Egervári az egekben; Böde is szárnyal – 26 éves magasságba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.21. 14:27
null
Böde egyre feljebb mászik a zöld-fehér gólvadászok ranglétráján (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I 26. fordulójában a bajnokavatás ugyan elmaradt, de így is számos érdekességet, leget és rekordot tudtunk feljegyezni. Böde Dániel tovább ostromolja a rekordokat, és immár 24. helyen áll a ferencvárosi góllövők örökrangsorában. Egervári Sándor bajnoknak kijáró ünneplést kapott Diósgyőrben, megnéztük milyen formában vannak az NB I-es válogatottak.

BÖDE, BÖDE, BÖDE

A bajnokavatás a hétvégén elmaradt azzal, hogy az MTK vasárnap megverte a Debrecent, így a szombaton a Vasast 4–1-re legyőző Ferencvárosnak már biztosan nem sikerül az a bravúr, ami legutóbb 92 éve, 1924-ben éppen az MTK-nak jött össze – vagyis bajnokságot nyerni márciusban. A 22 pontos előnnyel listavezető FTC válogatott csatára, Böde Dániel azonban folytatta a gólgyártást, és újabb két találatával (a szezonban ötödször, sorozatban másodszor duplázott) egy rekordot már beállított, és további csúcsokhoz közelít.

Böde a Vasas ellen a 10. bajnoki meccsén a hetedik gólját is megszerezte, legutóbbi hét fellépésén pedig kilenc gólt szerzett és volt hét gólpassza is az angyalföldiek ellen. A bajnokságban 17 gólnál tart, ezzel elérte az eddigi egyéni rekordját (2012–2013-as idény), nem mellékesen az utóbbi hat szezonban mindig tíz gól fölött termelt (egyedüliként az NB I jelenlegi csatárai közül). Jelenleg 257 meccsen 94 találatnál tart, vagyis egy huszáros hajrával még ebben az évadban elérheti a száz gólt.

A góllövőlistán hét találattal előzi meg közvetlen üldözőjét, Torghelle Sándort (MTK), így egyre biztosabbnak tűnik, hogy 20 év, 1996 után ismét a Fradi adja az NB I gólkirályát. Akkor Igor Nicsenko végzett az élen 18 találattal, de ebből nyolcat az őszi szezonban még a Stadler színeiben jegyzett. Böde 1990-t követően, Dzurják József (ugyancsak 18 gól) után az első olyan NB I-es gólkirály lehet, aki mindegyik gólját a Fradiban érte el az adott szezonban.

A Ferencvárosban 158 tétmérkőzésen 76 gólnál jár, ezzel a klub örökrangsorában Varga Zoltán előtt és Novák Dezső mögött a 24. helyen áll – derül ki a tempofradi.hu statisztikáiból.

VASAS–FERENCVÁROS 1–4

A FRADI ÖRÖK-GÓLLÖVŐLISTÁJA A TÉTMECCSEK ALAPJÁN – A LEGJOBB 25
Gólok Mérkőzések Átlag Név Időszak
420 450 0.93 Sárosi György dr. 1931–1948
312 433 0.72 Albert Flórián 1958–1975
263 289 0.91 Toldi Géza 1928–1943
251 168 1.49 Takács József 1927–1934
235 154 1.53 Schlosser Imre 1906–1927
166 309 0.54 Nyilasi Tibor 1973–1983
145 555 0.26 Lipcsei Péter 1990–2013
121 200 0.60 Pataki Mihály 1910–1927
121 83 1.46 Deák I. Ferenc 1947–1950
109 191 0.57 Weisz Ferenc 1902–1919
107 111 0.96 Korody Károly 1905–1914
106 220 0.48 Kohut Vilmos 1924–1933
106 404 0.26 Fenyvesi Máté dr. 1953–1969
105 204 0.51 Szokolai László 1977–1988
104 255 0.41 Branikovits László 1967–1976
100 293 0.34 Pogány László 1974–1988
95 311 0.31 Orosz Pál dr. 1953–1966
93 80 1.16 Mike István 1944–1947
92 143 0.64 Turay József 1927–1933
86 246 0.35 Szőke István 1965–1974
83 392 0.21 Rákosi Gyula 1957–1975
80 73 1.10
Kiszely István 1939–1942
79 330 0.24 Novák Dezső 1961–1975
76 158 0.48 Böde Dániel 2012–
73 189 0.39 Varga Zoltán 1961–1968

A NAGY TALÁNY – FLORIAN TRINKS

A Ferencváros a télen nagy reményekkel szerződtette a német Florian Trinkset. akinek a góljával 2009-ben Európa-bajnokságot nyert a német U17-es válogatott. Mario Götze mellett volt fontos tagja az Eb-győztes csapat középpályássorának. A Fradiban egyre több lehetőséget kap Thomas Dolltól. de egyelőre kérdéses, mekkora hasznára lesz hosszú távon a csapatnak. mert sokszor szinte észre sem lehet venni. hogy a pályán van. Ezt a statisztikák is alátámasztják. bár a 26. fordulóban eddigi legjobbját nyújtotta. Az InStat-elemzőrendszer adatai segítségével a középpályás eddigi teljesítményét vizsgáltuk meg.

A legutóbbi fordulóban. a Vasas elleni idegenbeli mérkőzésén ismét a kezdőcsapatban kapott helyet (a bajnoki szezonban ötödször, összesen pedig hat meccsen 316 percet játszott az NB I-ben), ám a korábbi öt bajnoki bevetéséhez hasonlóan ezt a találkozót sem játszhatta végig. A neki jutó 73 perc alatt passzai 73 százalékban (60/44) találtak társat. ezúttal párharcainak csaknem 60 százalékát megnyerte (17/10). Ennek köszönhetően eddigi legjobb – 219-es – InStat-indexét érte el, először jutott a 200-as határ fölé. A Fradi első góljánál tőle indult az akció, amelynek a végén Böde Dániel passzából Stanislav Sesták betalált.

Trinks az első tavaszi fordulóban, a sereghajót Békéscsaba otthonában mutatkozott be az NB I-ben, ám csereként beállva mindössze tizennégy percet jutott neki. Ezalatt nem volt rontott passza (8/8), mással azonban nem tudott hozzájárulni az 1–0-s ferencvárosi sikerhez.

A 21. fordulóban már kezdőként lépett pályára az Üllői úton a PAFC ellen, azonban a gól nélküli első félidő után Thomas Doll lecserélte, így aktívan már nem vette ki a részét csapata 2–0-s győzelméből. Negyvenöt perc alatt 77 százalékos passzmutatót produkált (27/21), és hétből négy párharcát megnyerte, valamint három-három labdaszerzés és labdavesztés került még a neve mellé, ez 192-es InStat-indexhez volt elég.

A Honvédtól elszenvedett 2–0-s vereséget a kispadon ülte végig, majd a DVTK elleni hazai meccsen újra a kezdőcsapatban találta magát, ám ezúttal is csak egy félidőt kapott. A 2–2-re végződő összecsapás első negyvenöt perce alatt passzai 78 százalékban találtak csapattársat (46/36), hat párharcából azonban csak kettőt nyert meg, valamint két lövéséből az egyiket blokkolták, a másik pedig elkerülte a kaput, így a ferencvárosiak közül a legrosszabb – sőt. a teljes mezőnyből csak Barczi Dávid zárt gyengébben – InStat-indexet produkálta, 155-öst.

A 24. körben újra Békéscsabán vendégszerepelt – és ismét 1–0-ra nyert – a Ferencváros. Trinks pedig kezdőként 76 percet tölthetett a pályán. Passzai 85 százalékban sikeresek voltak (61/52), de párharcainak csaknem felét elveszítette (tizenháromból hetet nyert meg). Emellett két lövést is feljegyezhettünk a neve mellé (egy kapura, egy mellé), így 190-es InStat-indexszel zárt.

A Fradi a 25. fordulóban a Puskás Akadémia ellen 4–0-ra nyert, Trinks pedig – Gera Zoltán és Hajnal Tamás hiányában – sorozatban harmadik mérkőzésén lépett pályára kezdőként. azonban ezt a találkozót sem játszhatta végig, miután – még 0–0-s állásnál – a 64. percben lecserélték. Passzmutatója ezúttal is 80 százalék felett állt meg (44/36), ám párharcainak több mint felét elveszítette (tizenkettőből csak ötöt nyert meg), és 157-es InStat-indexével ezúttal is csapata, valamint a mezőny egyik leggyengébbje volt.

Trinks a Magyar Kupa küzdelmei során sem alkotott maradandót, hiszen a Videoton elleni negyeddöntő első mérkőzésén csak epizódszerep jutott neki (csereként a találkozó utolsó tizenöt percére állt be). A visszavágón már a kezdőcsapatban kapott helyet, azonban a felcsúti mérkőzésen sem a játékával került a középpontba. hanem a szabálytalanságaival: az első félidőben csúnyán odarúgott ellenfelének, majd a hajrában Asmir Suljiccsal került összetűzésbe. amiért a játékvezető kiállította, a fegyelmi bizottság pedig a piros lap miatt kettő, majd az első eset videós elemzése után további két mérkőzésre eltiltotta, így a 2015–2016-os kiírásban már biztosan nem léphet pályára.


FLORIAN TRINKS STATISZTIKÁI AZ NB I-BEN
20. forduló, Békéscsaba (idegenben): csere, 14 perc, 0 lövés, 8/8 passz, 0 nyertes párharc, 1 labdavesztés, – InStat-index
21. forduló, PAFC (otthon): kezdő, 45 perc, 0 lövés, 27/21 passz, 7/4 megnyert párharc, 3-3 labdavesztés és labdaszerzés, 192-es InStat-index
22. forduló, Honvéd (idegenben): kispad
23. forduló, DVTK (otthon): kezdő, 45 perc, 2 lövés (1-1 blokkolt és mellé), 46/36 passz, 6/2 nyertes párharc, 6 labdavesztés, 1 labdaszerzés, 155-ös InStat-index
24. forduló, Békéscsaba (i): kezdő, 76 perc, 2 lövés (1 kapura, 1 mellé), 61/52 passz, 13/7 nyertes párharc, 9 labdavesztés, 3 labdaszerzés, 190-es InStat-index
25. forduló, PAFC (o): kezdő, 63 perc, 44/36 passz, 12/5 nyertes párharc, 9 labdavesztés, 2 labdaszerzés, 157-es InStat-index
26. forduló, Vasas (i): kezdő, 73 perc, 1 (blokkolt) lövés, 60/44 passz, 17/10 nyertes párharc, 12 labdavesztés, 2 labdaszerzés, 219-es InStat-index

HULLÁMZÓ TELJESÍTMÉNYEK

A 26. forduló záró mérkőzésén az MTK 1–0-ra legyőzte a Debrecent, így a kék-fehérek a nehézkes tavaszi kezdés – döntetlen az Újpesttel és a Békéscsabával – után már sorozatban negyedik győzelmüket aratták. és a középmezőnyből indulva, az elmaradt mérkőzésük ellenére már a dobogó második fokán állnak, és már csak nekik van – matematikai – esélyük megelőzni a listavezető Ferencvárost.

AZ MTK–DVSC-TEVA MINDENT ELDÖNTŐ GÓLJA

Ezzel szemben a téli szünet után remeklő debreceniek egymás után harmadik bajnokijukon maradtak nyeretlenek és egyben gólképtelenek is (sőt, közben Kondás Elemér csapata az FTC elleni hazai MK-elődöntőben is gól nélküli döntetlent játszott), míg első négy tavaszi bajnokijukon veretlenek maradtak, és kétszer is négy gólt szereztek aktuális ellenfelük ellen. Így nem csoda. hogy az utóbbi fordulókban ahelyett, hogy megerősítette volna dobogós helyezését a DVSC, visszacsúszott az 5. helyre.

Tavasszal az egyik legnagyobb visszaesést a Paks produkálta. Csertői Aurél együttese hat tavaszi bajnokiján – az MTK ellenit elhalasztották – hazai pályán kétszer legyőzte a Vasast (3–0, majd 2–0), azonban kikapott a másik két, kiesés elől menekülő csapattól. a PAFC-tól és a Békéscsabától, valamint a Honvéd és a Debrecen otthonából is pont nélkül távozott. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az utolsó három őszi fordulóban sem nyert a tolnai gárda, akkor érthető. hogyan süllyedt vissza a tabella 2. helyéről a 6. pozícióba.

A 26. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Balajcza (Újpest) – Grgic (MTK), Vaskó (Békéscsaba), Leandro (Ferencváros) – Gera Z. (Ferencváros) – Elek Á. (Diósgyőr), Sesták (Ferencváros), Nagy D. (Ferencváros) – Eppel (Bp. Honvéd), Novothny (Diósgyőr), Böde (Ferencváros)

Az ősszel többször is a dobogót ostromló szombathelyi Haladás is visszaesett. Halmosi Péterék az első három tavaszi mérkőzésükből kettőt megnyertek, jelenleg azonban négyes nyeretlenségi szériában vannak, és visszacsúsztak az alsóházba, a 7. helyre.

A kiesés elől menekülő csapatok közül mindenképp ki kell emelni a Békéscsaba tavaszi teljesítményét, amelynek köszönhetően már reális esély mutatkozik az újonc bennmaradására. A viharsarkiak kétszer is kikaptak otthon az éllovas FTC-től, ám a további öt tavaszi bajnokijukon veretlenek maradtak felsőházbeli ellenfeleikkel szemben. A Videoton ellen kétszer is ikszeltek, valamint az MTK-val is döntetlent játszottak, míg legutóbb az Újpest ellen tartották otthon a három pontot és a Paks otthonában is győztek. Remek teljesítményével a Vasast beérte, a PAFC-tól pedig már csak két pontra van lemaradva a Békéscsaba.

BÉKÉSCSABA–ÚJPEST 1–0

A bajnoki címvédő Videoton két győztes bajnoki után immár harmadik meccse nyeretlen, míg az NB I-ben az október és február között nyolc meccséből hetet megnyerő Újpest a legutóbbi hat találkozóján csak egyszer (a DVTK ellen) hagyta el győztesen a pályán.

A Ferencváros azért is tudja 22 pontos előnnyel vezetni a tabellát. mert riválisaihoz képest a legkevésbé hullámzó a teljesítménye. Tavasszal még úgy is növelni tudta az előnyét, hogy a játéka nem volt annyira meggyőző, mint az őszi szezonban.

A HÉT EMBERE, A HÉT GÓLJA ÉS A HÉT ÜNNEPELTJE – ELEK, NOVOTHNY, EGERVÁRI

A DVTK szombaton a kétgólos Elek Ákos vezérletével 3–0-ra legyőzte hazai pályán a Haladást. A Kínából egy év után, a télen visszatérő válogatott középpályás először volt eredményes ebben a szezonban. kiváló teljesítményének köszönhetően nálunk ő a hét embere.

A szűrő ezt megelőzően 2014 decemberében talált legutóbb a kapuba az NB I-ben, abban az évadban az volt az egyetlen találata. a 2011–2012-es szezontól kezdve pedig egyszer sem lőtt háromnál több gólt. A kínai élvonalban. a Csangcsun Jatajban 27 meccsen kétszer talált be, az utolsó gólját tavaly az utolsó fordulóban szerezte akrobatikus mozdulattal – pályafutása legemlékezetesebb találatának nevezte később. Ugyanakkor a Haladás ellen is látványos gólokat ért el, előbb kapásból, majd egy hosszú szóló végén. Formája örvendetes a horvátok elleni válogatott meccs előtt.

A szombathelyieknek Novothny Soma is betalált. távoli bombagólját a 26. forduló legszebbjének választottuk. A nyáron szerződtetett csatár 21 meccsen hét gólt szerzett már a DVTK-ban, közülük hármat tavasszal. A Fradi ellen ő mentett pontot a diósgyőrieknek, a Videoton ellen pedig győzelmet ért a találata.

A 3–0-s sikert követően, a pénteki Sándor nap alkalmából is zúgott a lelátóról a „Sanyi bácsi, Sanyi bácsi”, a mérkőzésen köszöntött, bajnok jégkorongozók pedig a levegőbe dobva is megünnepelték a DVTK télen érkezett vezetőedzőjét, Egervári Sándort.

A szakember vasárnap az M4 Sportnak elmondta, hogy a közönséghez ment köszönetet mondani, amikor az alkoholmámorban úszó hokisok megragadták.

„Skandálták a nevemet a szurkolók, illő volt odamenni. Aztán többet voltam a levegőben, mint a talajon, de jobb lenne ha a talajon maradnánk” – fogalmazott a korábbi szövetségi kapitány, akinek az irányításával tavasszal hét meccsen tíz pontot szerzett a diósgyőri csapat.

VÁLOGATOTT FORMA

Néhány hete már részletesen elemeztük az NB I-es válogatott játékosok tavaszi formáját, most csak arra voltunk kíváncsiak az InStat-indexek alapján, hogy milyen hétvége után érkeztek meg Telkibe, ahol a szombati, Horvátország elleni meccsre készül Bernd Storck szövetségi kapitány kerete.

Böde és Elek remek teljesítményéről már szóltunk, előbbi 350-es, utóbbi 271-es teljesítménymutatót produkált. Az NB I-ben az átlagosnál jobbnak számító 200 pont fölötti mutatót a keret itthon játszó 12 tagjából négyen értek el, Böde és Elek mellett Gera Zoltán és Nagy Ádám.

Rajtuk kívül Dibusz Dénes és Juhász Roland közelítette meg a 200-as határt. Utóbbi 196 pontos indexével jelentősen javított a korábbi tavaszi átlagához képest (179). Ugyanakkor például Fiola Attila (164) jelentősen elmaradt a tavaszi 4. forduló után kimutatott átlagától (233.5), igaz még így is jobban teljesített, mint ősszel (akkor 150 volt az átlaga).

AZ NB I-ES VÁLOGATOTTAK

Kapusok:Dibusz Dénes (Ferencváros, 26. fordulós InStat-indexe: 199), Király Gábor (Haladás, 148), Védők: Bese Barnabás (MTK, 151) Fiola Attila (Puskás Akadémia, 164), Juhász Roland (Videoton, 196), Lang Ádám (Videoton, nem játszott), Korhut Mihály (DVSC-Teva, 167), Pintér Ádám (Ferencváros, nem játszott)
Középpályások: Elek Ákos (DVTK, 271), Gera Zoltán (Ferencváros, 224), Nagy Ádám (Ferencváros, 212)
Támadók:
Böde Dániel (Ferencváros, 350)

A MAGYAR VÁLOGATOTT TELJES KERETE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Liverpool), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Király Gábor (Haladás)
Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Juhász Roland (Videoton), Lang Ádám (Videoton), Bese Barnabás (MTK), Kádár Tamás (Lech Poznan), Korhut Mihály (DVSC-Teva), Pintér Ádám (Ferencváros)
Középpályások: Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Kleinheisler László (Werder Bremen), Nagy Ádám (Ferencváros), Stieber Zoltán (Nürnberg)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin), Németh Krisztián (al-Garafa), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Szalai Ádám (Hannover)

TOVÁBBI LEGEK, ÉRDEKESSÉGEK

A hét csapata. Ezt a címet ezúttal a bennmaradásért küzdő Békéscsabának ítéljük oda. Zoran Szpisljak legénysége ugyanis azt követően tudta szombaton remek játékkal 1–0-ra legyőzni az Újpestet, hogy a Magyar Kupában, szerdán nagyon simán, 2–0-ra kikapott a fővárosiaktól. Ez és a tavasszal szerzett kilenc pont annak a bizonyítéka, hogy van tartása a csapatnak.

A hét kirohanása. „Vérlázító, felháborító néhány ember hozzáállása! Tudjuk, hogy mindenkinek sok meccse volt az előző hetekben, de ez fejben dől el... – nyilatkozta a békéscsabai vereség után az Újpest kapusa, a meccsen több bravúrt is bemutató Balajcza Szabolcs az M4 Sportnak. – Néhányan azt hitték, már dobogón vagyunk. Az a szégyen, hogy egy bennmaradásért küzdő csapattól kikaptunk, miközben nekünk is van célunk, az, hogy odakerüljünk a dobogóra. Beszélni kell ezekkel a játékosokkal, úgy néz ki, nem tudják, milyen klubnál vannak. Fogalmuk sincs róla! Elfogadom, hogy fáradtabbak vagyunk, tényleg rengeteg meccset játszottunk, de egy ilyen meccsen mindenkinek meg kell szakadnia a győzelemért!"

Élete formájában.
A télen az NB II-es Dunaújvárostól a Honvédhoz igazoló Eppel Mártonnal olyan történt az előző két forduló alatt, a A 24 éves csatár 2009 óta íródó NB I-es pályafutásában először fordult elő, hogy két egymás követő mérkőzésen összesen négy gólt szerzett. Előbb a DVSC ellen duplázott, majd volt csapata, a Paks ellen, így elévülhetetlen érdemei voltak a 3–0-s, majd a 2–0-s kispesti győzelemben. A száz meccsen elért 17 góljának közel negyedét ezen a két összecsapáson jegyezte.

Alternatív bevonulás
Alternatív bevonulás

A hét (de talán az egész szezon) potyagólja. A DVSC kapusa, Bozidar Radosevic egy elsőre veszélytelennek tűnő szituációban túl későn rúgta előre a labdát az MTK ellen, amellyel így a felé rohanó Darko Nikacsot találta el – a labda a kapuban kötött ki, a kék-fehérek ezzel a góllal győztek 1–0-ra.



Nagyok – a hét gólpassza és a hét cseréje.
A ferencvárosi Nagy Ádám kezdőként először a Vasas ellen lépett pályára az NB I-ben (a harmadik élvonalbeli meccsén) 2015 augusztusában. Az alapvetően szűrőként játszó középpályás azon a találkozón sokszor tűnt fel a jobb szélen, ahonnét gólpasszt is adott. Csakúgy mint múlt szombation, amikor ismét a Vasas volt az ellenfél – jobb oldali centerezéséből ezúttal Stanislav Sesták lőtt gólt. Nagy Ádámnak ez volt a második gólpassza az NB I-ben. A másik Nagy, Dominik – aki nem rég hosszabbított az FTC-vel – a 60. percben csereként állt be, és előbb gólpasszt adott Bödének, majd kiharcolt egy büntetőt, amiből Böde a második gólját is megszerezte.

A hét bevonulása. Ezt is a Vasas–FTC meccsen jegyeztük fel, a klub fennállásának 125. évfordulóját sajátosan, BKV-busz segítségével ünneplő hazaiak előadásában.

A hét szurkolóival is Angyalföldön találkozhattunk – skótszoknyában élvezték a mérkőzést a hűvös márciusi estén.

26. FORDULÓ
Mérkőzés Játékvezető
Nézőszámok
Március 19., szombat
15.30
Honvéd–Paks 2–0
Szabó Zsolt
1307
15.30Puskás Akadémia–Videoton 0–0
Solymosi Péter
1718
15.30Békéscsaba–Újpest 1–0
Erdős József
1431
15.30DVTK–Haladás 3–0Farkas Ádám
3072
18.00Vasas–Ferencváros 1–4Kassai Viktor
3452
Március 20., vasárnap
15.15
MTK–DVSC 10
Bognár Tamás634
A bajnokság állását itt nézheti meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik