesdiek érthető módon már nem engedték vissza a játékost az MTK-hoz.

A támadósorba érkezett ugyanakkor a montenegrói Darko Nikacs és a másodosztályú Dunaújvárost elhagyó középpályás, Jakab Dávid.

Az MTK a felkészülési meccseken hat mérkőzésből kétszer nyert, kétszer döntetlenezett, és kétszer vereséget szenvedett. A programban szerepeltek erősebb és gyengébb ellenfelek is, és mivel javában még László Csaba elképzelései szerint zajlottak a találkozók, messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le az eredménysorból.

Kanta Józseféknek egyébként nem rossz a sorsolásuk, kezdésként a Paksot fogadták volna, majd az újpesti vendégeskedés után hazai pályán a Békéscsaba lesz az ellenfelük, így joggal reménykedhetnek az MTK szimpatizánsai a jó rajtban.

Csakhogy a Paks elleni meccset a 20. fordulóból elhalasztották, azaz mindez egyelőre várat magára...

AZ MTK BUDAPEST TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor:Törökország (Belek), január 24–31.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 22., Ikarus-pálya: MTK–Budaörs 2–1 (Szatmári I., Torghelle)
Január 26., Belek: Arminia Bielefeld (német II.)–MTK 1–1 (Torghelle)
Január 28., Belek: Universitatea Craiova (román)–MTK 2–0
Január 30., Belek: Vysocina Jihlava (cseh)–MTK 1–0
Február 6.: MTK–Mezőkövesd Zsóry 1–1 (Strestík)
Február 6.: MTK–RKSK 3–0 (Vogyicska, Hrepka, Jakab)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:
Jakab Dávid (Dunaújváros PASE), Darko Nikacs (montenegrói, Buducsnoszt Podgorica – Montenegró)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Eduard Pap (román, ACS Poli Timisoara – Románia, szabadon igazolható, próbajáték)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Szatmári Lóránd (Mezőkövesd), Tóth Ferenc (Vác)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

CSENDES FELKÉSZÜLÉS UTÁN SZINTE VÁLTOZATLAN FELÁLLÁSBAN – PAKSI FC

ELMARAD A SZOMBATI BAJNOKI

„Az elmúlt napokban klubunk két munkatársánál bakteriális fertőzést diagnosztizáltak. Az esetleges további megbetegedések kiszűrése érdekében a klub összes dolgozója laborvizsgálaton vett, illetve vesz részt. Ezek eredményei azonban csak a jövő héten érkeznek meg. Ezért a Magyar Labdarúgó-szövetséggel, valamint szombati ellenfelünkkel, az MTK Budapesttel egyeztetve, a Paksi FC vezetősége azt a felelősségteljes döntést hozta, hogy a hétvégi bajnoki mérkőzés halasztását kéri egy későbbi időpontra” – írta csütörtökön a paksifc.hu.

Az MTK a hivatalos oldalán reagált a hírre, a találkozó így már biztosan elmarad:

„Az MTK Budapest természetesen együttműködik Csertői Aurél együttesével, elfogadja a halasztás tényét, melyhez a Magyar Labdarúgó-szövetség már hozzá is járult. A klubok vezetői egyeztetnek, hogy a feszített menetrend mellett mikor tudják lejátszani az elmaradó találkozót. A mérkőzésre megváltott belépőjegyek a későbbi időpontban megrendezendő találkozóra is érvényesek. Az MTK Budapest mielőbbi felépülést kíván a betegeknek” – írta az mtkbudapest.hu.

Csertői Aurél együttese remek félszezont tudhat maga mögött (még ha a befejezés nem is volt tökéletes), hiszen tizenkilenc bajnokiján harminc pontot szerzett (8 győzelem, 6 döntetlen és 5 vereség alkotja a mérleget), így a tabella negyedik helyét foglalja el, és kevesebb győzelme miatt szorul csak le a dobogó legalsó fokáról, amelyen jelenleg a Videoton tanyázik.

Többek között a jó szereplésnek is köszönhető, hogy a paksiak viszonylag „csendes" átigazolási szezont zártak. A tolnaiak játékoskeretében szinte alig volt mozgás, új játékos például egyáltalán nem érkezett. A távozóknál már több nevet is feljegyezhettünk, azonban inkább csupán a kevesebb lehetőséghez jutó játékosok hagyták el Paksot. Az ősszel többnyire csak a kispadon helyet kapó Fröhlich Roland és Vági András egyaránt a másodosztályú Mezőkövesdnél folytatja, utóbbi kölcsönbe került Pintér Attila gárdájához. Továbbá Bor Dávid is az NB II-be, a Balmazújvároshoz szerződött, míg a 2004 óta a Paksot erősítő, a tolnaiaknál 200 mérkőzésen pályára lépő Kiss Tamás befejezte élvonalbeli pályafutását, és a paksiak NB III-as alakulatában folytatja.

A Paks nyolc találkozót játszott a téli felkészülési időszakban, ebből négyet Magyarországon, négyet pedig a törökországi, beleki edzőtáborban. Első edzőmeccsén 3–1-re kikapott a szintén élvonalbeli Budapest Honvédtól, majd háromból három alacsonyabb osztályú ellenfelét is felülmúlta: sorrendben a másodosztályú Soroksár (2–0) és a Szigetszentmiklós (3–1), majd a harmadosztályú Mosonmagyaróvár (2–0) ellen aratott győzelmet.

Ezt követően Balázs Zsolték a törökországi edzőtáborukban négy különböző ország élvonalbeli együttesével is összecsaptak. Első két mérkőzésükön egyaránt 1–0-s győzelmet arattak: előbb a kazah FK Aktobe, majd a román Universitatea Craiova ellen. Az utolsó két beleki találkozó azonban nem sikerült jól a paksiaknak, hiszen a grúz Dinamo Batumitól (1–2) és a zólyombrézói székhelyű Sport Podbrezovától (0–2) is vereséget szenvedtek, így keserű szájízzel hagyhatták el Törökországot.

Főképp úgy, hogy a bajnoki rajtot közvetlenül megelőző két meccsen csak egy gólt szereztek, azt az egyet pedig Bajner Bálint, aki ősszel szezon közben, néhány hónapos kihagyás után érkezett a klubhoz, így bajnokin még egyszer sem volt kezdő, nyolc meccsen egy gólt szerzett. A téli alapozást követően tavasszal már fontosabb szerepet is játszhat, a felkészülési időszakban négyszer kezdett.

A legutóbbi két bajnokiján vereséget szenvedő, a legutóbbi négy fordulóban pedig csak két pontot szerző Paks szombaton közvetlen riválisa, az egy ponttal mögötte álló MTK ideiglenes otthonában, a Fáy utcában kezdi meg a tavaszi szereplését, majd Debrecenbe utazik a Csertői-csapat.

A PAKSI FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Külföldi edzőtábor:Törökország (Belek), január 27. – február 7.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 16.: Paksi FC–Bp. Honvéd 1–3 (Hahn)
Január 20.:Soroksár–Paksi FC 0–2 (Nagy R., Bagó)
Január 23.: Szigetszentmiklós–Paksi FC 1–3 (Balázs Zs., Bertus, Bartha)
Január 26.:Mosonmagyaróvár–Paksi FC 0–2 (Hahn, Báló)
Január 29., Belek: FK Aktobe (kazah)–Paksi FC 0–1 (Bertus – 11-esből)
Január 31., Belek:Universitatea Craiova (román)–Paksi FC 0–1 (Hahn)
Február 3., Belek: Dinamo Batumi (grúz)–Paksi FC 2–1 (Bajner)
Február 6.,Belek: Sport Podbrezová (Zólyombrézó; szlovák)–Paksi FC 2–0

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Szekszárdi Tamás (Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók: Fröhlich Roland (Mezőkövesd), Kiss Tamás (befejezte élvonalbeli pályafutását, a Paks NB III-as csapatában folytatja)
Kölcsönbe távozók: Bor Dávid (Balmazújváros), Vági András (Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

20. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
Február 13., szombat
15.30 Puskás Akadémia–DVTK
15.30
Honvéd–Haladás
ELHALASZTVA MTK–Paks
15.30 Békéscsaba–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
15.30 DVSC–Vasas
18.00Újpest–Videoton (Tv: M4 Sport)
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 19 16 1 2 41– 8 +33 49
2. Újpest FC 19 8 7 4 27–19 +8 31
3. Videoton FC 19 10 9 22–19 +3 30
4. Paksi FC 19 8 6 5 24–19 +5 30
5. MTK Budapest 19 8 5 6 24–20 +4 29
6. Szombathelyi Haladás 19 7 8 4 17–19 –2 29
7. Debreceni VSC-Teva 19 7 7 5 28–22 +6 28
8. Budapest Honvéd 19 6 6 7 24–24 0 24
9. Diósgyőri VTK 19 5 5 9 20–30 –10 20
10. Vasas FC 19 5 1 13 19–31 –12 16
11. Puskás Akadémia FC 19 3 7 9 23–31 –8 16
12. Békéscsaba Előre 19 3 3 13 17–44 –27 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik