DVSC: edzőként tér vissza a klubhoz a korábbi kedvenc

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.11. 09:55
null
Igor Bogdanovics visszatért a DVSC-hez (Fotó: dvsc-hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen a hivatalos honlapján tudatta, hogy visszatér a klubhoz Igor Bogdanovics.

 

A 44 esztendős tréner az élvonalbeli együttesnél Herczeg András vezetőedző, az NB III-as gárdánál pedig Szatmári Csaba munkáját segíti a jövőben, emellett a támadók egyéni képzését végzi majd a felnőtt-, a második és az U19-es csapatnál is.

Igor Bogdanovics játékosként 2004-ben szerződött a DVSC-hez, és 2009-ig volt a klubnál – pályára lépett többek között a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-selejtezőben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Bévárdi Zsombor
(Fehérvár, legutóbb kölcsönben: Vasas), Florentin Emmanuel Bouoli Effa (kameruni, Kamerun), Haruna Garba (nigériai, Gzira United – Málta), Györgyi Arthur (FK Csíkszereda, szabadon igazolhatóként), Szécsi Márk (PAFC, kölcsön után végleg), Nikola Trujics (szerb, FK Vozsdovac – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Kóródi Nándor (Balmazújváros), Danilo Szekulics (?, szerb, Alaskert – Örményország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bárány Donát
Kiszemeltek: Vernes Richárd (Diósgyőri VTK, szabadon igazolható)
Távozók: Erik Cikos (szlovák, szabadon igazolható), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, Szeged-Csanád GA, szabadon igazolhatóként), Mészáros Norbert (játékos-pályaedzőként folytatja a DVSC II-nél), Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Albion Avdijaj (albán-svájci, Grasshoppers – Svájc)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kusnyír Erik (el-Naszr, Egyesült Arab Emírségek), Varga Kevin (Lech Poznan – Lengyelország), Zsóri Dániel (Fehérvár)

A DEBRECENI VSC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

A felkészülés kezdete: június 6.
Felkészülési mérkőzések:
Június 26.: DVSC–FK Minaj (ukrán II.) 2–2 (Zanko – öngól, Kerekes K.)
Június 29.: DVSC–Nyíregyháza Spartacus (NB II) 2–0 (Zsóri, Kóródi)
Június 29.:DVSC–Diósgyőri VTK 2–0 (Takács T., Bódi)
Július 4.:DVSC–MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovák I.) 4–1 (Takács T. 2., Szécsi, Garba)
Július 13. vagy 14.:DVSC–Békéscsaba (NB II)
Július 20. vagy 21.:DVSC–Kazincbarcika (NB II)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik