DVSC: Erre is van gyógyszer, mégpedig a győzelem - Kondás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.22. 09:51
Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője továbbra is úgy látja, hogy mentális okai vannak a kihagyott helyzeteknek, a debreceni labdarúgócsapat eredménytelen szereplésének – a Kecskemét elleni vasárnapi bajnoki (0–0) csak megerősítette ebben.

„Sajnos nem tudunk gólt szerezni, pedig megvannak a helyzeteink, most is rögtön a mérkőzés
elején nagy helyzet adódott előttünk, de nem és nem, képtelenek vagyunk a kapuba találni” – összegezte a mérkőzés tapasztalatait Kondás Elemér.
elején nagy helyzet adódott előttünk, de nem és nem, képtelenek vagyunk a kapuba találni” – összegezte a mérkőzés tapasztalatait Kondás Elemér.

„Időről időre szakemberekkel megvizsgáltatjuk a játékosokat, és a specialisták úgy látták, hogy a játékosok erőnléti-élettani szempontból kitűnő állapotban vannak, a probléma mentális eredetű. Erre is van gyógyszer, mégpedig a győzelem, és lehet, hogy kinevetnek, de vasárnap ezért rengeteget tettünk, ennek ellenére sajnos nem sikerült átpréselni a labdát a gólvonalon” – folytatta a vezetőedző, aki felidézte, volt már hasonló időszaka a Loki kispadján: akkor egymás után ötször kapott ki a csapat.

„Hősiesen küzdöttek a fiúk, a védekezésünk masszív volt, és bár a Debrecennek rengeteg lehetősége volt, igazi ziccereink mégis nekünk voltak – értékelt Bekő Balázs, a Kecskemét vezetőedzője. – A DVSC jó játékosokból áll, természetes, hogy benyomott minket a kapu elé, de egységesek, fegyelmezettek és nagyon tudatosak voltunk, ennek köszönhető a döntetlen.”

LABDARÚGÓ NB I, 8. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Szeptember 19., péntek
19.00

Pécsi MFC–MVM-Paks 1–1

Solymosi Péter
Szeptember 20., szombat
14.30
Nyíregyháza Spartacus˜–Győri ETO 2–3
Vad II István
16.30
Diósgyőri VTK–Budapest Honvéd 2–1
Szabó Zsolt
18.30
MTK Budapest–Dunaújváros PASE 2–0Kassai Viktor
18.30
Szombathelyi Haladás–Videoton FC 0–2
Andó-Szabó Sándor
20.30Puskás Akadémia–Lombard Pápa 3–0
Erdős József
Szeptember 21., vasárnap
16.30
Újpest FC–Ferencváros 2–1
Farkas Ádám
18.30
Debreceni VSC–Kecskeméti TE 0–0
Bognár Tamás

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik