DVTK: Horváth Ferenc a diósgyőriek új vezetőedzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.30. 13:37
null
A legutóbb a Videotonnál dolgozó Horváth Ferenc visszatért Diósgyőrbe (Fotó: Földi D. Attila, archív)
Horváth Ferencet nevezték ki a DVTK új vezetőedzőjének – jelentette be hivatalos honlapján a miskolci együttes.

 

Az új szakvezető kinevezésére azután került sor, hogy a csapat vezetőedzője, Egervári Sándor távozott posztjáról. A DVTK a legutóbbi szezonban a kilencedik helyen végzett a bajnokságban.

A klub egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy milyen hosszú szerződést kötött Horváth-tal, akit pénteken, sajtótájékoztató keretében mutatnak be nyilvánosan.

A legutóbb a Videotonnál dolgozó Horváth a Budapesti Honvéd csapatában kezdte pályafutását, majd a Videoton támadójaként mutatkozott be az első osztályban – 1991-ben. Fehérvárról a Ferencvároshoz igazolt át, két sikeres szezon után légiósnak állt. Játszott többek között a Genk, az Energie Cottbus, a Maccabi Tel-Aviv és az Almería csapataiban. 2005-ben igazolt Diósgyőrbe, 13 mérkőzésen 8 gólt szerzett a DVTK mezében. Magyarországon, az NB I-ben még Újpesten és Pakson futballozott.

Külföldi profi pályafutása alatt belga bajnok, kupagyőztes, szuperkupa-győztes, izraeli kupagyőztes és portugál másodosztályú bajnok volt. A magyar válogatottban 32 mérkőzésen 11 gólt lőtt.

Az FTC utánpótlásánál kezdett el edzőként dolgozni. Vecsés és Szigetszentmiklós után Kecskeméten lett NB I-es vezetőedző 2012-ben, később ült a Paksi FC, a Győri ETO és a Videoton kispadján is. Utóbbi két csapattal egyaránt ezüstérmet szerzett a bajnokságban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik