DVSC: Szima maga akarja eldönteni, mennyi pénzt rak a klubba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.11. 19:27
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva sajtóbeszélgetést tartott a tavaszi folytatás előtt, ennek kapcsán pedig szóba jött Papp László polgármester délelőtti sajtótájékoztatója is, amelyen arról beszélt, hogy elvárja Szima Gábor tulajdonostól, hogy betartsa, amiben tavaly nyáron megállapodtak. Papp László hiányolja például a kaszinók nyereségéből az osztalékot (a kaszinót üzemeltető cégekben van üzletrésze a DVSC-nek) – olvasható a dehir.hu tudósításában.

A lap leírja, hogy Szima Gábor megismételte, saját döntése volt, hogy a DVSC-t beveszi a kaszinós cégekbe, hogy abból támogathassa a klubot, anélkül, hogy 100 millió forint adót bukjanak. Ma már ezt hibának látja, hiszen sokan úgy vélik, ez valamiféle feltétel volt, pedig nem. Szerinte annak, hogy ő kapta a kaszinós koncessziókat, semmi köze ahhoz, hogy ő a DVSC első embere.

„Lehet engem presszionálni, hogy mennyi pénzt tegyek a DVSC-be, eddig is tettem annyit, amennyit tudtam és akartam – néha erőn felül is –, ezután is fogok. Vagy nem teszek bele, s veszem a kalapom, és finanszírozza más a DVSC-t” – idézi a honlap Szimát, aki azt is újra hangsúlyozta, ha jön valaki, aki megsokszorozza a klub költségvetését, annak átadja a tulajdonrészét, egyetlen forintot sem kér érte.

„Azt szeretném, ha béke lenne, és a futballról szóljon végre a debreceni labdarúgás ügye” – jelentette ki végül.

Szima Gábor elmondta, délelőtt telefonon beszélt Papp László polgármesterrel, s jövő héten tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy tisztázzák a helyzetet.

20. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
Február 13., szombat
15.30 Puskás Akadémia–DVTK
15.30
Honvéd–Haladás
15.30 MTK–Paks – elhalasztották
15.30 Békéscsaba–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
15.30 DVSC–Vasas
18.00Újpest–Videoton (Tv: M4 Sport)
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 19 16 1 2 41– 8 +33 49
2. Újpest FC 19 8 7 4 27–19 +8 31
3. Videoton FC 19 10 9 22–19 +3 30
4. Paksi FC 19 8 6 5 24–19 +5 30
5. MTK Budapest 19 8 5 6 24–20 +4 29
6. Szombathelyi Haladás 19 7 8 4 17–19 –2 29
7. Debreceni VSC-Teva 19 7 7 5 28–22 +6 28
8. Budapest Honvéd 19 6 6 7 24–24 0 24
9. Diósgyőri VTK 19 5 5 9 20–30 –10 20
10. Vasas FC 19 5 1 13 19–31 –12 16
11. Puskás Akadémia FC 19 3 7 9 23–31 –8 16
12. Békéscsaba Előre 19 3 3 13 17–44 –27 12

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik