DVTK: Remélem, a győzelem hitet ad a szurkolóknak – Márkvárt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.10. 20:55
Mint megírtuk, a labdarúgó NB I 14. fordulójában a Diósgyőr hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Debrecent. A találkozót követően Márkvárt Dávid és Tajti Mátyás nyilatkozott az NSO TV-nek.

„Nagyon büszke vagyok a csapatra, hosszú és rossz sorozatot sikerült végre megszakítanunk – kezdte a Diósgyőr középpályása, Márkvárt Dávid.Azt gondolom, jól játszottunk, a Debrecennek nem nagyon volt lehetősége a gólszerzésre. Amit a vezetőedzőnk kért tőlünk, azt mindenki maradéktalanul végrehajtotta, és nyertünk is.”

A DVTK-szurkolók is negatívan élték meg az elmúlt hetek sikertelenségét, amit ki is fejeztek a mérkőzés alatt. Márkvárt szerint ez a győzelem hitet adhat nekik.

„A szurkolók is csalódottak voltak, csakúgy, mint mi, a rossz szereplés miatt. Érthető volt a reakciójuk. Nagyon sajnáltuk, hogy nem voltak olyan sokan a mérkőzésen, de reméljük, ez a győzelem hitet ad nekik.”

„Ki-ki meccs volt a mai, a Debrecen nem tudott kialakítani veszélyes helyzeteket. A nagyobb lehetőségek nálunk voltak, volt két ziccerünk, szereztünk egy gólt. A szerencse most mellénk állt, és tudtunk nyerni egy nullára” – nyilatkozta a mérkőzés után Tajti Mátyás. Továbbá elmondta: az MTK ellen is szeretnének hasonló teljesítménnyel nyerni, és reméli, hogy ez a siker nagy lökést ad majd nekik.

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ
DVTK–DVSC 1–0 (Hasani 38.)
Miskolc, DVTK Stadion, 2553 néző. V: Iványi

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 13 9 3 1 27–10 +17 30
2. Budapest Honvéd 14 8 3 3 18–8 +10 27
3. MTK Budapest 14 7 3 4 21–20 +1 24
4. Mol Vidi FC 12 6 4 2 24–12 +12 22
5. Újpest FC 13 6 4 3 16–10 +6 22
6. Debreceni VSC 14 5 6 3 20–18 +2 21
7. Paksi FC 14 5 5 4 19–18 +1 20
8. Mezőkövesd Zsóry FC 13 5 4 4 21–17 +4 19
9. Puskás Akadémia FC 14 4 2 8 16–22 –6 14
10. Diósgyőri VTK 14 2 3 9 11–24 –13 9
11. Kisvárda 14 2 3 9 13–32 –19 9
12. Szombathelyi Haladás 13 1 2 10 11–26 –15 5
NB I, 2018–2019, 14. FORDULÓ
NOVEMBER 10., SZOMBATHELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
DVTK–DVSC 1–0
Miskolc, DVTK Stadion2553
Iványi Zoltán
MTK–Puskás Akadémia 3–2
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion1849
Berke Balázs
Kisvárda–Újpest 1–4
Kisvárda, Várkerti Sporttelep2280
Németh Ádám
Paks–Honvéd 0–0 Paks,
Városi Stadion
1283
Szőts Gergely
19.30: Haladás–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Szombathely, Haladás StadionFarkas Ádám
NOVEMBER 11., VASÁRNAP
15.30: Mezőkövesd–Mol Vidi (Tv: M4 Sport) Mezőkövesd,
Városi Stadion
Solymosi Péter
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik