Edzősors: Bódog Tamás iránt NB I-es klubok érdeklődnek

Vágólapra másolva!
2018.05.30. 18:03
A labdarúgó NB I-ben szereplő klubok érdeklődnek a korábban a Diósgyőrt irányító Bódog Tamás iránt.

A 24.hu-hoz hasonlóan a Nemzeti Sport Online is úgy tudja, hogy a DVTK-tól áprilisban menesztett vezetőedző iránt a Debrecen érdeklődött, de még akkor, amikor tavaly a portugál stábot menesztették. Értesülésünk szerint a 47 éves szakember a Vasasnál is szóba került. Debrecen érdeklődött, de még akkor, amikor tavaly a portugál stábot menesztették. Értesülésünk szerint a 47 éves szakember a Vasasnál is szóba került.

„Debrecenről hallott? Akkor többet tud mint én – felelte Bódog a 24.hu érdeklődésére. – Más csapatokról is hallottam, melyek érdeklődnek irántam. Az a helyzet, hogy jelen pillanatban Nyugat-Európában pályaedzőként tudnék dolgozni – s erre lenne is lehetőségem –, de én vezetőedző szeretnék lenni, és erre Magyarországon van most a legnagyobb esélyem. Több mint valószínű, hogy itt fogok kikötni, persze bármilyen csapatot én sem szeretnék elvállalni.”

„Megmondom őszintén, azért jöttem haza Magyarországra, hogy itt valamit letegyek az asztalra egy csapat élén. A Bundesligába csak úgy lehet visszakerülni, ha sikert érek el, márpedig a diósgyőri munka vége nem nevezhető sikertörténetnek. Hiába mondták többen, hogy jól dolgoztam, ez a kutyát sem érdekli, csak az, ha eredményt tudok felmutatni” tette hozzá az edző. Elmondása szerint menedzserénél már voltak érdeklődők, de tárgyalásig még egyik csapattal sem jutott el.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2017–2018-AS SZEZONBAN
2017. augusztus 29.Haladás
Mészöly Géza helyett Pacsi Bálint
2017. október 16.
MezőkövesdRadványi Miklós helyett Kuttor Attila
2017. november 13.
Haladás
Pacsi Bálint helyett Michal Hipp
2017. december 10.Honvéd
Erik van der Meer helyett Supka Attila
2018. április 23.
DVTK
Bódog Tamás helyett Fernando
NB I, 2017–2018, 33. FORDULÓ
JÚNIUS 2., SZOMBAT, 19 ÓRA
HELYSZÍN
Budapest Honvéd–Vasas FC
Budapest, Bozsik József Stadion
Újpest FC–Debreceni VSC
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Puskás Akadémia–Paksi FC
Felcsút,Pancho Aréna
Balmazújváros–FerencvárosBalmazújváros, Városi Stadion
Diósgyőri VTK–Videoton FC
Miskolc, Diósgyőr, DVTK Stadion
Haladás–MezőkövesdSzombathely,Haladás Stadion
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik