El: Bódog nem fogad el kifogásokat a svédek elleni mérkőzésre

Vágólapra másolva!
2020.08.31. 21:15
null
Bódog Tamás irányt mutat, most a játékosaikon a sor (Fotó: Tumbász Hédi)
Hétfőn megtartották a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörének sorsolását, a Budapest Honvéd a svéd Malmővel találkozik, szerencsére pályaválasztóként. A kispestiek nincsenek jó formában, de van még idő rendezni a sorokat a fontos mérkőzésig – emelte ki Bódog Tamás, a magyar csapat mestere.


„Ismét olyan csapatot kaptunk, amely vezeti a saját bajnokságát, ami máris sokat elárul az ellenfél erősségéről – nyilatkozta Bódog Tamás, a Bp. Honvéd vezetőedzője a honvedfc.hu-n. – Tisztában voltunk vele, hogy az UEFA által ismertetett hármasból nem kaphattunk volna könnyű riválist, annak viszont örülök, hogy ezúttal is hazai pályán lépünk pályára, ez jelenthet némi előnyt a számunkra. A Malmö vezeti a svéd bajnokságot, fizikailag erős, jó csapat lesz a riválisunk. Viszont ahogy a Turku kapcsán is mondtam, majd csak a párharc után dől el, hogy előny-e, hogy addigra az ő lábukban tizenkilenc, míg a mienkben három bajnoki lesz, az viszont egyértelmű, hogy nem hivatkozhatunk erre a találkozót illetően. Két és fél hetünk van még a párharcig, addig mindenképpen javítanunk kell a teljesítményünkön. Ezen dolgozunk majd a következő időszak edzésein, szeptember tizenhetedikén pedig szeretnénk kiharcolni a továbbjutást!”

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ

Hibernians (máltai)–Mol Fehérvár FC (magyar)
Budapest Honvéd (magyar)–Malmö (svéd)
DAC (szlovákiai)–Jablonec (cseh)
Topolya (szerbiai)–FCSB (román)
NK Osijek (horvát)–FC Basel (svájci)

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a találkozókat szeptember 17-én rendezik meg.

RÉSZLETEKRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik