El: az MTK fő célja, hogy ne kapjon gólt az újvidékiektől

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.01. 21:21
Kapott gól nélküli győzelemmel elégedett lenne László Csaba, az MTK vezetőedzője, aki csütörtökön csapatával a szerb FK Vojvodinát fogadja a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójában.

A szakember – aki az elmúlt szezont követően Garami Józseftől vette át az együttes irányítását – megjegyezte, mivel legutóbb 2006-ban a Sopron edzőjeként irányíthatott magyar csapatot, kisebb drukkal, de bizakodva várja az összecsapást.

„Úgy gondolom, mindent megtettünk annak érdekében, hogy készek legyünk erre a mérkőzésre" – nyilatkozott a találkozó szerdai felvezető sajtótájékoztatóján a tréner.

László Csaba megjegyezte, mindig is szeretett a fiatalokhoz nyúlni aktuális csapatainál, és örül annak, hogy az MTK-nál számos tehetséges játékossal dolgozhat együtt. Külön kiemelte Varga Szabolcsot és Schrammel Ádámot, akik várhatóan lehetőséget is kapnak majd. A mérkőzéssel kapcsolatban megjegyezte, a Vojvodina szeret irányítani, míg az MTK-nak inkább a kontrajáték fekszik, ugyanakkor nem szabad, hogy túlságos is magukra húzzák az ellenfelet.

Kanta József, az MTK csapatkapitánya elmondta, egyértelműen a győzelemmel lenne elégedett, és bízik benne, hogy a gárda kapott gól nélkül hozza majd le a találkozót, amelyen véleménye szerint biztosan nem dől még el a párharc.

Zlatomir Zagorcsics, a Vojvodina vezetőedzője arról beszélt, hogy az előző szezon végét követően mindössze tíz nap pihenője volt az együttesnek, azonban az ezt követően két-három hétben elvégzett munkával rendkívül elégedett volt. Hozzátette, bízik abban, hogy a klub szurkolói – akik háromszáz jegyet kaptak az összecsapásra – minél többen Budapestre látogatnak, és támogatják majd újjáalakuló csapatát.

Az újvidéki gárda csapatkapitánya, a 36 éves Szrdjan Zsakula megjegyezte, tisztában vannak a kék-fehérek erősségeivel és gyengeségivel, és bízik benne, hogy pozitív eredményt érnek majd el.

Újságírói kérdésre hozzátette, egy 2–0-s győzelemmel lenne elégedett. Érdekesség, hogy a Vojvodina keretében Mijat Gacsinovics, Szrdjan Babics és Radovan Pankov személyében három olyan futballista is van, akik ott voltak az U20-as világbajnoki címet nyert szerb válogatottban, amely a nyolcaddöntőben hosszabbításban a magyarok ellenében jutott tovább. Igaz, közülük egyelőre csak utóbbi tartott most a csapattal, azt azonban nem lehet tudni, hogy pályára lép-e.

Az MTK 20.30 órától a Szusza Ferenc Stadionban látja vendégül a Vojvodinát, a mérkőzést az olasz Paolo Valeri vezeti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik