DVTK: Nem tartom korrektnek az eljárást - Kádár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.27. 08:23
null
Továbbra is kérdés, láthatják-e még a szurkolók Kádárt (jobbra) a DVTK szerelésében (Fotó: Mirkó István, archív)
Hétfőn a Nemzeti Sport Online adta hírül, hogy a DVTK megállapodott a lengyel kérővel Kádár Tamás szerződtetéséről. A válogatott labdarúgó azonban nehezményezi Árki Gábor sportigazgató nyilatkozatát, mert úgy véli, ezzel nagy terhet rakott rá a klub.

Kádár Tamás átigazolási ügye hetek óta bizonytalanságban tartja a DVTK vezetőit és szakmai stábját, mert ha a válogatott labdarúgó már a télen távozik, sürgősen gondoskodni kell a pótlásáról. A téli felkészülési időszak ugyanis már javában tart, és Kádár az eddigi felkészülési meccseken játszott – ahogy tegnap az eperjesiek ellen is –, vagyis Tomiszlav Szivics eddig úgy készült, hogy számolhat a játékossal. Most azonban úgy tűnik, változik a helyzet.

„Kádár Tamás ügyében mi megállapodtunk az iránta érdeklődő lengyel klubok egyikével, most már a játékoson, illetve menedzserén a sor, hogy megegyezzenek a szóban forgó csapattal” – mondta hétfőn Árki Gábor sportigazgató az NSO-nak.

Hogy a sportvezető mennyire szeretné sürgetni ezzel a nyilatkozatával a játékost, azt nem tudjuk, de tény, hogy a klubnak és egyébként a futballistának is az a közös érdeke, hogy mielőbb befejeződhessenek a tárgyalások. A DVTK addig ugyanis nem tud gondoskodni Kádár pótlásáról, amíg az egyeztetések tartanak, márpedig a jövő héten Törökországba utazik a csapat, ahová már a teljes tavaszi kerettel szeretne útra kelni. Kádár ennek ellenére úgy véli, a klub felesleges terhet rakott rá.

„Nem tartom túlságosan korrekt eljárásnak, hogy a döntés felelősségét teljes mértékben rám hárítja a sportigazgató. Ezek után annyit mondhatok, hogy az ügyemben jelenleg is egyeztetnek az illetékesek, hiszen egy külföldi szerződést nem lehet egy perc alatt elintézni. Természetesen tiszteletben tartom azt a célt, hogy jól járjanak a klubok, de azért arról sem kellene megfeledkezni, hogy van egy játékos is a táncban, neki is vannak érdekei, igényei. Az átigazolási időszak január utolsó napjáig tart, a héten lesz még időnk arra, hogy alaposan átrágjuk magunkat a feltételeken és meghozzuk a döntést. Hogy melyik klubról van szó, nem árulom el, ha a sportigazgató nem tette” – mondta a védő a Nemzeti Sportnak, akiért információink szerint a Lech Poznan tett olyan ajánlatot, amit a DVTK elfogadott.

A Nemzeti Sport Online úgy tudja, Kádár távozása esetén az egyik kiszemelt a paksi védő, Kovács Gábor, de szóba kerülhet a Slovan 21 éves, szlovák U21-es válogatott játékosa, a magát magyarnak valló Hudák Dávid is.

Az NSO Tv Miskolcon járt

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Milos Krsztics (szerb, Nea Szalamisz – Ciprus, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Hudák Dávid (Slovan – Szlovákia), Kovács Gábor (Paks)
Távozók: Debreceni András (Vasas), Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Nenad Rajics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Csirszki Martin (Szolnok)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Barczi Dávid (érdeklődnek iránta: Újpest), Bori Gábor (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza), Kádár Tamás (érdeklődnek iránta: Lech Poznan – Lengyelország), Szabó Balázs (érdeklődnek iránta: Soproni VSE)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik