DVSC: Coulibaly megsérült, térdfájdalmak miatt pihen

2013.03.08. 13:20
Továbbra sem számíthat Adamo Coulibaly játékára a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva szakmai stábja, ugyanis a szenegáli származású francia támadó térdfájdalmakra panaszkodva nem edz a csapattal.

Mint ismert, a legutóbbi, KTE elleni bajnokin nem szerepelt a keretben Adamo Coulibaly, aki hétfőn együtt edzett a társakkal, majd kedden sérültet jelentett. A csatár jelenleg is térdfájdalmakra panaszkodik, így nem készül a többiekkel, és vélhetően kihagyja a PMFC elleni vasárnapi mérkőzést – adta hírül a dvsc.hu.

Ami a többieket illeti, Rezes László még mindig nem tudott a csapattal tréningezni, és Ferenczi János is belázasodott. Korhut Mihálynak van egy kisebb sérülése, de valószínűleg rendben lesz vasárnapra. Bernáth Csaba és Szűcs István maródi még, rájuk biztosan nem számíthat a szakmai stáb.

Visszatérve a 31 éves támadóra: a PMFC elleni meccs előtt azért sem jó előjel a sérülése, mert a DVSC-ben október 21. óta bajnoki mérkőzésen csak Adamo Coulibaly szerzett gólt. Az említett Debrecen–Diósgyőr találkozón Coulibaly mellett Yannick talált még be – aki a télen máshová igazolt.

 

NB I, 19. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzésJátékvezető
Március 8., péntek 17.00 MVM Paks–Bp. Honvéd (Sport 1) Iványi Zoltán
19.00 Kaposvár–KTE-Phoenix Mecano (Duna Tv) Kassai Viktor
Március 9., szombat 14.00 DVTK–Haladás (Duna Tv) Andó-Szabó Sándor
16.00 Eger–Videoton (Sport 1) Szilasi Szabolcs
16.00 MTK–Lombard Pápa (Sport 2)
Berger József
18.30 Győri ETO–Siófok (Sport 1) Radványi Ádám
Március 10., vasárnap 16.30 Ferencváros–Újpest FC (M1)

Solymosi Péter

18.30 DVSC-Teva–Pécsi MFC (Sport 2) Németh Ádám
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO 18 12 5 1 37–16 +21 41
2. MTK Budapest 18 9 5 4 29–20 +9 32
3. DVSC-Teva 18 9 2 7 24–18 +6 29
4. Videoton FC 18 8 5 5 25–15 +10 29
5. Ferencváros 18 7 7 4 29–23 +6 28
6. Diósgyőri VTK 18 7 6 5 18–19 –1 27
7. MVM Paks 18 6 8 4 30–19 +11 26
8. Budapest Honvéd 18 7 4 7 27–29 –2 25
9. Haladás 18 6 6 6 24–19 +5 24
10. Kaposvári Rákóczi 18 6 5 7 18–22 –4 23
11. Újpest FC 18 5 7 6 25–28 –3 22
12. Pécsi MFC 18 5 7 6 19–22 –3 22
13. KTE-Phoenix Mecano 18 5 6 7 21–26 –5 21
14. Lombard Pápa FC 18 5 5 8 16–28 –12 20
15. Egri FC 18 2 5 11 15–31 –16 11
16. Siófok 18 2 3 13 16–38 –22 9
Legfrissebb hírek

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
13 perce

A DVSC szerződtette a DVTK fiatal középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Debrecenből érkezhet a Kövesd új vezetőedzője – NS-infó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:01

A Debrecen az ifi BL-trófea első nyertese

Kézilabda
2026.06.07. 13:31

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Kézilabda: a DVSC nyerte az első elődöntőt az ifjúsági leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 11:31

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

Másképpen nézi a futballt, mint a legtöbben – bemutatjuk Gert Remmelt, a DVSC edzőjét

Labdarúgó NB I
2026.06.05. 12:12
Ezek is érdekelhetik