„Durr bele!” – Vincze András jegyzete

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.06.03. 01:02

A történet Vít Benes esetével kezdődhet. A Vasas cseh légiósa és belső védője június másodikán az esküvőjén vett részt, csapata pedig a kiesés ellen küzdött (szomorú üzenet a boldogító igen mellé: kiesett). Leginkább azt nem értem, miként fordulhat elő, hogy egy profi futballista úgy foglaljon időpontot az amúgy valóban jeles eseményre, hogy a versenynaptárra pillantva pontosan tudhatta, azon a napon neki még lenne feladata a zöld gyepen.

Mindez annak fényében rendkívül feltűnő, hogy a magyar bajnokságban szereplő labdarúgóknak valójában heti egy, jelentősebbnek mondható erőfeszítést igénylő munkanapjuk van, a meccsé (az edzéseken cicázással eltöltött vidámabb perceket most inkább hagyjuk…), Angyalföldön ráadásul az idény tán legfontosabb melóját kellett június első szombatján elvégezni. Mint ahogyan azzal a hozzáállással sem tudok megbarátkozni, hogy az utolsó fordulóban már tét nélkül játszó csapatoknál (legyen az bajnok, a középmezőnyben tét nélkül focizgató vagy bánatos kieső) divatba jött, hogy a „menőknek” szabadságot adnak – na de mire fel? Arra a havi négy-öt díjmeccsre, amelyet – ha nem voltak éppen sérültek vagy eltiltva – a pályán töltöttek el? Nálam a hivatásos sportolás a küzdésről (is) szól, s amikor ezt a hátradőlést látom, akkor érzem jogosnak az évközi nézőtéri bekiabálásokat (Dolgozzatok, dolgozzatok!).

Mert pontosan azt a hozzáállást hiányolom itthonról, ami bizonyos Cristiano Ronaldót, Lionel Messit a világsztár-státuszuk ellenére is ez egekbe emeli: imádnak, sőt akarnak is futballozni (s most, tisztelt NB I-es edzők, hiába mondják, hogy nevezett portugál és argentin is kap pihenőt, de azok a férfiak évi hatvan-egynéhány, a magyarnál enyhén szólva is pörgősebb csatában kapják a rúgást a sípcsontjukra).

Attól pedig mindenki el volt ájulva, milyen izgalmas lett a bajnokság vége a kiesés elleni harc miatt. Mintha ettől a kétségbeesett, összevissza, kapkodós, „durr bele” focitól minőségibb lenne a játék közelmúltja, holott ez a feszültség a szűk csapatlétszámú, háromfordulós lebonyolítás amúgy kellemes izgalmat hozó trükkje, hiszen kalkulálható, mindig van és lesz ezután is négy-öt, szinte ugyanolyan meccsmérleggel álló csapat a mezőny végén.

A magyar élvonalbeli bajnokság véget ért – viszont csalhatatlan jele van annak, hogy az esküvői szezon dübörög!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik