DVSC–FTC: „Köszönet a szurkolóknak – a foci értük van”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.19. 10:11
null
Leonel Pontes köszönetet mondott a szurkolóknak a hangulatért (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 20. fordulója után a DVSC vezetőedzője, Leonel Pontes a szurkolókról beszélt, a diósgyőri Horváth Ferenc a játékvezetői ítéletek mellett sem ment el szó nélkül, míg a Paksi FC-t irányító Csertői Aurél idény eleji formát emlegetett – mestermérlegek.

 

DVSC–FTC 0–0

LEONEL PONTES, a Debrecen vezetőedzője: – Először is köszönet a szurkolóknak, kiváló hangulatot teremtettek, éreztük a jelenlétüket, buzdításukat, sokat segítettek. A foci értük van. Akkor lennék tökéletesen boldog, ha megnyertük volna a mérkőzést. Kemény meccs volt, periódusaiban magas színvonalú. Az egy pont a Ferencváros ellen jó eredmény, jó kezdet. A szünetben arról beszéltünk, mi kell ahhoz, hogy többet birtokoljuk a labdát, hogy támadóbb szellemben futballozzunk. Többet támadtunk a második negyvenöt percben, igaz, csak egy helyzetünk akadt. Ugyanakkor kontrolláltuk a játékot. A rögzített játékhelyzetekből betalálhatott volna a Ferencváros, de kiegyenlített találkozó volt. Az alapján, ahogy küzdöttek a srácok, és ahogy aztán játszottak a második félidőben, megérdemeltük az egy pontot. Természetesen fontos, hogy ne kapj gólt a mérkőzésen, ősszel sokat szenvedtünk, buta gólokat kaptunk, sokszor nem kellően koncentráltan védekeztünk. Immár más a helyzet.

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője: – Az első félidőben nagyobb elánnal támadtunk, harapósabbak voltunk, akkor sikeresebben védekeztük le a területeket. A második félidőben akadozott a játékunk, sok labdát eladtunk, megtartani sem nagyon tudtuk, nem működött igazán a futballunk. Éppen ezért váltottunk, Radó Andrást bevittük középre annak érdekében, hogy hatékonyabb legyen a támadójátékunk, hogy stabilabbak legyünk, ez jót tett nekünk. A Honvéd ellen jó mérkőzést játszottunk múlt héten, ezúttal sok volt a hosszú labda, az ívelés, mindkét oldalon hiányoltam a kombinatív játékot, aligha lehetett túl élvezetes nézni, ugyanakkor nagyon hajtottak a játékosok. Megvoltak a lehetőségeink, hogy megnyerjük a találkozót, főként pontrúgásokból, az utolsó lépéseknél viszont elbotlottunk. A védekezést jól megoldottuk, a Debrecen két támadójának nem adtunk lehetőséget. Nem voltunk azonban elöl elég hidegvérűek. Az eredmény miatt csalódott vagyok, a teljesítmény miatt nem. Ha sikerült volna egy-két gólt szerezni az első félidőben, sokat segített, nyugalmat adott volna nekünk, a Debrecen kinyílt volna.

VIDEOTON–ÚJPEST 5–1

HENNING BERG, a Videoton vezetőedzője: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk, az öt egy remek eredmény. Az első tíz-tizenöt percben ugyan nem úgy játszottunk, ahogy kellett volna, de kalapot emelek játékosaim előtt, mert gyorsan tudtak változtatni. A második félidő különösen jól sikerült, elégedett vagyok vele, ahogyan játszottunk. Marko Scsepovics remekül futballozott. Nemcsak gólokat rúgott, hanem helyzeteket teremtett társainak. Az edzőmérkőzéseken sajnos nem talált be a kapuba, de a héten ő maga tréfálkozott, hogy ami a felkészülési találkozókon nem sikerült, majd az Újpest ellen bejön. Örülök, hogy igaza lett – fogalmazott a szakember, aki kérdésre válaszolva Asmir Suljicról is beszélt. – Azért, mert valaki kihagy egy helyzetet, nem cserélem le. Az első félidei teljesítményével egyébként nem volt probléma, jól játszott, és a hozzáállása is megfelelő volt. A szünetben kértem tőle, hogy ne leszegett fejjel menjen vissza a pályára, hanem összpontosítson arra, hogy továbbra is jól futballozzon, mert csak idő kérdése, és jön a gól. Annak is örülök, hogy igazam lett.

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Két részre bontanám a kilencven percet. Az első hatvan percben szervezetten, fegyelmezetten és jól játszottunk. A kiállítás után azonban egy másik mérkőzés vette kezdetét. Onnantól fogva sajnos már egy másik Újpest volt a pályán. Sajnálom, hogy így ért véget a mérkőzés.Végzetes hiba volt az egy egynél kihagyott helyzet. Addig jól játszottunk, és csakugyan könnyedén megszerezhettük volna a vezetést másodszor is. A Videoton második gólja előtt szinte a teljes csapatunk az ellenfél térfelén tartózkodott, amit aztán ki is használtak a fehérváriak. Az a gól tulajdonképpen a semmiből jött. Souleymane Diarra kiállítását nem szeretném kommentálni, mert akkor a játékvezető teljesítményét is értékelnem kellene. De annyit elmondhatok, nem tetszett, ahogyan Diarra viselkedett. A csapatomnak ugyanakkor gratulálok, mert hatvan percig csakugyan jól futballozott. Biztos vagyok benne, hogy a folytatásban lesz ez még jobb is.

MTK–BP. HONVÉD 1–2

MARCO ROSSI, a Bp. Honvéd vezetőedzője: – Viccesen azt mondhatnám, a terv az volt, hogy nyerjünk a tavaszi első fordulóban. Nehéz ellenfél volt az MTK, az elmúlt években is sokszor megszenvedtünk ellene, most sem volt ez másként. El kell ismerni, a győzelmünkhöz kellett Torghelle Sándor jogos kiállítása is. A mi szempontunkból szerencsés volt a támadó felesleges mozdulata. Szerintem megérdemelten nyertünk. Még akkor is, ha végül kiküzdöttük a győzelmet. A fordulópontokból jól jöttünk ki. Mindig hangsúlyozom, hogy a futballban és a pályán az egyensúly a fontos. Már a mérkőzés elején váltanunk kellett, és a hajrában is indokoltnak éreztem a háromcsatáros rendszert. Ezt kívánta a mérkőzés, át kellett alakítanunk a felállásunkat.

TAMÁSI ZSOLT, az MTK vezetőedzője: – A két együttes nem tudta meglepni egymást, a mérkőzésnek ugyanakkor voltak olyan fordulópontjai, amelyek befolyásolták az eredményt. Bosszant, hogy a fordulópontok előtt többször is mi kerültünk kecsegtető helyzetbe, mégsem tudtunk élni vele. A srácok végig küzdöttek, a vereség ellenére le a kalappal előttük. Jó volt visszatérni élvonalbeli kispadra, már csak azért is, mert nagyon jó ezzel a csapattal dolgozni. Izgalmas, lüktető meccset játszottunk a Honvéddal, ez a vereség nem roppanthat össze bennünket, és hiszem, hogy nem is lesz így. Nem venném a bátorságot, hogy vitatkozzak a játékvezető ítéleteivel – tért rá a szakember Torghelle kiállítására. – Felesleges ezekkel az esetekkel foglalkozni, kikaptunk, és teljesen mindegy, hogy mit gondolok. De természetesen majd visszanézem az említett játékhelyzeteket.

MEZŐKÖVESD–DVTK 3–0

TOMISZLAV SZIVICS, a Mezőkövesd vezetőedzője: – A csapatnak jár a gratuláció, remekül játszottak a srácok. Meg kell köszönnünk a támogatást a vezetőknek, hiszen megfelelő körülmények között tudtunk felkészülni, jól erősítettünk – ez mind kellett, hogy megnyerjük a mérkőzést. Megérdemelten szereztük meg a három pontot, rúgtunk három gólt, és még volt legalább öt tiszta ziccerünk. Ugyanakkor az a sportszerű, ha nagyon sok sikert kívánok a DVTK-nak a folytatásban. Edzői szempontból a kiállítás ziccer, hiszen nemcsak létszámfölénybe kerültünk, hanem megszereztük a vezetést. Ráadásul ez azt jelentette, hogy ellenfelünknek támadnia kellett, így a fegyelmezett védekezés mellett sok lehetőségünk nyílt kontratámadásokból gólhelyzetet kialakítani. Talán furcsán hangzik, de hálásak lehetünk a Kisvárdának, hogy három nullára megvert minket a felkészülési mérkőzésen. Az a vereség azt jelezte, még többet kell dolgoznunk, nem gondolhattuk azt, hogy jók vagyunk, és nyugodtan készülhetünk erre az összecsapásra. A kudarc feltüzelte és motiválttá tette a csapatunkat.

HORVÁTH FERENC, a DVTK vezetőedzője: – Sokat dolgoztunk a téli szünetben, de a több mint egy hónap munkáját fél óra alatt sikerült lerombolni – önbizalom és játék tekintetében egyaránt. Természetesen a kiállítás és az első hazai gól után más lett a mérkőzés. Őszintén hittem benne, hogy meg lehet nyerni a mérkőzést, hogy képesek vagyunk fordítani. Megvan a felelősségem abban, hogy ilyen szellemben folytattuk a meccset, mert én küldtem ki támadni a csapatot. A szünet után voltak lehetőségeink, de a második gól után már nem sok esélyünk maradt. A futballisták hozzáállása megfelelő volt, hajtottak, mindent megtettek a győzelemért. A kiállítás döntően befolyásolta a mérkőzés sorsát. Óriási felelőssége van ilyen helyzetben a játékosnak, és azt gondolom, hogy az eset nem marad következmények nélkül – akkor, ha a kérdéses szituációkat visszanézve mi is úgy látjuk, hogy jogosan kapott Ugrai Roland kétszer is sárga lapot, mert erről most még nem vagyok meggyőződve. A játékvezető ezzel az ítélettel főszereplővé vált, az volt a benyomásom, hogy mi mindenért sárga lapot kapunk, míg az ellenfelünk szinte semmiért...

GYIRMÓT–PAKS 0–0

URBÁNYI ISTVÁN, a Gyirmót vezetőedzője: – A sablonos értékelés az lenne, hogy küzdelmes, harcos meccset játszottunk a rendkívül fegyelmezetten futballozó Pakssal. Ugyanakkor inkább arról kell beszélnem, hogy mindvégig győzelemben reménykedtem. Ugyan tettünk egy kis lépést, de ennél nagyobbat is tehettünk volna. Amíg védelemben fegyelmezetten és pontosan futballoztunk, addig a támadójátékunkból hiányzott a minőség, hiányoztak a kreatív megmozdulások. Bár sikerült a szélekről rendre középre ívelnünk a labdát, az ellenfél hatástalanította a beíveléseinket. Akkor lettünk veszélyesebbek, amikor két centerrel futballoztunk. Sajnos a kapusunk váratlan sérülése miatt nem tudtam korábban cserélni. A végén kockáztattunk, és a pontos átadásoknak, valamint Novák Csanád fejeseinek köszönhetően veszélyesebbek is lettünk, de gólt így sem sikerült szereznünk. Ha ősszel így futballoztunk volna, most másképpen nézne ki a tabella.

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: Nyerni szerettünk volna, de ilyen futballal ne is álmodjunk eredményességről. Idény eleji formában futballoztunk, hiányzott csapatomból a minőség és bizony a szerencsének is köszönhetjük, hogy egy ponttal távozhatunk Gyirmótról. A Gyirmót magas emberei rendre veszélyt jelentettek a kapunk előtt, s nem csak Novák Csanádra, Bebetóra, de a védő Mijusko Bojovicsra is gondolok. Az NB I-ben sokkal jobban kell futballozni, mint ahogy ezen a meccsen tettük, de természetesen nem vagyok elkeseredve, mert mint mondtam, ez idény eleji forma volt, s hiszem, lesz ennél sokkal jobb is. Még egyszer hangsúlyozom, valóban elégedettek lehetünk a télen alaposan megerősödött Gyirmót ellen szerzett egy ponttal.

NB I, 2016–2017, 20. FORDULÓ
FEBRUÁR 18., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁMOK

Videoton FC–Újpest FC 5–1

Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter2179

Gyirmót FC Győr–Paksi FC 0–0

Győr, Alcufer Stadion

Berke Balázs764

Mezőkövesd–Diósgyőri VTK 3–0

Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István3325
MTK Budapest–Bp. Honvéd 1–2

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion

Pintér Csaba
2706

Debreceni VSC–Ferencváros 0–0

Debrecen, Nagyerdei Stadion
Farkas Ádám
7138
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
A Vasas–Haladás mérkőzés a Szusza-stadion talajának állapota miatt elmarad.

 

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 20 11 4 5 44–20 +24 37
2. Budapest Honvéd 20 11 4 5 34–18 +16 37
3. Vasas FC 19 10 4 5 30–18 +12 34
4. Ferencvárosi TC 20 8 7 5 34–27 +7 31
5. Mezőkövesd Zsóry FC 20 8 6 6 24–22 +2 30
6. Újpest FC 20 6 9 5 31–31 0 27
7. Szombathelyi Haladás 19 7 5 7 22–23 –1 26
8. Paksi FC 20 5 9 6 18–24 –6 24
9. Diósgyőri VTK 20 6 3 11 24–39 –15 21
10. Debreceni VSC 20 5 6 9 20–26 –6 21
11. MTK Budapest 20 4 8 8 13–23 –10 20
12. Gyirmót FC Győr 20 3 5 12 8–31 –23 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik