Diósgyőrben a 0-4 ellenére a 11-esekre készülnek

Vágólapra másolva!
2012.11.28. 10:41
null
A diósgyőrieknek jelentős hátrányt kellene ledolgozniuk (Fotó: Action Images)
Rudolf Gergely nélkül, a tizenegyesrúgásokat gyakorolva készül a Diósgyőri VTK a Budapest Honvéd elleni Magyar Kupa nyolcaddöntőbeli visszavágóra – utóbbi azért lehet különösen érdekes, mert a két csapat első mérkőzésén a házigazda piros-feketék 4–0-ra nyertek.


Pedig nem sok jel mutatott sokáig arra, hogy kiütéses kispesti győzelemmel zárul a találkozó, hiszen a 67. percig 0–0-ra álltak a felek, és a 83. percre is csak egygólos hazai előnnyel érkeztek a csapatok. Sisa Tibor a találkozó követően felajánlotta lemondását, így azóta Szentes Lázár szakmai igazgató irányítása mellett készül az együttes, amely még mindig nem adta fel a továbbjutást.

„Közhely, de igaz, hogy a játék képe és a mérkőzés alakulása megmutatja, mikor lehetek, ha nem is elégedett, de örömteli a Honvéd elleni Magyar Kupa-visszavágót követően – nyilatkozta Szentes Lázár, a DVTK szakmai igazgatója a dvtk.eu-nak. – Újpesten megvolt a csapategység, töretlen harci és küzdőszellemben játszott a csapat és ezt szeretném szerdán is látni. Nyilvánvaló, hogy a szükséges önbizalomhoz, a hit erősödéséhez gólt, majd gólokat kell szerezni és az is biztos, hogy menni fogunk még akkor is, ha a remény esetleg már egyre kisebb. A hozzáállásunkat jellemzi, hogy a keddi edzés végén komolyan gyakoroltuk a tizenegyeseket is.”

A kispesti összecsapás után ajánlotta fel lemondását a vendégek vezetőedzője, Sisa Tibor, akinek helyét Szentes Lázár szakmai igazgató vette át. A fővárosiak erős csapattal vágnak neki a diósgyőri túrának, de két meghatározó játékos, Délczeg Gergely és Hidi Patrik nem utazik el, a hetek óta combsérüléssel bajlódó Souleymane Diaby viszont minden bizonnyal pályára léphet.

Nem játszik viszont Rudolf Gergely, a DVTK támadója, ugyanis a vasárnap-szerda-szombat ritmus következtében fennálló sérülésveszély miatt Szentes Lázár szakmai igazgató pihenteti őt – közölte a dvtk.eu.

 

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Szolnoki MÁV (II.)–Létavértes (III.) 12.00 (1–0)
Dunakanyar-Vác (II.)–Tiszaújváros (III.) 12.00 (1–1)
Diósgyőr (I.)–Bp. Honvéd (I.) 18.00 (0–4)
Vasas (II.)–Békéscsaba (II.) 18.00 (1–0)

Zárójelben az első mérkőzések eredményei. A székesfehérváriak Európa-liga-szereplése miatt elhalasztott ZTE–Videoton MK-nyolcaddöntő első mérkőzését 2013. február 2-án rendezik Zalaegerszegen, a visszavágó egy héttel később lesz Fehérváron.

A Debreceni VSC-Teva, a Győri ETO FC és a Siófok FC már kedden bejutott a legjobb nyolc közé.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik