Egyre vonzóbb a diákolimpia

Vágólapra másolva!
2014.05.15. 16:25
null
Mintegy negyvenezer gyerek indult az idén az országos versenyeken
Mint az élet minden területén, úgy a sportban is kiemelt szerep jut a tehetséggondozásnak. Magyarországon e program egyik zászlóshajójának tekinthető az ebben az évben 27-szer megrendezett diákolimpia. (x)

A verseny során tizenöt sportágban (asztalitenisz, atlétika, duatlon, floorball, kézilabda, kosárlabda, kosárlabda B33, labdarúgás, teremlabdarúgás, röplabda, torna, úszás, strandkézilabda, strandlabdarúgás, strandröplabda) indulhatnak az általános, illetve középiskolás diákok, akik először regionális szinten versenyeznek egymással, majd a legügyesebb csapatok a megyei selejtezőkből az országos döntőbe jutnak.

A versenyszellemem és a megfelelő testkultúra kialakítása mellett más vonzereje is van a diákolimpiának, hiszen az országos döntőben első három helyen végző csapatok tagjai egyaránt tíz többletponttal gazdagodnak a felsőfokú oktatási intézményekbe történő jelentkezés során.

A versenyek szervezéséhez nagy segítséget nyújt a több évtizedes rutin, illetve az új támogató, hiszen immár második éve a Telekom is a program mellé állt. Az együttműködés sikerességére jó példa volt a múlt vasárnap megrendezett Telekom labdarúgó diákolimpia budapesti döntője. Bár a nap folyamán a heves esőzések némiképp beárnyékolták a jókedvet, a Vasas Fáy utcai sportközpontjában megrendezett tornán mintegy hétszáz gyerek vett részt, a fiúknál hat korcsoport (6–18 év) diákjai bűvölték a labdát, míg a lányok négy korcsoportban versenyeztek.

A mérkőzések nyolc pályán zajlottak párhuzamosan, ám a PlayStation-sátornak, a csocsóasztalnak, a judobemutatónak, illetve az egyéb színes programoknak köszönhetően a pályán kívül is voltak érdekességek.

„Mintegy negyvenezer gyerek indult az idén az országos versenyeken, ami nagyszerű eredmény – értékelt Balogh Gábor olimpiai ezüstérmes öttusázó, a Magyar Diáksportszövetség elnöke. – Vasárnap csak körbe kellett nézni, nyolc pályán zajlottak a meccsek, boldogok voltunk, hogy emelni tudtuk a diákolimpia színvonalát. A rendezvény az egyik legfontosabb eseményünk, és a Telekom jóvoltából a korábbi évekhez képest sokkal színvonalasabb programot tudtunk szervezni.”

A feltörekvő generáció számára példaképekkel is szolgáltak a szervezők, hiszen az érmeket Juhász Roland, a Videoton 79-szeres válogatott labdarúgója adta át, a döntőket a népszerű sportriporter Hajdú B. István közvetítette, a nap folyamán ráadásul Szász Kitti, háromszoros freestyle-világbajnok is bemutatót tartott.

A rendezvényt szervező Magyar Diáksportszövetség ugyanakkor nem csak a testmozgás elősegítésére figyel, hiszen a Magyar Olimpiai Akadémia segítségével a dr. Mező Ferenc szellemi diákolimpiát is megrendezik, amelyen a tanulók hazai és nemzetközi olimpiatörténeti kérdésekben adhatnak számot felkészültségükről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik