DVTK: tesztmeccsek előzhetik meg a stadionnyitást

Vágólapra másolva!
2018.04.19. 09:29
null
Az új, diósgyőri stadion (Fotó: dvtk.eu/Szabó Krisztián)
Miközben a megbüntetett diósgyőri labdarúgók a Puskás Akadémia elleni bajnokira készülnek, kiderült, hogy jövő csütörtökön két tesztmeccset is játszhatnak a DVTK új létesítményében a stadionnyitónak számító, Mezőkövesd elleni bajnokit megelőzően.

 

Ha minden igaz, szombaton pályaválasztóként utoljára kényszerül albérletbe a DVTK – a Puskás Akadémia FC elleni bajnokija még Mezőkövesden lesz –, május 5-én már az új stadionjában fogadhatja a Mezőkövesdet.

Az Észak-Magyarország úgy tudja, a megyei rangadót megelőzi két tesztmérkőzés április 26-án, csütörtökön. A tervek szerint előbb a DVTK 2011-es együttese az akkori vezetőedző, Benczés Miklós irányításával játszik a Gellei Imre által „összerakott” magyar öregfiúk-válogatottal (bár nem zárható ki, hogy korban közelebb álló csapat lesz végül az ellenfele), majd a diósgyőriek U17-es gárdája lépne pályára előre hozott, villanyfényes bajnokin az Újpest korosztályos csapata ellen – már ha a fővárosiak beleegyeznek az időpont-módosításba.

Ez egyelőre a – nem is a távoli – jövő, a diósgyőri klubnál jelenleg azonban mindenki arra összpontosít, hogy a csapat sikerrel vegye a szombati, PAFC elleni bajnokiját.

A labdarúgók lelkében alighanem nyomot hagyott, hogy hétfőn azzal szembesültek, a klub vezetői félhavi fizetésüknek megfelelő összeggel büntették őket, ráadásul egy nappal később a használatra kapott autókat is le kellett adniuk. Az intézkedés az utóbbi hetek eredménytelensége és a mutatott hozzáállás miatt született meg.

AZ ALSÓHÁZ PROGRAMJA
FORD. HALADÁS DVTK PAFC BALMAZ KÖVESD VASAS
27. Balmaz (o) PAFC (o) DVTK (i) Haladás (i) Vasas (i) Kövesd (o)
28. FTC (i) Újpest (i) Balmaz (o) PAFC (i) Honvéd (o) DVSC (i)
29. PAFC (o) Kövesd (o) Haladás (i) Újpest (o) DVTK (i) Paks (o)
30. Videoton (i) DVSC (i) Újpest (i) Kövesd (i) Balmaz (o) FTC (i)
31. Újpest (o) Paks (o) Kövesd (o) DVSC (o) PAFC (i) Videoton (o)
32. Vasas (i) FTC (i) DVSC (i) Paks (i) Újpest (o) Haladás (o)
33. Kövesd (o) Videoton (o) Paks (o) FTC (o) Haladás (i) Honvéd (i)
NB I, 2017–2018, 27. FORDULÓ
ÁPRILIS 21., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
17.00: Budapest Honvéd–Újpest FC
(
Tv: M4 Sport)

Budapest, Bozsik József Stadion
Karakó Ferenc
17.00: Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia Mezőkövesd, Városi StadionBognár Tamás
17.00: Vasas FC–Mezőkövesd
Budapest, Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
17.00: Ferencváros–Paksi FC
Budapest, Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
17.00: Haladás–Balmazújváros
Szombathely, Haladás Stadion
Erdős József
19.30: Videoton–Debreceni VSC
(Tv: M4 Sport)
Felcsút, Pancho Aréna
Vad II István
TABELLA • TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 26 16 7 3 56–23 +33 55
2. Videoton FC 26 16 7 3 55–25 +30 55
3. Debreceni VSC 26 10 7 9 44–34 +10 37
4. Újpest FC 26 9 10 7 35–34 +1 37
5. Budapest Honvéd 26 10 6 10 41–44 –3 36
6. Paksi FC 26 9 8 9 38–41 –3 35
7. Szombathelyi Haladás 26 9 3 14 29–41 –12 30
8. Diósgyőri VTK 26 8 6 12 40–43 –3 30
9. Puskás Akadémia FC 26 7 9 10 31–39 –8 30
10. Balmazújváros 26 6 9 11 29–38 –9 27
11. Mezőkövesd Zsóry FC 26 6 9 11 30–47 –17 27
12. Vasas FC 26 7 5 14 32–51 –19 26

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik