DVSC: Tisza Tibor egy év után visszatért a csapathoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.27. 10:11
null
Tisza ismét a Lokié (Fotó: dvsc.hu)
Újra a Debrecen labdarúgócsapatának játékosa lett Tisza Tibor, adta hírül a dvsc.hu. A 32 éves támadó egy évig a Nyíregyházát erősítette.

 

Tisza egy plusz egy évre írt alá a hajdúságiakhoz. A csatár a Lokiban nevelkedett, de 2004-ben a DVTK-hoz igazolt, ebben az együttesben lépett pályára először az NB I-ben. Később az Újpestben is játszott. Légióskodott Belgiumban a Royal Antwerp és a Sint-Truiden csapatában.

Debrecenbe egyszer már visszatért, 2014-ben, de tavaly az NB II-es Nyíregyházához igazolt. Innen érkezett ismét a DVSC-hez.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Nagy Sándor (ukrajnai, Gyirmót FC Győr), Tisza Tibor (Nyíregyháza)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Balogh Krisztián (Balmazújváros), Berdó Péter (Szolnoki MÁV), Bokros Tibor (Balmazújváros, ?), Kinyik Ákos (Budaörs), Kuti Krisztián (Cigánd), Sós Bence (Mezőkövesd), Varga Kevin (Cigánd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Iszlai Bence (Haladás), Forró Gyula (Puskás Akadémia), Novota János (szlovákiai, Rapid Wien – Ausztria), Pekár László (Puskás Akadémia), Danijel Petkovics (montenegrói, MTK), Miha Vidmar (szlovén, szabadon igazolható, legutóbb NK Radomlje – Szlovénia)
Távozók: Frank Feltscher (venezuelai), Haris Handzic (bosnyák), Ivan Kelava (horvát), Verpecz István (Paks, szabadon igazolhatóként )
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics
(szerb, Puskás Akadémia), Osváth Attila (Vasas, onnan Puskás Akadémia), Szuk Hjun Dzsun (dél-koreai, FC Porto – Portugália)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Dusan Brkovics (szerb, lejár a szerződése, Vasas), Holman Dávid (Puskás Akadémia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik