DVSC: Mindenki tiszta lappal indul, én is - Polekszics

2012.06.18. 15:14
Címkék
Vukasin Polekszics eltiltása június 30-án lejár. A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva montenegrói kapusa már nagyon várja, hogy újra pályára léphessen, és reméli, lehetőséget is kap Kondás Elemértől.

„Nem volt könnyű számomra ez a két év, hiába edzettem rendesen, mérkőzésen nem védhettem – fogalmazott Vukasin Polekszics a dvsc.hu-nak. – Kijártam a tréningekre, de jött a hétvége, és nem állhattam a kapuban. Senki sem képes elképzelni, csak én tudom, mennyire nehéz volt. Most már úgy veszek részt a csapat foglalkozásian, hogy tudom, ezúttal bármikor bevethetnek. Két hét múlva lejár az eltiltás, utána edzőmeccsen bizonyíthatok, úgyhogy nagyon boldog vagyok. Nem nézek már hátra, csak előre, próbálom magam beverekedni a csapatba. Biztos kell egy kis idő, hiszen az edzések nem pótolják a játékot, de két-három felkészülési mérkőzés, és szerintem visszanyerem a formámat. Nem lesz könnyű dolgom, mert Novakovics és a Verpecz is jól védett az előző szezonban, de ahogy mindenki tiszta lappal indul, úgy én is.”

Mint arról beszámoltunk, a debreceniek már elkezdték a felkészülést a 2012–2013-as szezonra, méghozzá orvosi vizsgálattal.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
12 perce

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
6 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
6 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
7 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott az északírek legyőzésével hangolt a vb-re

Foci vb 2026
7 órája

Vb-felkészülés: vérszegény holland győzelem az üzbégek ellen

Foci vb 2026
7 órája

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
8 órája
Ezek is érdekelhetik