Egykor az életét tette fel a focira, ma már látja a boldogulást nélküle

– A futballban képzeltem el a folytatást, az új távlatot tavalyelőtt szeptemberben, amikor lemondtam az ETO FC ügyvezetői megbízásáról – mondta Klement Tibor a Nemzeti Sportnak. – Nem titok, a szövetségre gondoltam, miután voltak ilyen irányú tapasztalataim, hiszen a Demján Sándor fémjelezte ligaidőszakban szakmai szervezési igazgatóként dolgoztam. Tárgyaltunk is Vági Márton főtitkárral, aki megszervezte a találkozót Csányi Sándor elnökkel, ám egy külföldi utazást követően hirtelen lemondták a találkozót, és nem is következett folytatás. Információim szerint az történt, hogy az üzleti út egyik résztvevője beszélte le az elnök urat az én szövetségen belüli foglalkoztatásomról. Találják ki, hogy ki volt! Vélhetően azért, mert tartottak attól, hogy az akkor éppen szövetségi kapitány Pintér Attila esetleg nem kap megfelelő támogatást Klement Tibor versenyigazgatótól. Egy darabig a sporton kívüli szférában mozogtam, de azzal a kikötéssel, ha Győrhöz kapcsolható megfelelő felkérés érkezik, arról beszélhetünk, ugyanis nem akartam elszakadni a nyolcéves kisfiamtól. Jó éve, hogy a város vezetése felkért, induljak el a GYAC tisztújító közgyűlésén az elnöki posztért, amelyen azután öt évre megválasztottak.

– Mit kell tudni egy átlag sport iránti érdeklődőnek a Győri Atlétikai Clubról?
– Lényegében a három éve már felszámolás alatt lévő helyi Dózsa sportpiaci szerepét vette át. Jungi Csaba korábbi alpolgármester, valamikori cselgáncs, birkózó bajnok és edző szervezésében vált az egyéni sportágak gyűjtőhelyévé. Az induló nyolc szakosztályból az ökölvívás megszűnt ugyan, viszont az Európai Ifjúsági Olimpia Fesztivál versenyeinek húzószakosztályait, így a tornát, az atlétikát, a cselgáncsot, a kerékpárt és a teniszt, rajtuk kívül a birkózást preferálja, több szakosztályt az országos szakszövetség régióközpontként kezel. A labdarúgás a hetedik szakosztály, jelenlétét a tradíciók, az ezerkilencszáz-tizenkilences fúzió indokolja az akkori GYAC és II. kerület között. Mai feladata a megyei harmadik osztályban a városrész fiataljainak tömegsport jelleggel szerepeltetési lehetőség, de még tavaly is vonzerőnek bizonyult Preszeller Tamás, Bordás Csaba és Jäkl Antal játéka…

– A mi első találkozásunk húsz évvel ezelőtti, amikor a kiesett SLC főnökét, Laczó Istvánt faggatta Pakson, hogyan sikerült Sopronban NB I-et csinálni?
– A nyolcvanas években már a paksi serdülő és ifjúsági csapatnak is voltam edzője, mellette testnevelést tanítottam. Éppen negyed százada, az Atomerőmű SE NB II-be jutásakor fogalmazódott meg az igény főfoglalkozású stáb alakítására. Így lettem technikai vezető, majd fél évtized múltán közös üzemeltetésűvé alakult a város korábbi két szakosztálya, már az én vezetésemmel két esztendeig. Akkor váltunk szét először barátommal, a nemrég tragikusan fiatalon elhunyt Reszeli-Soós Istvánnal. Ő megpályázta az ETO szakvezetői posztját, én a Matáv SC vezetését – mindketten nyertünk.

– De később folytatták együtt Sopronban, majd Győrött is!
– A Matáv vezetője, Bodnár László minden áron szerette volna elérni a legmagasabb osztályt és az kettőezerben sikerült is. Javaslatomra jött vezetőedzőnek az előtte Győrött bizonyító Reszeli-Soós Pista. Sikeres időszak volt, de én Demján Sándor felkérésére az élvonalbeli harmadik évet már nem Sopronban töltöttem, elvállaltam a ligaigazgatói tiszt betöltését, majd újabb esztendőt követően Tarsoly Csaba felkérésére az új ETO-érában akkorra már egyesített szakmai és adminisztratív vezetést, azaz az ügyvezetést.

– Élete meghatározó évtizede következett?
– Valóban igaz, ötvenhárom évesen nyugodtan bevallhatom. Családi oldalról és a karrier részéről egyaránt, három részre bonthatóan. Az első három év a klub pénzügyi konszolidációjának tekinthető, a következő kettő az útkeresésé volt, kettőezer-nyolctól a sikereké és az eredményességé, benne három bronz- és egy ezüstéremmel, a bajnoki címmel és a Szuper Kupa elsőséggel. Bár Magyar Kupát nem nyertünk, de kétszer döntőt játszott az ETO. Magánéletem második házassága esett erre az időszakra, a szakmai fény mellé családi boldogsággal, az idősebbik kettő után a harmadik fiam megszületésével.

– Diplomatikus módon, úriemberként, sárdobálás nélkül távozott, viszont hagyott a sportot ismerőkben némi hiányérzetet…
– A teljes igazsághoz annyi tartozik, hogy mindez Pintér Attila második regnálása idején történt, amikor markánsan megfogalmazta elképzeléseit mind a felnőtt csapat, mind pedig az utánpótlás szakmai jövőjével kapcsolatosan. Én más véleményen voltam, a tulajdonos pedig végül a vezetőedző tervei mellett tette le a voksát, amelyhez neki szíve-joga volt, nekem pedig az volt a szívem joga, hogy elköszönjek. Magyarán, távozásom nem Pintér Attila személyére vezethető vissza, de nem kívántam abban a jövőképben részt venni, amellyel nem tudtam azonosulni! Egyetértettem ugyanis a szövetség már akkor körvonalazódó azon törekvésével, hogy előbb-utóbb vasszigorral, akár adminisztratív, akár pénzügyi úton, de érvényesíteni kell a saját nevelésű és a magyar játékosok előtérbe kerülését. Szerepet játszott távozásomban az éppen véget érő második házasságom is, mert a biztos családi háttér nélkül nem volt értelme a várhatóan kemény egyesületi belső harcokat megvívni.

– Mi lehetett az oka, hogy abban az időszakban nem egyedül Klement Tibor mögött csukódott le a stadion bejáratának sorompója?
– Kizárólag a tulajdonos döntéseinek tudható be, hogy éppen a csúcsra jutás időszakának környékén az évek során összecsiszolódó, felkészült és jól működő menedzsmenti vezetés lecserélésre került. Meggyőződésem szerint elsősorban azért, mert szinte kivétel nélkül mindegyikük az én személyemhez volt köthető. A Tarsoly Csaba és közöttem meglévő szoros szakmai és baráti kapcsolat törése akkor következett be, amikor egy személyben döntött az általam becsült Csertői Aurél edző elküldéséről. Ez az intézkedése számomra azóta is indokolatlan és megmagyarázhatatlan. Egyébként az elküldött emberek saját területükön kiemelkedő képességeit mi sem jelzi jobban, mint hogy a technikai igazgató a sikeres női kézilabdában talált helyet, mindkét utánpótlás igazgatót a szövetség foglalkoztatja, az akkori létesítményvezető várhatóan a Gyirmót szolgálatába lép, ahol a volt klubmenedzser is dolgozik…

– Megkerülhetetlen a kérdés a Quaestor körül történtek, és azok ETO-ra gyakorolt hatása miatt: a tíz év alatt érződött-e valami abból, hogy baj lesz?
– Soha, egy pillanatra sem! A cégnél az a mondás járta, hogy mindig arra van pénz, amire a döntéshozók akarják, hogy legyen.

– És akkor most hajrá GYAC, futballt a háttérbe?
– Ezt a választ is ketté kell választani, mert egyfelől egyedül élek, sok időt töltök a kisfiammal, miközben rendszeresen sportolok, személyi edzővel. Hozzáteszem, éppen az ETO Parkban… Szakmailag pedig mára valóban nagy kihívás, hogy részt vehetek Magyarország első hivatalos olimpiai eseményének az előkészületeiben, és feltehetően lesz szerepem a lebonyolításban is. Összetett feladat, hogy a meglévő sportágak tömegesítése után elinduljon az a minőségi kiválasztás és szakmai munka, amelyet Győr vezetése megfogalmazott a GYAC számára. Sportolóink döntő többsége még utánpótlás korú, de máris eredmény, hogy következetes munkával korosztályos válogatott sportolóink érnek el figyelemreméltó sikereket. Számomra tényleg igaz a mondás, hogy a foci után is van élet.