DVSC: meglepte a 18 éves tehetséget a sok játéklehetőség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.21. 08:40
null
Kusnyír Erik 18 évesen mutatkozott be az NB I-ben (Forrás: dvsc.hu)
Kusnyír Erik a legvérmesebb álmaiban sem gondolta volna, hogy az előző szezonban már a második NB I-es meccsén kezdő lesz a DVSC-ben. Az élvonalban való bemutatkozásáról a klub honlapján beszélt a 18 éves középpályás.

Az első bajnoki szereplésére május 5-én került sor, az ifjú tehetség a Budapest Honvéd otthonában megnyert mérkőzésen váltotta a 84. percben Kuti Krisztiánt. A középpályás ez alatt a hat perc alatt nem tűnt megilletődöttnek, vélhetően így látta ezt a Herczeg András vezette szakmai stáb is, mert a következő NB I-es meccsen, a DVTK elleni hazai bajnokin már kezdőként számítottak rá.

Nagyon meglepett, hogy ennyi lehetőséghez jutottam tavasszal az első csapatban. Különösen az lepett meg, amikor Herczeg András a néhány perces debütálásom után a Diósgyőr ellen a kezdőcsapatba jelölt. Erre azért a legvérmesebb álmaimban sem gondoltam volna. Nem izgultam nagyon, mert mindenki támogatott és biztatott a pályán és azon kívül is. Annyi segítséget kapok a csapattársaimtól, hogy ilyen problémám nem lehetett. Az elején kicsit nehéz volt összeegyeztetnem a tanulást az NB I-es szerepléssel, de a bajnokság vége után volt néhány napom, hogy csak a tanulmányaimra koncentráljak.”

Kusnyír 15 évesen lett a Debrecen labdarúgója, előtte szülőföldjén, Ukrajnában játszott öt évig az FK Munkácsban, majd három évet lehúzott Lembergben is, később Tarpára került. Ezt követően érkezett próbajátékra Debrecenbe, ahol megfelelt a követelményeknek.

„Mint minden futballista, én is először itthon szeretném megmutatni, mire vagyok képes, aztán egyszer majd belekóstolnék a légiós életbe is. A legfontosabb viszont az, hogy a DVSC-ben teljesítsek minél jobban és kiegyensúlyozottabban.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik