DVTK: „Ami elhangzik a számból, 100 százalékig hiteles”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.27. 16:47
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK hivatalos honlapján közölt hosszabb interjút a csapat nyáron kinevezett vezetőedzőjével, Horváth Ferenccel, többek között érintették a remek bajnoki rajtot, valamint a tréner babonáit és nyilatkozatait is.

Nem biztos, hogy jobbakat mondok az öltözőben, mint más edző, viszont ami elhangzik, az az én számból száz százalékig hiteles, ezért a játékosok jobban el is fogadják – mondta Horváth Ferenc a dvtk.eu-nak. – Nemcsak a mérkőzésekre, a visszavonulás utáni életre is szeretném felkészíteni a labdarúgókat. Anyagilag és lelkileg hatalmas változást hoz, amikor véget ér egy karrier. Amikor én abbahagytam, dolgoztam az utánpótlásban, de egy évig nézni sem tudtam a felnőttfutballt. Anyagi szempontból sokan hiszik azt, hogy a most megkeresett pénz örökké tart, de elég, ha megvezetik egy befektetéssel, vagy egy jön egy válás, és a pénznek lőttek. Erre fel kell készülni, és azért tudok segíteni, mert már túl vagyok mindkettőn, és még mindig nem vagyok megélhetési edző. Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy nem kérek fizetést a munkámért, de nem azért vállaltam el a diósgyőri feladatot sem, mert ételre kell a pénz.”Nem biztos, hogy jobbakat mondok az öltözőben, mint más edző, viszont ami elhangzik, az az én számból száz százalékig hiteles, ezért a játékosok jobban el is fogadják – mondta Horváth Ferenc a dvtk.eu-nak. – Nemcsak a mérkőzésekre, a visszavonulás utáni életre is szeretném felkészíteni a labdarúgókat. Anyagilag és lelkileg hatalmas változást hoz, amikor véget ér egy karrier. Amikor én abbahagytam, dolgoztam az utánpótlásban, de egy évig nézni sem tudtam a felnőttfutballt. Anyagi szempontból sokan hiszik azt, hogy a most megkeresett pénz örökké tart, de elég, ha megvezetik egy befektetéssel, vagy egy jön egy válás, és a pénznek lőttek. Erre fel kell készülni, és azért tudok segíteni, mert már túl vagyok mindkettőn, és még mindig nem vagyok megélhetési edző. Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy nem kérek fizetést a munkámért, de nem azért vállaltam el a diósgyőri feladatot sem, mert ételre kell a pénz.”

A tréner a mérkőzéseken viselt piros nyakkendőjéről és az ehhez kapcsolódó babonáiról a következőket mondta:

Számomra minden mérkőzés ünnep, aminek szépen felöltözve szeretem megadni a rangját, és azt is fontosnak tartottam a piros-fehér színek viselésével megmutatni, hogy szeretnék, és tudok is azonosulni a klubbal.”

Babonás vagyok, nemcsak a nyakkendő, hanem a zoknitól és az alsónadrágtól kezdve az egész öltözékem ugyanaz volt az Újpest ellen is, mint másfél hete, de így lesz az FTC ellen is. Senki se higgye, hogy nincs több ruhám, de bízom benne, hogy minél később kell a kispad előtt megmutatnom a közönségnek. Azonban nemcsak ebben, hanem sok másban is ragaszkodom a babonáimhoz. Egy példa, ami nem csak a saját, hanem a körülöttem lévők életét is megkeseríti: már játékoskoromban sem tolattam a kocsimmal meccsnapon, de most sem engedem a csapatbusz sofőrjének.

Horváth Ferenc az elhíresült nyilatkozatairól elmondta, ezeket nem tervezi előre, spontán születnek meg.

Sohasem tervezem meg előre a nyilatkozataimat, mindig a pillanat szüli a mérkőzés után. Azt tapasztaltam, hogy a »rendes« nyilatkozataimat az egyik újságíró így, a másik úgy értelmezte, sokszor lehagyva az elejét vagy a végét, ami által megváltozott a mondanivalóm értelme. Viszont amikor »hülyeséget« mondtam, az mindig, mindenhol szó szerint jelent meg.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik