DVTK: Elekről tárgyalnak, de van B-terv is

Vágólapra másolva!
2012.07.25. 09:10
Elek Ákos átigazolási ügyében a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK és a szintén élvonalbeli Videoton vezetői egyeztetnek.

Ha mégsem jön össze a klubváltás, arra az esetre is van B-terv Diósgyőrben.

A Nemzeti Sport Online információi szerint ha nem sikerül dűlőre jutniuk a feleknek, a Diósgyőr vezetőedzője, Sisa Tibor szívesen látná csapatában a korábban próbajátékon is részt vevő Huszárik Zsoltot, aki az elmúlt idényben a másodosztályba kieső Vasas középpályása volt, legutóbb pedig Prukner László tesztelte őt Kaposváron.

Közben Diósgyőrben szurkolói ankétot tartottak, amelyen a vadonatúj igazolások, Gosztonyi András, Michal Hanek, Ribánszki László, valamint Sisa Tibor vezetőedző, Dzurják József másodedző, Szentes Lázár szakmai igazgató, Dudás Hunor ügyvezető igazgató és Körmöndi Zoltán marketing igazgató jelent meg és várta a szurkolók kérdéseit. Erről a klub hivatalos oldala számolt be.

Szentes Lázár: „Még két-három játékos érkezhet a nyári átigazolási szezonba. Rakaczki Bence sajnálatos betegsége miatt igazolni kell egy harmadik számú kapust, aki egy fiatal játékos lesz. A tárgyalások folynak."

Dudás Hunor: „Elek Ákos ügyében tárgyalásban állunk, ha lesz eredmény, akkor azt a hivatalos honlapunkon közölni fogjuk. Csak az utolsó igazolás után lehet pontos számot mondani, de a költségvetésünk magasabb lesz a tavalyinál, 7-800 millió forint körüli összegről beszélhetünk.”

Sisa Tibor: „Nagyon meg kell dolgoznom a fizetésemért, van munka bőven. Ha lesz konkurenciaharc, akkor könnyebben ki tudom cserélni azt, akinek a teljesítményével nem vagyok elégedett. Nem szeretnék mentegetőzni, mert én magam sem vagyok elégedett az edzőmeccseken látottakkal. Amíg el nem küldenek, addig leszek a DVTK edzője.”

Gosztonyi András: „Megtiszteltetés, hogy itt lehetek Diósgyőrben, elég csak körbenézni a Szinvaparkban. 1700 néző előtt játszottunk edzőmeccset, volt olyan, amikor az MTK bajnoki mérkőzésén nem volt ennyi néző.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik