DVTK: bejelentették Kitl Miklós szerződtetését!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.03. 15:48
null
Kitl Miklós a Diósgyőrnél folytatja pályafutását (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a Kecskemét 18 éves tehetségét, Kitl Miklóst. A Nemzeti Sport Online elsőként, május 22-én jelezte először, hogy Kitl Miklós Diósgyőrbe szerződhet.

A fiatal középpályás ma írta alá a szerződését, és már el is utazott a Bükfürdőn edzőtáborozó új csapatához, amelynél együtt dolgozik majd kecskeméti edzőjével, Bekó Balázzsal.

„Úgy gondolom, hogy Kitl Miklóst senkinek nem kell bemutatni, hiszen tavalyi jó játékának köszönhetően a neve berobbant a köztudatba – mondta el Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója a dvtk.eu-nak. – A Magyar Labdarúgó-szövetség díjátadó gáláján néhány héttel ez előtt őt választották meg az év felfedezettjének. Az ő igazolása is bizonyítja, hogy Diósgyőrben nem csak a jelent, hanem jövőt is építjük. Örülök, hogy minket választott, hiszen tudjuk, hogy sok nagy múltú csapat szerette volna a soraiban tudni rajtunk kívül is."

„Nagyon boldog vagyok, hogy a DVTK játékosa lehetek – mondta el Kitl Miklós. – Örülök, hogy a két klub meg tudott egyezni. Több lehetőségem is volt, a döntésemben közrejátszott Bekő Balázs személye, és a szakmai stáb, akikkel Kecskeméten is együtt dolgoztam. Mindig is szerettem volna olyan szurkolótábor előtt játszani, mint a diósgyőri. Célom, hogy mielőbb beverekedjem magam a kezdőcsapatba. Tudom, hogy még van hová fejlődnöm, biztos vagyok abban, hogy Diósgyőrben adottak lesznek a feltételek is ehhez."

Az élvonalban Kecskeméten bemutatkozó Kitl eddig 26 alkalommal lépett pályára az NB I-ben, és ezalatt négy gólt szerzett.

Mint beszámoltunk róla, a közelmúltban Kitl Miklós próbajátékon járt a Sparta Prahánál, de Zdenek Scasny vezetőedző egy edzés után hazaküldte, mert úgy vélte, pillanatnyilag nem jelent erősítést csapatának.

A honi futball egyik legtehetségesebb tinédzsere a próbajáték előtt betegséggel küzdött, de az őt Prágába közvetítő ügynökök szerint nem ez volt az egyetlen oka annak, hogy fizikailag nem felelt meg a patinás cseh klub elvárásainak.

Ifjabb Laczkó Mihály szerint „szakadék tátong a Sparta Praha és a magyar NB I között”, míg Gálffy György cseh edzői szakvéleményt idézve úgy fogalmazott: „a magyar játékosok nincsenek megfelelően felkészítve fizikailag, jó, ha a cseh harmadosztály szintjét megütik”.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL

Érkezők: Halmai Ramon (MTK), Kitl Miklós(KTE), Lipták Zoltán (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Tamás Márk (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Szabó Balázs (érdeklődnek iránta: Sopron – kölcsön után végleg), Nikházi Márk (Dunaújváros)

Az utánpótlásból felkerültek: Balogh Alex, Boros Gábor, Bősz Levente, Csicsvári Milán, Egyed Balázs, Icsó Zsolt, Nemes Milán, Timkó István

Kiszemeltek:Szalai Vilmos (Mezőkövesd)
Távozók: Bori Gábor (Vasas – kölcsön után végleg), Csirszki Martin (szolnoki kölcsön után szabadon igazolható), Gosztonyi András (Haladás, szabadon igazolhatóként), Julian Jenner (holland, Notts County ? – Anglia, szabadon igazolható), Milos Krsztics (szerb, szabadon igazolható), Lazar Marjanovics (szerb, szabadon igazolható), William Rocha Alves (brazil, szabadon igazolható),
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Szalai Vilmos (Mezőkövesd)
Távozhatnak: Szabó Balázs (érdeklődnek iránta: Sopron – kölcsön után végleg)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik