DVSC: „Youla jelentheti a legnagyobb gondot”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.31. 06:41
Dusan Brkovics, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva védője kiélezett mérkőzésre számít a Budapest Honvéd ellen, úgy érzi, hogy Souleymane Youla jelentheti a legnagyobb gondot a csapatának, és hozzátette, a győzelem a cél.
„Biztosra veszem, hogy egy kiélezett mérkőzést játszunk majd a Honvéddal. Elég csak az első találkozóra visszaemlékezni, amikor 3–3-as eredményt értünk el ellenük – nyilatkozta Dusan Brkovics a dvsc.hu-nak. – Igaz, akkor még az Európa-ligában is versenyben voltunk. Most csak a szombati meccsre koncentrálunk, és arra, hogy örömet szerezzünk a szurkolóinknak.”

„A Honvéd tele van veszélyes labdarúgókkal, de Souleymane Youla jelentheti a legnagyobb gondot, hiszen több klubot is megjárt már, az ezalatt összegyűjtött tapasztalatát pedig remekül tudja alkalmazni a támadásoknál. Hozzátenném, hogy több balkáni játékos is erősíti a Honvédot, mint Kamber, Ignjatovic s vagy Lovrics. Fel fogunk készülni rájuk is. Én amúgy is olyan vagyok, hogy egy-egy ellenfélről több mérkőzésfelvételt vagy youtube-videót is megnézek, hogy ki tudjam elemezni őket” – tette hozzá a Loki védője.

„Mint minden hétvégén, most is a győzelemre törekszünk, és hogy versenyben legyünk a második helyért, mert a Ferencváros meglógott a mezőnytől. Nagy pluszt jelent számunkra az, hogy egy szép veretlenségi szériát is összehoztunk. Voltak meccseink, amiket megnyerhettünk volna, de döntetlen lett, viszont szombaton nem az egy pontért küzdünk a Honvéd ellen, hanem a háromért” – zárta mondandóját.
NB I, 14. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
Játékvezető
Október 31., szombat
15.30
Paks–Puskás Akadémia
Karakó Ferenc
15.55DVSC–Honvéd (Tv: M4)
Kassai Viktor
17.55FTC–Vasas (Tv: M4)Farkas Ádám
18.00 Videoton–DVTKVad II István
18.00 MTK–HaladásIványi Zoltán
18.00 Békéscsaba–ÚjpestBognár Tamás
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik