DVSC: három korábbi fradistával érnének el sikert a Groupamában

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2016.09.17. 15:20
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC két korábbi Ferencváros-játékossal igyekszik sikert elérni a Groupama Arénában szombat este, hiszen Tőzsér Dániel és Holman Dávid is volt a zöld-fehérek játékosa. Utóbbi elmondta, mi bántja a Fraditól való távozást illetően.


Furcsa a futballélet: a Loki leginkább a Ferencvároshoz is kötődő középpályásaitól remélheti, hogy sikeresen szerepel szombat este a Groupama Arénában – a Fradi ellen. Holman Dávid és Tőzsér Dániel más-más okból, furcsa érzésekkel léphet pályára az FTC ellen, mindketten jól ismerhetik az ellenfelet.
Furcsa a futballélet: a Loki leginkább a Ferencvároshoz is kötődő középpályásaitól remélheti, hogy sikeresen szerepel szombat este a Groupama Arénában – a Fradi ellen. Holman Dávid és Tőzsér Dániel más-más okból, furcsa érzésekkel léphet pályára az FTC ellen, mindketten jól ismerhetik az ellenfelet.

Debreceni hazatérését megelőzően Tőzsér Dániel tíz évvel ezelőtt játszott legutóbb az NB I-ben, akkor éppen a zöld-fehéreknél. 2003-ban a debreceni utánpótlásból szerződött a török Galatasarayhoz, majd 2004-ben, tizenkilenc évesen lett a Fradi játékosa. Első hazai meccsén a Diósgyőr ellen a 80. percben lőtt bődületes erővel szabadrúgásból a kapuba, ezzel nyert a László Csaba vezette FTC 2–1-re.

„Mondták már, hogy jobban rúgok, mint az átlag” – mondta akkor a győztes gól után a futballista.

Ezt néhány héttel később megerősíthette Babos Gábor is, amikor az UEFA-kupában harminc méterről lőtt a holland Feyenoordnak hatalmas gólt: a rotterdamiak hálóját akkor a magyar kapus próbálta védeni…

Tőzsér Dániel 2006 óta volt légiós, a Fradiból az athéni AEK-be szerződött, majd Belgiumban a Genk játékosa volt, mindkét csapattal szerepelhetett a Bajnokok Ligájában, a KRC-t 2011-ben bajnoki címhez segítette, aztán a Genoa, a Watford és a Queens Park Rangers következett, hogy idén nyáron visszatérjen a Lokihoz. Az új Fradi-aréna sem ismeretlen neki, hat válogatott mérkőzésen szerepelt itt, de szombaton első alkalommal a vendégeknek kijelölt öltözőben készülődhet.

Holman Dávid 2010-ben került a Fradihoz, 2012-ben mutatkozott be a felnőttek között, a 2013–2014-es szezonban 22 bajnokin három gólt szerzett, a szurkolók egyik kedvence lett az új generáció tagjaként, cseleit, szólóit hamar megszerették, majd 2015 elején a lengyel Lech Poznan játékosa lett, hazatérve mégsem a Fradiban folytatta, Thomas Doll nem számított rá, a DVSC pedig igen.

„Nem én döntöttem így, a szakmai stáb nem kedvelt, ezért nem volt értelme a közös munka folytatásának mondta akkoriban Holman Dávid. – A klubot továbbra is tisztelem, senkire sem haragszom, de azért bánt, hogy a ferencvárosi szurkolók némelyike engem hibáztat a történtek miatt.”

A futballista jó formában van, egy héttel ezelőtt az Újpest ellen ballal lőtt látványos gólt.

A légiós Aleksandar Jovanovic is játszott korábban a Fradiban, szóval a debreceniek jól tudják, mire számíthatnak az Üllői úton. A DVSC-n már látszik a változás, Tőzsér Dániel a védelem előtt, Holman Dávid az ékek mögött helyezkedik, kettejük együttműködése határozza meg a nemrég érkező edző, Leonel Pontes elképzelése szerint a csapat alapjátékát – minden bizonnyal főszerep vár rájuk a Groupama Arénában is.

A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN INTERJÚT OLVASHAT RJU SZUNG VUVAL, A FERENCVÁROS DÉL-KOREAI JÁTÉKOSÁVAL!

NB I, 2016–2017, 9. FORDULÓ
SZEPTEMBER 17., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Újpest–Videoton 18.30
(stream: m4sport.hu)
Budapest, Illovszky Rudolf StadionIványi Zoltán
Honvéd–MTK 18.30
(stream: m4sport.hu)
Budapest, Bozsik József StadionErdős József
DVTK–Mezőkövesd 18.30
(stream: m4sport.hu)
Miskolc, DVTK StadionBognár Tamás
Haladás–Vasas 18.30
(stream: m4sport.hu)
Sopron, Soproni Városi StadionBerke Balázs
Paks–Gyirmót FC Győr 18.30
(tv: M4 Sport)
Paks, Paksi StadionSolymosi Péter
Ferencváros–DVSC 20.30
(tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama ArénaSzabó Zsolt
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Vasas FC 8 6 1 1 12– 5 +7 19
2. Ferencvárosi TC 8 4 2 2 15– 9 +6 14
3. Szombathelyi Haladás 8 4 2 2 12–10 +2 14
4. Videoton FC 8 4 1 3 17– 7 +10 13
5. Újpest FC 8 4 1 3 9– 7 +2 13
6. Budapest Honvéd 8 3 2 3 10– 8 +2 11
7. Debreceni VSC 8 3 2 3 11–12 –1 11
8. Mezőkövesd Zsóry FC 8 2 3 3 9–11 –2 9
9. MTK Budapest 8 2 3 3 4– 6 –2 9
10. Diósgyőri VTK 8 2 1 5 9–18 –9 7
11. Paksi FC 8 1 3 4 6–11 –5 6
12. Gyirmót FC Győr 8 1 3 4 4–14 –10 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik