DVTK: a sportigazgató rendezné a szurkolókkal való viszonyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.28. 09:47
null
Kellemetlen pillanatokat élhettek át a diósgyőriek a DVSC elleni mérkőzés után (Fotó: Teknős Miklós)
Az utóbbi hetekben, a csapat eredménytelenségével párhuzamosan, elmérgesedett a viszony a DVTK labdarúgói és a miskolci szurkolói között. A legutóbbi, DVSC elleni 3–1-es hazai vereséget követően a drukkerek levetették a mezt a DVTK játékosaival. A csapat az utolsó helyen áll az NB I-ben.

 

„A klub vezetősége már felvette a kapcsolatot a szurkolói csoportok vezetőivel, a napokban várom őket, hogy kötetlen formában minden felvetődő kérdésről egyeztethessünk. Nincs semmilyen titkolnivalónk, és a problémákról nyíltan beszélnünk kell. Ez a játék a szurkolókért van, nélkülük nincs értelme csinálni” – nyilatkozta Benczés Miklós sportigazgató a dvtk.eu klubhonlapnak.

„Diósgyőr az a hely, ahol csúszni-mászni kell a pályán, és minden mérkőzés közben meghalni egy kicsit. Ha ezt elértük, akkor eredménytől függetlenül a szurkolók megtapsolják majd a csapatot, ahogyan tették ezt a Ferencváros elleni mérkőzés után is. Ezért más ez a hely, mint a világ bármely pontja. Először ez sikerüljön, utána beszélhetünk eredményességről. Ha mindenki a szívét-lelkét kiteszi, akkor jönnek a pontok is.”

Benczés egyetért Horváth Ferenc vezetőedzővel, aki úgy fogalmazott: mindenkinek megvan a maga felelőssége a kialakult helyzetben.

„Több mint húsz évet dolgoztam Diósgyőrben, többször is volt nagyon nehéz a helyzet, azonban mindig volt kiút. Jól kezdte a csapat a bajnokságot, hiszen két bravúrgyőzelmet arattunk. Mondhatjuk, hogy a Ferencváros elleni találkozó után felszínre törtek a problémák, ami talán előre jelezhető volt, hiszen nem szokványos ekkora váltás a játékoskeretben és a szakmai stábban, mint amit nyáron átéltünk. A csapat hosszú negatív szériája ennek ellenére sem volt indokolt. Néhány labdarúgónk kivételével sem a korábbi, sem az új igazolásaink nem hozzák azt a teljesítményt, ami tőlük elvárható lenne. Ami azonban nekem különösen fáj diósgyőriként, hogy eltávolodott egymástól a szurkolótábor és a csapat, pedig egymás nélkül nagyon nehéz léteznünk.”

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 11 7 1 3 16– 7 +9 22
2. Videoton FC 11 6 2 3 24–12 +12 20
3. Ferencvárosi TC 11 5 4 2 22–14 +8 19
4. Szombathelyi Haladás 11 5 3 3 14–12 +2 18
5. Budapest Honvéd 11 5 2 4 17–10 +7 17
6. Újpest FC 11 4 3 4 16–15 +1 15
7. Debreceni VSC 11 4 2 5 15–17 –2 14
8. MTK Budapest 11 3 4 4 5–11 –6 13
9. Gyirmót FC Győr 11 3 4 4 6–14 –8 13
10. Paksi FC 11 2 5 4 9–12 –3 11
11. Mezőkövesd Zsóry FC 11 2 4 5 11–19 –8 10
12. Diósgyőri VTK 11 2 2 7 11–23 –12 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik