DVSC: felépült súlyos sérüléséből a csapattársába rúgó támadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.11. 09:09
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC a hivatalos honlapján adott tájékoztatást Takács Tamás állapotáról.

Mint arról a debreceniek beszámoltak, Takács Tamás felépült a sérüléséből, és már teljes értékű edzésmunkát végez.

Noha a 26 esztendős csatárt nem kellett műteni, így is több hetet volt kénytelen kihagyni, miután az NB I első fordulójában, a Mezőkövesd elleni összecsapás 16. percében megsérült, és nem is tudta folytatni a játékot, a 19. percben le kellett cserélni – a vizsgálatok során kiderült, Takács részleges bokaszalag-szakadást szenvedett.

Takács az esetet követően a Nemzeti Sportban nyilatkozott arról, hogy az elé futó csapattársa, Kuti Krisztián sarkába rúgott bele.

Az M4 Sport videóján is látható, ahogy a csatár összeütközik csapattársával, majd megrúgja őt, illetve a földbe is belerúgott, így sérült meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik