DVTK: megvan a diósgyőriek új főszponzora

Vágólapra másolva!
2014.02.24. 18:55
null
Petr Kovarík (balra) és Szabó Tamás az új DVTK-mezzel (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK mai szurkolói ankétján bejelentette, hogy hosszú távú szerződést kötött a Borsodi Sörgyárral, amely a jövőben főszponzorként segíti a csapatot. A felek a kontraktus részleteit az ilyenkor szokásos módon üzleti titokként kezelik.

 

„Nagy öröm számomra, hogy a csapat életében az év legfontosabb igazolását én jelenthetem be, ami nem más, mint a Borsodi, amely immár hazai pályán, a DVTK főszponzoraként járul hozzá csapatunk sikereihez. Igazán kedvező feltételekkel sikerült megállapodnunk, hiszen eredményeket akarunk elérni, és ennek köszönhetően a jövőben az eddigieknél is több telt házas mérkőzéssel számolunk. A Diósgyőr főszponzora nemcsak a csapatot segíti, hanem a szurkolók jobb kiszolgálásában is részt vesz a jövőben, a stadionban Borsodi sört csapolunk. Hiszem, hogy a Borsodi és szurkolóink támogatása együtt a DVTK-t minden eddiginél nagyobb sikerekhez vezeti a következő években. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy a DVTK immáron ne csak a régióban, hanem országszerte elismert és közkedvelt klub legyen, és belátható időn belül kijussunk az európai porondra” – nyilatkozta Szabó Tamás, a DVTK ügyvezető igazgatója.

Petr Kovarík, a Borsodi Sörgyár hasonló pozícióban lévő elöljárója elmondta, cége számára fontos, hogy felkerült a diósgyőri klub mezére.

„Nagyon örülök, hogy bejelenthetem, a Borsodi hazai pályán játszik a jövőben a Diósgyőrrel. Együtt vagyunk, győzni fogunk! Tudjuk, hogy a Miskolcon és környékén élő sörszeretők különösen közel állnak a Borsodihoz. Fontos számunkra, hogy a DVTK mezére is felkerül a Borsodi neve, mert nemcsak a stadionban, hanem a televízióban is sokan követik a Diósgyőr mérkőzéseit. A DVTK-nak van ma Magyarországon az egyik legnagyobb szurkolótábora. A vasárnapi meccsre is számtalan érdekes és izgalmas játékkal, kezdeményezéssel készülünk, remélem, minél többen leszünk, és nyerni fogunk a Debrecen ellen” – mondta Kovarík.

Szabó Tamás az ankéton megajándékozta Petr Kovaríkot egy immáron a Borsodi nevét is viselő Diósgyőr-mezzel. A Borsodi nevében Kovarík pedig egy díszdobozos Borsodi sörrel fejezte ki köszönetét a DVTK csapatának és szurkolóinak. A DVSC elleni mérkőzésen a Borsodi Sörgyár ügyvezető igazgatója végzi el a kezdőrúgást, már a DVTK család tagjaként – adta hírül a klub hivatalos honlapja, a dvtk.eu.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik