DVTK: Ebben a félévben sikerült előrelépnünk – Egervári

Vágólapra másolva!
2016.05.23. 11:34
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK vezetőedzője, Egervári Sándor és segítője, Pisont István hosszú interjút adott a klub honlapjának, arról is beszélt a korábbi szövetségi kapitány, hogy december végi kinevezése óta előrelépett az együttes, és már néhány meccs után sikerült megteremteni a csapatjátékhoz szükséges kohéziót a gárdán belül.

„Mindenkitől információt próbáltam gyűjteni. Kialakult egy kép – nyilván a videoelemzések kapcsán is –, hogy mit nem szabad tavasszal elkövetni, és mi az, amire hangsúlyt kell majd helyezni. Ez az elemzés azért volt nagy segítségünkre, hogy rögtön az elején el tudjuk kezdeni azt a munkát, aminek köszönhetően úgy érzem, hogy ebben a félévben sikerült is a csapatnak előre lépni. A felkészülés jelentős részében azokat a ritmusváltásos futásokat szorgalmaztuk, aminek a mentén a játékosoknak nem csak az általános állóképessége, hanem a gyorsasági állóképessége is jelentősen változott. Az Instat program nagyon pontos adatokat szolgáltat. Az adatok elemzésében Egri Attila kollégám volt segítségünkre, aki döbbenetes számokat mondott nekünk a szezon közepén. Öröm számomra, hogy néhány mérkőzés után, azt a fajta kohéziót, ami a csapatjátékhoz szükséges, már meg tudtuk teremteni. Nem csak a játékosok egyéni fejlesztésében, hanem egy közösségnek a megformálásában is sikerült előrelépnünk. Nyilván ebben az edzőtábor, és a játékosok hozzáállása nagyon sokat segített számunkra” – mondta Egervári Sándor a dvtk.eu-nak.Egervári Sándor a dvtk.eu-nak.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik