El lehet bukni innen a bajnoki címet? 1990-ben el lehetett!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.27. 12:04
null
Talapa János (szemben) és Híres Gábor (balra) nem örülhetett bajnoki címnek 1990-ben, pedig… (Fotó: Képes Sport/archív)
Első meccslabda: bajnokavatást hozhat a labdarúgó NB I 32. fordulója, ehhez az kell, hogy a listavezető Videoton ebben a körben ugyanannyi vagy több pontot szerezzen, mint a Ferencváros. A Budapest Honvéd elleni Vidi-győzelem tehát mindenképpen aranyérmet eredményez. A Videotonnak a két hátralevő mérkőzésen elég három pont megszerzése a klubtörténet 3. bajnoki aranyérméhez, hiszen győzelmek számában is kettővel az üldöző Ferencváros előtt jár, így pontegyenlőség esetén is a fehérváriak örülnek. Következzenek a 32. kör előtti statisztikai mutatók és érdekességek.

Mielőtt rátérünk a mérkőzésekre, tekintsük át a helyzetet a tabella elején. A Videoton FC 65 pontos, a Ferencváros 62. Azonos végpontszám esetén a több győzelem rangsorol, márpedig a Vidinek kettővel több sikere van, mint riválisának. Ebből áll elő a meglehetősen egyszerű helyzet: ha a Videoton nyer most a Honvéd ellen, akkor bajnok, és akkor is aranyérmes, ha más kombinációban ugyanannyi vagy több pontot szerez, mint a Ferencváros ebben a fordulóban. Ez óriási esély, nagyon kicsi a sansz arra, hogy a Videoton innen már nem ér célba.

Adódik a kérdés: volt-e már olyan, hogy egy ilyen jelentős előnnyel az utolsó két körre forduló csapat elbukta a bajnokságot? Olyan csapat volt, amely az utolsó fordulóban állt fejre (például 2002–2003-ban a Ferencváros, 2003–2004-ben a Debrecen, vagy 2005–2006-ban az Újpest), de akkor nem volt ekkora a fór a két záró kör előtt. Hasonló példa viszont az 1989–1990-es idény hajrája. Ebben a bajnokságban 3–1–0-s, tehát a jelenleginek megfelelő volt a pontrendszer – az MLSZ visszatért a 2–1–0-s szisztémához a következő idényben, és csak 1994–1995-ben vezette be újra a győzelmet három ponttal honoráló rendszert.

A listavezető MTK-VM és üldözője, az Újpesti Dózsa hetek óta azonos eredményeket játszott, két fordulóval a vége előtt a listavezető kék-fehérek előnye 3 pont volt. Az MTK előrehozott mérkőzést játszott a 29., utolsó előtti körben, és nyert is 1–0-ra a Pécs ellen Balogh „Torony” Gábor góljával. Így Verebes József csapata hat pont fórral várhatta, hogy mit tesz az Újpest – a lila-fehérek legkisebb botlása is aranyérmet jelentett volna. Nem véletlen, hogy a korabeli Nemzeti Sportban is „Bajnokcsapat! Éljen Verebes!” címmel jelent meg tudósítás az MTK–Pécs meccsről, idézve az MTK-drukkereket, akik több százan ünnepeltek a Hungária körút gyepén. Verebes ugyanakkor azt mondta, még nincs vége a bajnokságnak – és neki lett igaza.

Az Újpest 4–1-re győzött négy nappal később Békéscsabán (a kommentárra kért Verebes József inkább nem kommentált), így csak az dőlt el, hogy az aranyérem sorsáról az utolsó forduló dönt, az MTK előnye 3 pontra olvadt. A kék-fehéreknek elég lett volna egy iksz a kiesés ellen küzdő Vác otthonában. Az Újpestnek nyernie (és reménykednie) kellett, a lilákhoz a Bp. Honvéd látogatott, mely szintén a kieséssel „flörtölt”.

Az újpestiek megtették, amit meg kellett tenniük, Szabó András duplájával 2–0-ra győztek, s közben hallgatták a váci történéseket. A Dunakanyarban a házigazda vezetést szerzett, de az MTK közvetlenül a szünet előtt egyenlített, az iksz Verebeséknek lett volna jó. A 70. percben aztán a Vác egy szöglet után megszerezte újból a vezetést, az MTK meg már hiába kapkodott, kikapott és ezüstérmes lett. Az Újpest eggyel jobb gólkülönbségének köszönhette az aranyérmet! Ha Szabó a második félidőben nem szerzett volna gólt a Honvéd ellen, az MTK-nak még a vereség is elsőséget eredményezett volna… A bajnok újpestiek vezetőedzője, Varga István azzal a tudattal ünnepelhetett, hogy már tudta: elküldik a csapat kispadjáról.

HARC AZ ARANYÉREMÉRT
FORDULÓ VIDEOTON FC
FERENCVÁROS
32. Bp. Honvéd (o) DVTK (o)
33. DVTK (i) Balmazújváros (i)

VASAS–HALADÁS

♦ Már 106 élvonalbeli mérkőzést vívtak egymással. 50 alkalommal a Vasas győzött, 31 alkalommal pontosztozkodás történt, 25-ször nyert a Haladás.

♦ A Haladás a legutóbbi 20 évben csak egy bajnokit tudott nyerni a Vasas otthonában – 2017. március 16-án 3–2-re győztek a szombathelyiek. Ez volt az egyetlen mérkőzés az említett periódusban, hogy a Haladás egynél több gólt tudott szerezni az angyalföldiek vendégeként.

♦ A Vasas legutóbbi 19 bajnoki mérkőzéséből csak 2 alkalommal tudott győzni, ennek eredményét a tabella szemlélteti… Az angyalföldiek kiesnek, ha nem győznek, a DVTK és a Balmazújváros pedig nyer.

♦ A Vasas hazai mérlege csak a 11. helyre jó az élvonalban (5 győzelem, 3 döntetlen, 8 vereség). Az angyalföldieknél (16 találat) csak a Puskás Akadémia szerzett kevesebb gólt hazai környezetben.

♦ Reményt adhat a piros-kékeknek, hogy a Haladás az élvonal legrosszabb idegenbeli mérlegű csapata. A szombathelyiek mutatója 3–1–11, ők szerezték a legkevesebb gólt (13) az NB I-es klubok közül vendégként.

AZ ALSÓHÁZ HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA
FORD. HALADÁS DVTK BALMAZ KÖVESD VASAS
32. Vasas (i) FTC (i) Paks (i) Újpest (o) Haladás (o)
33. Kövesd (o) Videoton (o) FTC (o) Haladás (i) Honvéd (i)

PAKSI FC–BALMAZÚJVÁROS

♦ Két első osztályú bajnokit játszottak eddig, az elsőt 1–0-ra megnyerte a Paks, a másodikon 0–0 lett a végeredmény.

♦ Az is benne van a pakliban, hogy mindkét kieső meglesz ebben a fordulóban. Ez akkor történik meg, ha a Vasas nem győzi le a Haladást, a Balmazújváros nem nyer Pakson, a DVTK pedig nyer az Üllői úton.

♦ A Paksé az NB I 4. legjobb hazai mérlege (6–5–5), a Balmazújvárosé a 9. legjobb idegenbeli mutató (3–5–8). A Balmaz szerezte eddig a mezőnyben a második legkevesebb idegenbeli találatot és kapta a harmadik legtöbbet.

♦ A Paks elveszítette legutóbbi két bajnoki mérkőzését – ebben a szezonban a tolnaiaknak nem volt hármas vereségsorozatuk, még egy zakó olyan rossz szériát jelentene, amelyhez hasonlót legutóbb 2017 áprilisában kellett átélniük.

♦ A Balmazújváros nyeretlen a legutóbbi 6 idegenbeli bajnokiján, és csak 1 pontocskát szerzett ezeken.

♦ Ezzel szorosan összefügg, hogy Horváth Ferenc csapata február 24. óta csak egyszer talált be idegenben, öt alkalommal gólképtelen maradt.

DEBRECENI VSC–PUSKÁS AKADÉMIA FC

♦ Eddig 9 alkalommal találkoztak az NB I-ben, a Puskás Akadémia még nyeretlen. 6 találkozót a Loki nyert meg, 3 mérkőzés döntetlenre végződött.

♦ Debrecenben a Puskás Akadémia eddig csupán egyszer (2015 nyarán) szerzett pontot élvonalbeli mérkőzésen.

♦ A DVSC hazai mutatója a 7. legjobb a mezőnyben (6–3–6), a PAFC idegenbeli mérlege a 8. legjobb (5–4–7).

♦ A Puskás Akadémiánál (24 gól) csak a Videoton és a DVSC szerzett több gólt idegenben ebben az idényben. Más kérdés, hogy a kapott idegenbeli gólok listáján csak a Vasas (35 találat) előzi meg a felcsútiakat (24).

♦ A DVSC-nél hazai mérkőzésein csak a Ferencváros és a Videoton szerzett több gólt ebben a bajnokságban.

♦ A Puskás Akadémia a legutóbbi 7 bajnoki mérkőzése mindegyikén betalált, és megnyert hármat a legutóbbi 4 idegenbeli találkozójából.

♦ A DVSC legutóbbi 6 bajnoki mérkőzéséből csak egyet nyert meg.

A 3–7. HELYEZETT CSAPATOK HÁTRALÉVŐ MECCSEI
FORD. DVSC ÚJPEST HONVÉD PAKS PAFC
32. PAFC (o) Mezőkövesd (i) Videoton (i) Balmazújváros (o) DVSC (i)
33. Újpest (i) DVSC (o) Vasas (o) PAFC (i) Paks (o)

MEZŐKÖVESD–ÚJPEST FC

♦ Hét élvonalbeli mérkőzést játszottak eddig, a Mezőkövesd csak 1 győzelemre és 1 döntetlenre volt képes, a másik 5 alkalommal az újpestiek örülhettek.

♦ A két klub eddigi 7 NB I-es találkozóján a gólátlag 3.86; kettőnél kevesebb gól csupán egyszer esett.

♦ Mezőkövesden eddig az Újpest 4-ből 4 bajnokit nyert meg (0–1, 0–2, 1–3 és 2–4).

♦ A Mezőkövesdé a legrosszabb hazai mérleg ebben az idényben, a matyóföldiek mutatója 3 győzelem, 5 döntetlen és 7 vereség. Minden más házigazda legalább 4 ponttal többet szerzett a Kövesdnél. Az Újpesté a 6. legjobb idegenbeli mérleg (5–6–5), a liláknál (19 kapott gól) csak a Videoton (18) és a Ferencváros (15) kapitulált kevesebbszer vendégként.

♦ A Mezőkövesd – egyetlen csapatként a mezőnyből – megnyerte legutóbbi 3 bajnokiját, ezzel tulajdonképpen biztonságba helyezte magát. Négyes győzelmi sorozata még nem volt a Kövesdnek NB I-es története során.

♦ A friss kupagyőztes Újpest a bajnokságban ötmérkőzéses idegenbeli nyeretlenségi sorozatban van, négyszer ikszelt, egyszer kikapott, és ezen az öt találkozón csak két gólt szerzett. Ötösnél hosszabb idegenbeli nyeretlenségi szériája legutóbb 2016 tavaszán volt a liláknak.

♦ Az Újpest legutóbbi 5 bajnoki mérkőzésén csupán 6 gól esett. Ezek után nem meglepő, hogy a lilák mérkőzésein esik a legkevesebb gól ebben az idényben (2.42 az átlag – összehasonlításul, a legtöbb gól a Honvéd mérkőzésein esett eddig, 3.13 a kispestiek átlaga).

FERENCVÁROS–DIÓSGYŐRI VTK

♦ Eddig 94 alkalommal csaptak össze az élvonalban, az örökmérleg jelentős ferencvárosi fölényt mutat: 58–17–19 a hazaiak szemszögéből.

♦ A Diósgyőr 77 év alatt csak 4 bajnokit tudott megnyerni a Ferencváros vendégeként: 1941-ben (0:1), 1972-ben (0–1), 1998-ban (3–4) és 2009-ben (a 69. percben 1–3-as állásnál félbeszakadt a hazai fanatikusok rendbontása miatt, a mérkőzést 0–3-mal a Diósgyőrnek írták jóvá).

♦ A mezőnyből egyedüliként a Ferencváros van hosszú veretlenségi sorozatban – Thomas Doll csapata legutóbbi 10 mérkőzésén nem talált a bajnokságban legyőzőre, más kérdés, hogy a sok iksz (6) miatt a bajnoki cím, úgy tűnik, elúszik a zöld-fehéreknek…

♦ Az FTC hazai pályán 19-es bajnoki veretlenségi sorozatban van. A széria 13 hónapja tart, legutóbb a Vasas tudott győzni a Groupama Arénában NB I-es mérkőzésen (1–2, 2017. április 15-én).

♦ A Ferencvárosé a legjobb hazai mérleg a 2017–2018-as bajnokságban (12–4–0), a zöld-fehérek szerezték a legtöbb és kapták a második legkevesebb gólt. A DVTK-t idegenbeli mérlege a 10. helyre rangsorolja (3–4–9).

♦ A DVTK legutóbbi 10 NB I-es mérkőzéséből csak egyet nyert meg (a legutóbbit, a Paks ellen), s csupán 5 pontot szerzett meg az ezeken begyűjthető 30-ból.

♦ Az előző fordulóban megszakadt egy hosszú negatív széria: a Diósgyőr 12 bajnoki mérkőzés után bírt ki egyet kapott gól nélkül.

♦ A DVTK nyeretlen legutóbbi 8 idegenbeli mérkőzésén, kikapott a legutóbbi 3 idegenbeli találkozóján, ráadásul 1-nél több gólt tavaly október vége óta nem szerzett vendégként.

♦ Az FTC legutóbbi 6 bajnoki találatából négyet a szlovén középhátvéd Miha Blazic szerzett. Úgy elég nehéz bajnoki címet nyerni, ha a középső védőnek kell kirángatni minden esetben a megakadt szekeret…

♦ Blazic egy elég szűk elit tagja, lévén az európai élvonalbeli ligákban a Transfermarkt nyilvántartása szerint csak 11 védő van, aki a 2017–2018-as idényben 7 vagy több gólt szerzett. Az európai ranglistát a dán FC Midtjyllandban játszó Marc Dal Hende (bal oldali védő/balszélső), a Cracoviában futballozó lengyel Michal Helik (középhátvéd) és a Levszki Szófiában légióskodó cseh David Jablonsky (középhátvéd) vezeti egyaránt 8 találattal.

VIDEOTON FC–BP. HONVÉD

♦ Ez a 100. élvonalbeli mérkőzés a két csapat között. Az örökmérleg a házigazda Videoton szemszögéből 35–18–46.

♦ Az előző idényben ezen a mérkőzésen dőlt el az aranyérem sorsa, az akkori „bajnoki döntőt” a Bp. Honvéd 1–0-ra megnyerte, így a bajnokságban is diadalmaskodott. Most ha a Videoton győz, akkor aranyérmes, sőt, más esetben is már a 32. fordulóban bezsebelheti az elsőséget.

♦ A Videoton legutóbbi négy hazai mérkőzéséből hármat megnyert a kispestiek ellen, akik legutóbb 2013 őszén győztek a Vidi vendégeként.

♦ Ha a Videoton bajnoki címet szerez, akkor Marko Nikolics lesz Martti Kuusela (Kispest-Honvéd, 1992–1993), Miroslav Beránek (DVSC, 2006–2007), Joan Carrillo (Videoton, 2014–2015), Thomas Doll (2015–2016, Ferencváros) és Marco Rossi (2016–2017, Bp. Honvéd) után a hatodik külföldi és első szerb edző, aki a modern magyar futballban élvonalbeli aranyérmet ünnepelhet.

Sorozatban a negyedik idény lesz ez, amelyben külföldi tréner vezette csapat nyeri meg a bajnokságot (akár a Videoton, akár az FTC lesz az aranyérmes). Sőt! A Magyar Kupában a 2013–2014-es kiírás óta mindig külföldi edző csapata hódította el a trófeát. Kérdezhetnék, mikor fordult elő legutóbb a magyar futballtörténetben, hogy egymás után négy bajnokságot is külföldi edző vezette csapat nyert meg? A válasz 1914–1922. Az 1913–1914-es bajnokságot az MTK skót (John Tait Robertson) és angol (W. Holmes) szakmai segítséggel nyerte meg, majd az I. világháború miatt nem hivatalos kiírások következtek.

Aztán az MTK történetének egyik legfényesebb korszakát hozta el az 1916–1921-es periódus a közép-európai futball felemelkedésének kulcsfigurájaként említhető angol Jimmy Hogan vezérletével. Hogannel egymás után öt aranyérmet nyertek a kék-fehérek, majd 1921–1922-ben honfitársa, Herbert Burgess ült az MTK bajnokcsapatának kispadján.

Zárjuk a történeti áttekintést azzal, hogy W. Holmes valódi enigma, tudniillik a korabeli lapok nem említik a keresztnevét, csak azt, hogy a Blackburn Roverstől érkezett. A Blackburn edzői stábjában ekkoriban Robert (Bob) Holmes dolgozott. Akkor viszont a W. keresztnév nem stimmel. Lehet, hogy egy másik Holmesra, Sherlockra is szükség lenne.

♦ Hazai pályán a Videoton mérlege kitűnő, 12–4–0, a fehérváriak csupán 8 gólt kaptak 16 mérkőzésen pályaválasztóként, ez a legjobb mutató az NB I-ben. A Honvédé az 5. legjobb idegenbeli mutató (6–4–5).

♦ Még nem volt olyan bajnoki mérkőzés 2018-ban, amelyen a Videoton egynél több gólt kapott volna. A Vidi legutóbbi tíz bajnokijából nyolcat hozott kapott gól nélkül, csak a Honvéd és a Paks talált be a fehérváriak ellen.

♦ A Honvéd idegenben négyes veretlenségi sorozatban van, a DVTK és a Puskás Akadémia ellen ikszelt, a Mezőkövesdet és a Paksot legyőzte.

♦ Tavaly október vége (Balmazújváros–Honvéd 0–3) óta nem volt a kispestieknek olyan idegenbeli bajnokijuk, amelyen ne kaptak volna gólt.

NB I, 2017–2018, 32. FORDULÓ
MÁJUS 27., VASÁRNAP
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
17.00: Vasas FC–Haladás
Budapest,Szusza Ferenc StadionIványi Zoltán
17.00: Paksi FC–Balmazújváros Paks, Városi Stadion
Solymosi Péter
17.00: Debreceni VSC–Puskás Akadémia
Debrecen, Nagyerdei StadionBognár Tamás
17.00: Mezőkövesd–Újpest FC
Mezőkövesd, Városi Stadion
Kassai Viktor
17.30: Ferencváros–Diósgyőri VTK
(Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama ArénaBerke Balázs
19.30: Videoton FC–Budapest Honvéd
(Tv: M4 Sport)
Felcsút,Pancho ArénaAndó-Szabó Sándor
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 31 19 8 4 62–26 +36 65
2. Ferencvárosi TC 31 17 11 3 62–28 +34 62
3. Budapest Honvéd 31 12 8 11 47–50 –3 44
4. Debreceni VSC 31 12 7 12 51–44 +7 43
5. Újpest FC 31 10 13 8 38–37 +1 43
6. Paksi FC 31 11 9 11 43–46 –3 42
7. Puskás Akadémia FC 31 10 9 12 39–45 –6 39
8. Mezőkövesd Zsóry FC 31 9 10 12 35–50 –15 37
9. Szombathelyi Haladás 31 10 5 16 34–49 –15 35
10. Diósgyőri VTK 31 9 6 16 42–48 –6 33
11. Balmazújváros 31 7 11 13 35–43 –8 32
12. Vasas FC 31 8 7 16 36–58 –22 31
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik