Egymillió eurót fizetett értük a Fradi és a Vidi – nagy ígéretekből nagy csalódás?

Vágólapra másolva!
2016.10.24. 17:01
null
Kovács István és Radó András – mind a ketten epizódszereplővé váltak csapatukban (Fotó: NSO-montázs)
A labdarúgó NB I aktuális fordulója után a szokásos hétfői visszapillantónkban egy sajnálatos jelenséggel (hogyan válhat a korábbi két szombathelyi ígéret, Radó András és Kovács István a szezon csalódásává), egy gólrekorddal, a Vasas menetelésével és a hét meccsével, az Újpest–DVTK találkozóval is kiemelten foglalkozunk.


♦ RADÓ ÉS KOVÁCS – ÍGÉRETBŐL CSALÓDÁS?

♦ NÖVEKVŐ GÓLÁTLAG

♦ A HÉT MECCSE


♦ MENETELŐ VASAS

RADÓ ANDRÁS ÉS KOVÁCS ISTVÁN – ÍGÉRETBŐL CSALÓDÁS

Néhány évvel ezelőtt még a magyar futball nagy ígéretének tartották számon őket, de ennek a szezonnak a nagy csalódásai lehetnek. A hétvégén sem volt kezdő a Fradiban, illetve a Videotonban Radó András és Kovács István, a korábbi szombathelyi tehetségek közül csak utóbbi lépett pályára, csereként.

A 23 éves Radó András már az előző szezonban sem számított nélkülözhetetlen játékosnak a Ferencvárosnál, Thomas Doll csapatában, de a 25 bajnokin jegyzett hat gól és négy gólpassz elegendő volt ahhoz, hogy bekerüljön az NSO-olvasók álomcsapatába.

Ebben az idényben viszont csak három bajnoki meccsen lépett pályára, és ez azzal együtt is kevés, hogy sérülés is hátráltatta. A 2. fordulóban még végigjátszotta a Honvéd elleni meccset, azóta kétszer állt be csereként egy-egy félidőre, legutóbb volt csapata, a Haladás ellen, azon a meccsen egy kapufáig jutott. A hétvégén a Bp. Honvéd ellen már nem kapott lehetőséget.

Hasonlóan csalódást keltő a 24 éves, fehérvári Kovács István mostani szezonja. A támadó ugyan hét meccsen szóhoz jutott, de többnyire csak csereként (ahogy szombaton, a Paks ellen is), összesen 198 percet játszott, hússzal többet, mint Radó. Pedig Kovács évek óta meghatározó futballistának számít Fehérváron, a tavasszal szerződést is hosszabbított, de az új edzőnél, Henning Bergnél nem tudja beverekedni magát a nyáron két szerb válogatott játékossal – Marko Scsepoviccsal és Danko Lazoviccsal – megerősített támadó szekcióba.

Radó 2011-ben, 18 évesen mutatkozott be a Haladásban az NB I-ben. Szombathelyen hamar kulcsemberré vált, legjobb idényében 29 meccsen 14 gólt szerzett (összesen 119 meccsen 34 találatnál jár az NB I-ben). 2015-ben ötszázezer eurót fizetett érte a Ferencváros, de felfelé ívelő pályafutása azóta látványosan megrekedt, jelenleg még az is kérdésesnek tűnik, lesz-e belőle valaha válogatott labdarúgó.

Kovács István 2009-ben 17 évesen debütált az NB I-ben, ugyancsak a Haladásban. Őt is ötszázezer euróért adták tovább 2012-ben Fehérvárra, onnan került be a válogatottba egy évvel később, majd bajnok is volt a Videotonnal. Gólok és gólpasszok számában azonban már az előző években sem volt kiemelkedő, a válogatottban két éve nem lépett pályára, és most már a Videotonból is kiszorult (az NB I-ben 139 meccsen 16 gólt szerzett, a válogatottban ötször játszott, gólt nem ért el).

TÖBB GÓL SZÜLETIK AZ NB I-ES MECCSEKEN

Régen látott gólesőt hozott a labdarúgó NB I 13. fordulója. Csak egy mérkőzésen, az MTK–Gyirmót (1–0) találkozón született háromnál kevesebb találat, míg az Újpest–DVTK összecsapás szezoncsúcsot hozó nyolc góllal zárult (korábban – a 3. fordulóban – a 6–2-es hazai sikerrel végződő FTC–DVTK meccsen is nyolc gót láthattunk). Összesen 26 találat esett a fordulóban. Az előző idényben egy fordulóban 22 gól volt a legtöbb.

Ugyanakkor nemcsak ez a rekord dőlt meg az előző szezonhoz képest, hanem egyelőre a meccsenkénti gólátlag is magasabb (2.44-ről 2.64-re emelkedett).


A HÉT MÉRKŐZÉSE: ÚJPEST–DVTK 4–4

A hét újonca és cseréje
A hét gólja

Érdekesség, hogy az Újpest bő egy hónapon belül már a harmadik gólzáporos, legalább hat gólt hozó találkozóját játszotta. A szeptemberi, Videoton elleni 3–4 és a Ferencvárossal szembeni 3–3 után most a DVTK ellen (4–4). Közös a három mérkőzésben, hogy a lilák mindegyik találkozón legalább három gólig jutottak, de egyiket sem nyerték meg. Elgondolkodtató, hogy a háromból csak egy meccset közvetített a televízió (az FTC–Újpest találkozót), mert az ilyen gólzáporos találkozók még a semleges szurkolók számára is szórakoztatóak, izgalmasak lehetnének. Talán ha nemcsak két bajnokit közvetítenének fordulónként, akkor az ilyen, hírverésnek sem utolsó meccsek is nagyobb eséllyel képernyőre kerülhetnének.

Az Újpest–Diósgyőr meccsen például felváltva voltak előnyben a csapatok, a fővárosiak és a vendégek is egyaránt kétszer vezettek. A 84. percben még a DVTK állt nyerésre, a 88. percben már az Újpest, hogy aztán a ráadásban a hét újonca és cseréje, a pénteken szerződtetett, szombaton csereként beállva már gólt szerző lett válogatott védő, Vitalijs Jagodinskis pontot mentsen a Diósgyőrnek.

A DVTK vezetőedzője, Horváth Ferenc a meccs után elmondta, engedélyt kért és kapott a vezetőségtől, hogy az Újpest ellen öt légióst szerepeltethessen – akárcsak legutóbb a Videoton ellen –, hogy ne kelljen változtatnia a múlt héten győztes csapatán, még ha így bizonyos bevételektől el is esik a klub, mert nem felel meg az MLSZ ajánlásának. Ha betartják, akkor Jagodinskis talán pályára sem lépett volna. A másik oldalon az Újpest például betartotta, a liláknál három légiós szerepelt. (Halkan tegyük hozzá, meglehetősen érdekes helyzetet teremtett a „légiósszabály", sok esetben már nem is az edzők, a szakmai szempontok határozzák meg, kik lépnek pályára, hanem a vezetőség döntésén is múlik a kezdőcsapat kijelölése.)

A diósgyőrieknél két volt újpesti lépett pályára, Bognár István és Lipták Zoltán – mind a ketten gólt lőttek. Utóbbi nálunk a forduló gólját szerezte, mintegy 14 méterről, kapásból bombázott a jobb felsőbe. Az újpestiek szerencséje, hogy a korábban szintén náluk futballozó Barczi Dávid és Egerszegi Tamás a nyáron távozott Diósgyőrből, mert ha ők is játszanak, akkor lehet, hogy 4–6 a vége…

Az Újpest egyébként legutóbb 2008. április 19-én, a REAC ellen ért el 4–4-es döntetlent, akkor a Szusza Ferenc Stadionban (a meccs után Urbányi István vezetőedzőt Szentes Lázár váltotta az újpesti kispadon). A lilák sorozatban négy döntetlennél tartanak az NB I-ben, ilyen szériát legutóbb 2003 őszén produkáltak.

A HÉT CSAPATA A REKORDHALMOZÓ VASAS

A Vasas a hétvégi, debreceni sikerével szezonbeli negyedik idegenbeli győzelmét könyvelte el, korábban nyert Dunaújvárosban (az MTK vendégeként), Felcsúton (a Videoton pályaválasztása mellett) és az Üllői úton a Ferencváros ellen. A 2015–2016-os idényben összesen háromszor nyertek vendégként az NB II-ből visszajutott angyalföldiek, nem csoda, hogy akkor a bennmaradásért kellett küzdeniük.

Az élvonalban négy idegenbeli sikere legutóbb a 2011–2012-es évadban volt a Vasasnak, amely azt a szezont a 11. helyen zárta.



A nyáron El-induló Debrecent másodszor verte meg a Vasas ebben a kiírásban, és a nemzetközi kupaindulók (MTK, DVSC, Videoton, FTC) ellen eddig játszott hat meccséből mind a hatot megnyerte (a DVSC mellett már az MTK ellen is kétszer győzött).

Ráadásul a Vasas az 5. forduló óta vezeti a tabellát, és ötpontos előnye miatt biztos, hogy a 14. kör után is az élen áll. Ilyen hosszú ideig évtizedek óta nem vezette a tabellát a hatszoros bajnok Vasas, amely legutóbb az 1976–1977-es kiírásban nyert bajnoki címet, de még azt az idényt sem kezdte ilyen jól a csapat, ugyanis a mostani hárompontos rendszerben számolva akkor 13 forduló után 25 pont szerepelt volna a neve mellett (nyolc győzelem, egy döntetlen, négy vereség) a mostani 28-cal szemben (kilenc győzelem, egy döntetlen, három vereség).

Ezek után adja magát a kérdés, képes lehet a csapat arra, hogy negyven év után újra bajnoki címet nyerjen az NB I-ben?

SZAVAZÁS

Ön el tudja képzelni, hogy a 2016–2017-es szezont a Vasas nyeri az NB I-ben?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

TOVÁBBI LEGEK, ÉRDEKESSÉGEK

A mumus. Ebben a szezonban Böde Dániel számít a Honvéd egyik mumusának. A 30. születésnapját ma ünneplő ferencvárosi csatár a kispestiek elleni második meccsén a második gólját szerezte, sőt ezúttal gólpasszt is adott, vagyis főszerepet vállalt az FTC 3–2-es sikerében. Böde amúgy a Honvéd elleni 21. meccsén hatodszor volt eredményes.

A hét kihagyott helyzete. Ami Bödének sikerült, a német Florian Trinksnek nem ment. A légiós közelről, szemből még a kaput sem nem találta el, pedig a Honvéd kapusa, Gróf Dávid már elvetődött a másik irányba.



Otthon, édes otthon. Az MTK 2014. május 31. után játszott ismét a saját stadionjában bajnoki meccset, a Hungária körúton. Két és fél évvel ezelőtt Bese Barnabás duplájával, 1770 szurkoló előtt (forrás: nela.hu) legyőzték a Kaposvárt (igaz, a belépés akkor ingyenes volt), most Torghelle Sándor találatával 1–0-ra megverték a Gyirmótot – ezt a meccset 1183 néző látta.

A hét játékvezetője. A Mezőkövesd–Haladás (3–0) meccset dirigáló Szabó Zsolt a 300. NB I-es meccsét vezette. Szabó első az örökrangsorban a legutóbbi fordulóban nem vezető Kassai előtt, aki a nela.hu kimutatása szerint 270 élvonalbeli meccsnél tart, Bede Ferenccel holtversenyben második az örökranglistán. Szabó amellett, hogy jubilált, jól is végezte a dolgát, a Nemzeti Sporttól kimagaslónak számító, 9-es osztályzatot kapott teljesítményéért.

A hét meze.

Forrás: TrollFoci

A hét embere.
A mezőkövesdi Ulysse Diallo a második meccsét játszotta új csapatában, és a két mérkőzésen már három gólnál jár. A korábban a Ferencvárosban is játszó mali csatár a Gyirmót ellen győztes gólt lőtt, míg a Haladás ellen az első két találat fűződik a nevéhez. Az InStat-adatok alapján ő lett a forduló legjobb játékosa is.

NB I, 2016–2017, 13. FORDULÓ
OKTÓBER 22., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Videoton FC–Paksi FC
5–1

Felcsút,
Pancho Aréna
Farkas Ádám
1446
Debreceni VSC–Vasas
1–2
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Erdős József
3723
Ferencváros–Bp. Honvéd
3–2
Budapest,
Groupama Aréna
Karakó Ferenc
7072
Mezőkövesd–Haladás
3–0
Mezőkövesd,
Városi Stadion
Szabó Zsolt
1500
MTK Budapest–Gyirmót FC
1–0
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Solymosi Péter
1183
Újpest–Diósgyőri VTK
4–4
Budapest,
Illovszky Rudolf Stadion
Pintér Csaba
2000
AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 13 9 1 3 21–10 +11 28
2. Videoton FC 13 7 2 4 29–15 +14 23
3. Ferencvárosi TC 13 6 4 3 25–18 +7 22
4. Szombathelyi Haladás 13 6 3 4 16–15 +1 21
5. Budapest Honvéd 13 5 3 5 20–14 +6 18
6. Újpest FC 13 4 5 4 21–20 +1 17
7. Mezőkövesd Zsóry FC 13 4 4 5 15–19 –4 16
8. MTK Budapest 13 4 4 5 8–14 –6 16
9. Debreceni VSC 13 4 3 6 17–20 –3 15
10. Gyirmót FC Győr 13 3 4 6 6–16 –10 13
11. Diósgyőri VTK 13 3 3 7 17–27 –10 12
12. Paksi FC 13 2 6 5 11–18 –7 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik