DVSC: a szerb védő Debrecen helyett Bulgáriát választotta

Vágólapra másolva!
2017.06.17. 11:31
Szerb sajtóértesülések alapján a Nemzeti Sport Online is beszámolt arról, hogy a DVSC labdarúgócsapata közel áll Milos Cvetkovics, a Napredak Krusevac jobbhátvédjének szerződtetéséhez, a szerb védő azonban Debrecen helyett Bulgáriát választotta: kettő plusz egy évre aláírt a Levszki Szófiához.

A 27 esztendős futballista idén februárban szerződött a Napredak Krusevachoz, előtte csaknem két évig a Crvena zvezdát erősítette, melynek tagjaként a 2015–2016-os szezonban megnyerte a szerb bajnokságot.

Asportskacentrala.com kész tényként kezelte, hogy Milos Cvetkovics Debrecenbe szerződik, a DVSC helyett azonban a Levszki Szófiát választotta, így a bolgár élvonal mellett az Európa-liga selejtezőjében is pályára léphet a jobbhátvéd.

Emiatt a hajdúsági együttes tovább keresgélhet az átigazolási piacon, hiszen az eddigi első számú jobbhátvédjének, Osváth Attilának a nyáron lejárt a kölcsönszerződése Debrecenben, így visszatért a Vasashoz.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:Berdó Péter(Szolnoki MÁV),Bokros Tibor(Balmazújváros, ?),Kinyik Ákos(Budaörs),Kuti Krisztián(Cigánd),Sós Bence(Mezőkövesd, ?),Varga Kevin(Cigánd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:Iszlai Bence(Haladás),Pekár László(Puskás Akadémia),Danijel Petkovics(montenegrói, MTK)
Távozók:Frank Feltscher(venezuelai),Haris Handzic(bosnyák),Ivan Kelava(horvát),Verpecz István(lejár a szerződése, érdeklődik iránta: Paks)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics
(szerb, Puskás Akadémia),Osváth Attila(Vasas, ?),Szuk Hjun Dzsun(dél-koreai, FC Porto – Portugália)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Dusan Brkovics(lejár a szerződése, Vasas),Holman Dávid(Puskás Akadémia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik