DVTK: a 4. legértékesebb kerettel utolsók, de megerősítették, hogy Horváth F. marad

Vágólapra másolva!
2016.09.26. 09:36
null
Még bíznak Horváth Ferencben (Fotó: Móricz-Sabján Simon)
A DVTK-é papíron a negyedik legértékesebb keret a labdarúgó NB I-ben, ennek ellenére utolsó helyen áll a csapat a bajnokságban. Horváth Ferenc vezetőedzőben azonban töretlenül bíznak.

 

A közvéleményt természetesen az foglalkoztatja, hogy marad-e Horváth Ferenc a csapat vezetőedzője. A dvtk.eu erről kérdezte Sántha Gergelyt, a többségi tulajdonos Borsodsport Invest Kft. ügyvezetőjét.

„Igen, a DVTK sportszakmai vezetése a vezetőedzővel és a többi stábtaggal együtt továbbra is bírja a bizalmunkat. A sportban előfordul, hogy a jó eredmények elérése több időt vesz igénybe a vártnál, és ez különösen egy kiemelkedően jó szezonkezdés után adhat okot türelmetlenségre, elsősorban a játékosok és a szakmai stáb irányába. Viszont megfelelően kemény munkával és hozzáállással a jelenlegi szerencsétlen szérián lehet változtatni, és ez elvárás is a csapat felé” – mondta Sántha.

A sportvezető a kulcsjátékosok, a korábbi válogatott játékosok gyenge teljesítményében látja a rossz szereplés okát.

„A kulcspozíciókban szereplő játékosok közül többen is mélyen a valós tudásuk alatt játszottak, de azért már látszanak az előremozdulás jelei. Ezek felé a jelenlegi és volt válogatott csapattagok felé elvárás, hogy kiemelkedő hozzáállással és teljesítménnyel húzzák maguk után a csapatot minden mérkőzésen. Decemberig van ideje mindenkinek megmutatni, hogy helye van Diósgyőrben, ha nem, akkor változtatunk. Sajnos egyelőre az új igazolások sem úgy teljesítenek, ahogy reméltük, illetve sok a sérültünk is, ami szintén visszaveti az eredményességet.”

A DVTK kerete papíron a negyedik legértékesebb. Legalábbis az ügyvezető szerint, aki ezért sem tart a kieséstől.

„Ez fel sem vetődik bennem, bár a tizenkét csapatos NB I-ben nem nehéz veszélyes helyzetbe kerülni, mivel rendkívül szoros a mezőny és kiegyenlítettek az erőviszonyok. Messze még a bajnokság vége, teljesen biztos vagyok a bentmaradásban. A jelenlegi játékoskeret alapján, amely papíron a 4. legértékesebb az NB I-ben, legalább a középmezőnyben van a DVTK helye, és ezt be is bizonyítják a játékosaink Horváth Ferenc vezetésével.”

Sánthának felvetették, hogy sokan a klubvezetőséget teszik felelőssé a kialakult helyzet miatt.

„Ezzel nem értek egyet több okból sem. Egyrészt azért, mert személyesen ismerem az érintettek munkáját, másrészt pedig a DVTK család szinte az összes területen rendkívül sikeres, nagyon sokat erősödött a pozíciója a magyar sportéletben, ha az ügyvezetés nem jól végezné a feladatát, akkor ez nem így lenne. Sajnos pont a kirakat, az NB I-es labdarúgócsapat teljesít a leggyengébben, de ennek sportszakmai okai vannak, amikért közvetlenül nem az ügyvezetés, hanem a szakmai stáb felel a labdarúgásban ugyanúgy, mint jégkorongban vagy kosárlabdában.”

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 11 7 1 3 16–7 +9 22
2. Videoton FC 11 6 2 3 24–12 +12 20
3. Ferencvárosi TC 11 5 4 2 22–14 +8 19
4. Szombathelyi Haladás 11 5 3 3 14–12 +2 18
5. Budapest Honvéd 11 5 2 4 17–10 +7 17
6. Újpest FC 11 4 3 4 16–15 +1 15
7. Debreceni VSC 11 4 2 5 15–17 –2 14
8. MTK Budapest 11 3 4 4 5–11 –6 13
9. Gyirmót FC Győr 11 3 4 4 6–14 –8 13
10. Paksi FC 11 2 5 4 9–12 –3 11
11. Mezőkövesd Zsóry FC 11 2 4 5 11–19 –8 10
12. Diósgyőri VTK 11 2 2 7 11–23 –12 8


NB I, 2016–2017, 11. FORDULÓ
SZEPTEMBER 24.,SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Vasas–Mezőkövesd 4–0
Budapest, Illovszky Rudolf StadionSolymosi Péter
Paks–MTK 0–0
Paks, Paksi Stadion
Vad II István
Bp. Honvéd–Videoton 1–2
Budapest, Bozsik József Stadion
Berke Balázs
Haladás–Gyirmót FC Győr 0–0
Sopron, Városi Stadion
Iványi Zoltán
DVTK–DVSC 1–3Miskolc, DVTK Stadion
Andó-Szabó Sándor
Ferencváros–Újpest 3–3
Budapest, Groupama Aréna
Kassai Viktor

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik