Diarra visszatérhet, Kassai Viktorral „békülhet”

Vágólapra másolva!
2017.03.11. 12:11
null
Diarra ismét találkozhat Kassaival (Fotó: NS-archív)
Indul a labdarúgó NB I harmadik köre, a 23. forduló mérkőzéseit rendezik szombaton. Ezúttal is hat találkozót játszanak, hiszen az NB I-ben 2015 nyara óta 12 csapat szerepel – az MLSZ által készített kérdőíves felmérés szerint azonban a szurkolók többsége nagyobb létszámú bajnokságot szeretne. A listavezető Videoton a kieső helyen álló DVTK-t fogadja, míg a fővárosban három meccsre is sor kerül: a Ferencváros a Haladást látja vendégül, az MTK a Vasassal, az Újpest a Honvéddal csap össze – adatok, érdekességek a mai bajnokik elé.


A VÁLASZADÓK KÉTHARMADA A LÉTSZEMEMELÉS MELLETT

Mielőtt rátérnénk a 23. forduló bajnoki mérkőzéseire, érdemes visszatekinteni az MLSZ által a magyar labdarúgás stratégiai kérdéseiről összeállított kérdőívre, amit csaknem harmincezren (29 387-en) töltöttek ki, majd a labdarúgó-szövetségben kiértékelték a válaszokat.

Az egyik izgalmas pont az volt, hogy a szurkolók „milyen csapatszám mellett szerveznék meg az NB I-es és NB II-es bajnokságot". A kérdés nem tért ki külön az NB I-re, és a három lehetséges válasz sem egy-egy konkrét létszámot jelölt meg, hanem az alábbi lehetőségek voltak:

1. kis létszám mellett (10–12 csapat)

2. nagy létszám mellett (14–16 csapat)

3. minél nagyobb létszám mellett (18–20 csapat)

A válaszadóknak csak egyharmada (33.32 százaléka) szavazott arra, hogy kis létszámú bajnokságot (10–12 együttes) szeretne, a kérdőívet kitöltők kétharmada (66.68 százaléka) 12-nél nagyobb létszámú bajnokságot akarna, tehát a létszámemelés mellett tette le a voksát: 46.84 százalék 14 vagy 16 csapatos, 19.84 százalék még több, azaz 18 vagy 20 csapatos bajnokságot látna szívesen…

Az első kérdés válaszainak kiértékelése (Fotó: mlsz.hu)
Az első kérdés válaszainak kiértékelése (Fotó: mlsz.hu)

VIDEOTON FC–DIÓSGYŐRI VTK, 15.30

♦ A Honvéd múlt szombati legyőzésével a Videoton ismét a tabella élére ugrott, és az NB I-ben jelenleg a fehérváriaknak a leghosszabb a veretlenségi sorozatuk: hat forduló óta nem találtak legyőzőre. Legutóbb november 19-én, Mezőkövesden kaptak ki (2–1-re).

♦ Nincs könnyű helyzetben a Diósgyőr, hiszen a kieső helyen álló együttesnek a listavezető Videotonhoz kell látogatnia. Ám mégsem temetnénk a vendégeket, ugyanis a DVTK az egyetlen csapat, amely ebben az idényben oda-vissza megverte a Videotont. A piros-fehérek az őszi nyitó fordulóban Felcsúton győzték le 2–1-re a fehérváriakat, majd a 12. fordulóban Diósgyőrben múlták felül őket 2–0-ra. A felcsúti meccs két gólszerzője közül Feczesin Róbert azóta a Videotontól Dél-Koreába szerződött, míg a duplázó Bognár István a Ferencváros hívására hagyta el a DVTK-t. A diósgyőri meccs hősei közül Elek Ákos a napokban Kazahsztánba, a Kajrat Almatihoz igazolt át, Novothny Soma viszont maradt a DVTK-nál – az őszi gólszerzők közül ő lehet az egyetlen, aki a két csapat szombati meccsén is beköszönhet…

♦ Már a múlt heti forduló előtt is kiemeltük a Videoton remek otthoni mérlegét: a fehérvári együttes ugyan az első két hazai bajnokiját elvesztette a 2016–2017-es idényben (a DVTK-tól és a Vasastól kapott ki egyaránt 2–1-re), az angyalföldiek elleni, július 31-i zakó óta viszont pályaválasztóként veretlen, kilenc otthoni meccséből nyolcat megnyert, s csak egyszer ikszelt, a Ferencvárossal (1–1). Előző öt hazai bajnokiján győzött. Pályaválasztóként a Videoton szerezte a legtöbb gólt, 32-t, három ellenfelét is alaposan megszórta, a Debrecent, a Paksot és az Újpestet is 5–1-re verte meg.

A DVTK az egyetlen csapat, amely mind a három tavaszi bajnokiját elvesztette, azaz 2017-ben az NB I-ben még nem szerzett pontot (Mezőkövesd 0–3, MTK 2–3, Debrecen 0–3). Ebben a kiírásban volt már ennél hosszabb negatív szériája is a diósgyőri csapatnak, az ősszel egymás után négyszer kapott ki: az FTC-től 6–2-re, a Honvédtól 3–0-ra, a Haladástól 3–1-re, majd a Pakstól 2–1-re. A rossz sorozat akkor a Vasas elleni pontszerzéssel (1–1) zárult le.

A Diósgyőr ebben az idényben látogatóként mindössze négy pontot szerzett: Újpesten ikszelt (4–4), míg a legelső fordulóban, a Videoton vendégeként 2–1-re győzött. Idegenben 2016. július 17. óta, azaz sorozatban tíz bajnokin képtelen volt győzni. E tíz bajnoki mérlege: egy döntetlen, kilenc vereség. Előző négy idegenbeli fellépésén nemcsak pontot, hanem gólt sem szerzett (Honvéd 0–2, Vasas 0–3, Mezőkövesd 0–3, Debrecen 0–3), vendégként 360 játékperce gólképtelen a DVTK.

♦ A DVTK már kilenc forduló óta nem játszott döntetlent. Legutóbb október 22-én, az Újpesttel ikszelt az Illovszky Rudolf Stadionban (4–4).

♦ Továbbra is aktuális a statisztika: az NB I-ben a diósgyőriek kapták a legtöbb gólt, 45-t. Ez mérkőzésenként valamivel több mint kétgólos átlag (2.045).

DEBRECENI VSC–PAKSI FC, 15.30

Több rossz sorozata is lezárult a múlt héten a Debrecennek. Egyrészt hét nyeretlen bajnoki után győzött a debreceni együttes, másrészt a DVTK elleni mérkőzés 30. percében Osváth Attila bevette Ivan Rados kapuját, így 480 játékperc után ünnepelhettek gólta debreceni játékosok, szurkolók. És a hazai ötmeccses nyeretlenségi sorozat is véget ért. Pályaválasztóként 339 perc után szerzett gólt a Loki – és ezúttal már kapott gól nélküli szériát építget, hiszen az előző két otthoni meccsét hátul nullára hozta (FTC 0–0, DVTK 3–0), otthon 209 perc óta nem kapitulált a csapat védelme.

♦ Ha a legutóbbi öt forduló eredményeit nézzük, akkor kijelenthetjük: a Paksi FC formája a legjobb az NB I-ben. Az előző öt játéknapon a tolnaiak gyűjtötték a legtöbb pontot, összesen 13-at. Négyszer győztek (Haladás 2–1, Vasas 1–0, Mezőkövesd 5–0, MTK 2–1), egyszer ikszeltek (0–0 a Gyirmóttal).

♦ Egy siker elég volt ahhoz, hogy változzon a képlet: a múlt héten még azt írtuk, hogy a DVSC vendégként több pontot gyűjtött (11), mint pályaválasztóként (10), ám a DVTK múlt heti legyőzése után fordult a kocka: a debreceniek otthon 13 szerzett pontnál járnak, míg idegenben 11-nél.

♦ A paksiak a bajnokságban legutóbb Mezőkövesden kaptak ki, de nem a kövesdiektől, hanem a DVTK-tól: 2016. november 26-án 2–1-re maradtak alul a diósgyőriekkel szemben. Azóta veretlenek.

♦ Az eddigi 11 hazai bajnokija közül hármat nyert meg a Loki, a Gyirmótot (4–0), az Újpestet (2–1) és a Diósgyőrt (3–0) verte meg.

A tavaszi fordulókban a Videoton után a paksiak érték el a második legtöbb gólt, s mind a hét találatukat magyar játékos szerezte (Szabó J. 2, Bartha, Gévay, Kulcsár, Papp, Vernes). Tegyük hozzá, külföldi nem is lehetett volna eredményes, hiszen a Paksi FC csak magyar nemzetiségű labdarúgókat foglalkoztat.

A Debrecen és a Paks mindkét őszi mérkőzése 1–1-es döntetlennel zárult. Debreceni részről a Nagyerdei Stadionban Takács Tamás, Pakson Róbert Vittek volt eredményes – a tavasszal már egyik játékos sincs a Lokinál –, míg a paksiak mindkét gólját Bartha László szerezte.

MTK BUDAPEST–VASAS FC, 15.30 (M4 SPORT)

♦ Két héttel ezelőtt az MTK idegenben legyőzte a Diósgyőrt, és elkerült a kieső helyről, de nem sokat kozmetikázott a statisztikáján: legutóbbi kilenc bajnokijából csupán egyet nyert meg. Az előző kilenc NB I-es meccsén mindig kapott legalább egy gólt, legutóbb október 22-én, a Gyirmót elleni bajnokin maradt érintetlen a csapat kapuja (1–0).

A Vasas a tavaszi szezonban még veretlen, a Magyar Kupában a Dorogot oda-vissza legyőzte, míg a bajnokságban a Gyirmóttal ikszelt (1–1), Mezőkövesden győzött.

♦ Az Új Hidegkuti Nándor Stadion átadása óta öt bajnokit játszott az MTK a létesítményben. Az elsőt megnyerte (1–0, Gyirmót), majd egymás után kétszer 1–1-re végzett (Debrecen, Újpest), míg az utóbbi két hazai meccsét egyaránt 2–1-re elveszítette (Honvéd, Paks). Mind az öt mérkőzésen szereztek gólt a kék-fehérek. Pályaválasztóként négy sikere van az MTK-nak, a Gyirmóton kívül a Videotont, azt FTC-t és a DVTK-t verte meg, utóbbi három csapatot Dunaújvárosban győzte le.

♦ Mezőkövesdi győzelmével rossz szériát zárt le a Vasas, előtte ugyanis sorozatban három idegenbeli meccsen nem sikerült nyernie: az Újpesttel (Kecskeméten) 2–2-t játszott, aztán 2–1-re kikapott Kispesten, majd 1–0-ra veszített Pakson.

♦ Az MTK vezetőedzője, Tamási Zsolt a múlt héten, a Paks elleni meccsen Csertői Auréllal találkozott, aki a 2002–2003-as szezonban éppen Tamásit váltotta a Győri ETO FC kispadján – bár az is igaz, hogy Csertői akkor „csak" a szerződése szerint volt az ETO vezetőedzője, a gyakorlatban Varga Zoltán szakmai ügyvezető igazgató irányította a csapatot. Tamási ezen héten a Vasas ellen készítette fel az MTK-t, a szakember 2003 júliusa és 2004 szeptembere között volt a Vasas vezetőedzője, akkor ő juttatta vissza az angyalföldi együttest az NB I-be, majd az élvonalban hat mérkőzésen ült a piros-kékek kispadján.

A harmadik helyen áll a Vasas, három ponttal gyűjtött kevesebbet a listavezető Videotonnál, ám van egy elmaradt meccse a Haladás ellen – azt a találkozót március 16-án pótolják.

♦ Amióta (2015 nyarán) visszakerült a Vasas az NB I-be, az MTK-val még nem mérkőzött meg a Hungária körúti stadionban. 2015 őszén az MTK az egyik „albérletében", az Illovszky Rudolf Stadionban (azaz a Vasas otthonában) fogadta az angyalföldi együttest, és 2–1-re győzött. A 2016-os esztendőben tavasszal és ősszel is Dunaújvárosban látta vendégül az MTK a Vasast, mind a kétszer a piros-kékek nyertek, előbb 2–0-ra, majd 1–0-ra. A Hidegkuti Nándor Stadionban legutóbb 2010 szeptemberében játszott egymással bajnokit a két csapat, és a házigazda kék-fehérek 4–0-ra győztek.

MEZŐKÖVESD–GYIRMÓT FC GYŐR, 15.30

♦ A biztató tavaszi rajt – 3–0-s siker a megyei rivális DVTK felett – után visszaesett a Mezőkövesd, előző két bajnoki mérkőzését elvesztette, méghozzá úgy, hogy e két találkozón egyetlen gólt sem szerzett, és hetet kapott. Pakson 5–0-ra, a Vasastól odahaza 2–0-ra kapott ki. A hét gólból négyet rögzített szituációt követően kapott a Mezőkövesd, Pakson háromszor szögletnél, a Vasas ellen egyszer oldalszabadrúgás után kapitulált a kövesdiek védelme – nem csoda, hogy Tomiszlav Szivics vezetőedző „már oda sem mer nézni, amikor az ellenfél szöglethez vagy szabadrúgáshoz készülődik".

Az NB I-ben a Gyirmót FC Győr nyeretlenségi szériája a leghosszabb. A kisalföldiek sorozatban tizenegy bajnoki mérkőzésen nem tudtak győzni, azaz úgy játszották le a bajnokság második körét, hogy egyik ellenfelüket sem sikerült megverniük. Legutóbb 2016. szeptember 24-én nyertek, a Haladást múlták felül Sopronban 1–0-ra. Ez volt egyben a legutóbbi idegenbeli sikerük is.

Eddigi tizenegy hazai bajnoki meccséből hatot megnyert a Mezőkövesd, emellett egyszer ikszelt (éppen a Gyirmóttal), és négyszer kikapott (DVSC, Újpest, Paks, Vasas). A Vasastól elszenvedett múlt heti vereséggel szép sorozata zárult le, előtte ugyanis zsinórban öt hazai fellépésén győzött, sőt négyszer – Haladás 3–0, MTK 1–0, FTC 2–0, DVTK 3–0 – nem kapott gólt.

♦ Látogatóként 1–4–6 a Gyirmót mérlege. Egyetlen idegenbeli győzelmét a Haladás vendégeként aratta, pontot a Mezőkövesd, a Honvéd, a Paks és a Vasas otthonában szerzett.

♦ A két csapat az NB I-ben eddig kétszer találkozott egymással, az ősszel Mezőkövesden 2–2-t játszottak, míg Gyirmóton 1–0-ra a kövesdiek győztek. A tavasszal a Magyar Kupában mérkőztek meg egymással, Mezőkövesden 0–0-ra, Gyirmóton 1–1-re végeztek, idegenben szerzett több góllal a Kövesd jutott tovább. Az NB II-ben két idényben találkoztak: a 2014–2015-ös kiírásban mind a kétszer ikszeltek (2–2, 3–3), a 2015–2016-os bajnokságban mind a két meccsüket a Gyirmót nyerte meg 2–1-re – az idény végén együtt jutottak fel az élvonalba.

♦ A két csapat vezetőedzőjét a kecskeméti emlékek köthetik össze: amikor Tomiszlav Szivics 2009 októberében távozott Kecskemétről, előbb Czéh László, majd Csertői Aurél irányította a csapatot, de még abban az idényben, 2010 áprilisában Urbányi István lett a KTE vezetőedzője. Urbányi a következő kiírásban a 7. forduló után távozott Kecskemétről, és két héttel később már a visszatérő Szivics vette át a lila-fehérek irányítását.

FERENCVÁROS–SZOMBATHELYI HALADÁS, 18.00

♦ Ugyanazt írhatjuk le, mint egy héttel ezelőtt, a derbi előtt: a Ferencváros a tavaszi tétmeccsein továbbra is veretlen. A Magyar Kupában oda-vissza legyőzte a Honvédot, míg a bajnokságban előbb kétszer ikszelt (a DVSC-vel és a Videotonnal is 0–0-t játszott), majd a múlt szombaton 1–0-ra nyert a Szusza Ferenc Stadionban.

♦ Két meccs, három pont – ez a tavaszi mérlege a Haladásnak. A szombathelyiek még csak két tétmérkőzést játszottak a téli szünet óta (sok csapat már ötnél tart), pályaválasztóként 2–0-ra kikaptak az Újpesttől, majd idegenben 2–1-re legyőzték a Gyirmótot.

A tavaszi bajnokikon nem kapott még gólt a Ferencváros, NB I-es mérkőzésen legutóbb Torghelle Sándor vette be Dibusz Dénes kapuját, a decemberi FTC–MTK mérkőzés 82. percében. Bajnoki meccsen 278 játékperce nem kapitulált a Fradi védelme, ilyen hosszú kapott gól nélküli sorozatuk ebben a kiírásban nem volt a zöld-fehéreknek. Ha az összes tétmérkőzést nézzük, még hosszabb ez a széria, hiszen a múlt szerdán a Honvéd elleni MK-nyolcaddöntő visszavágóját is kapott gól nélkül hozta le a Ferencváros védelme. Tétmeccsen legutóbb a kispestiek elleni kupapárharc első meccsén került a Fradi kapujába a labda, a 88. percben Davide Lanzafame volt eredményes – tétmérkőzésen tehát 362 játékperce érintetlen az FTC kapuja.

Gyirmóti győzelmével hárommeccses nyeretlen szériája ért véget a Haladásnak. Egyben lezárult egy hosszú idegenbeli rossz sorozata is, a gyirmóti siker előtt ugyanis vendégként hat bajnokin volt nyeretlen az együttes, sőt sorozatban négyszer kikapott.

♦ Előző két hazai bajnoki meccsén döntetlent játszott a Ferencváros, az MTK-val (1–1) és a Videotonnal (0–0) is ikszelt. Pályaválasztóként 5–4–2 a mérlege, otthon a Vasastól és a Pakstól kapott ki.

♦ A két csapat egymás elleni, őszi bajnoki meccsei közül az elsőt a Ferencváros nyerte meg, 3–1-re győzött a Groupama Arénában. A második mérkőzésen, Sopronban a Haladás nyert 2–0-ra. A szombathelyiek legutóbb 2013. november 10-én diadalmaskodtak a Fradi vendégeként, a Puskás Ferenc Stadionban 3–0-ra győztek, azon a találkozón Halmosi Péter kétszer, Ugrai Roland egyszer volt eredményes.

ÚJPEST FC–BP. HONVÉD, 18.00 (M4 SPORT)

♦ Az ősszel az Újpest játszotta a legtöbb döntetlent (kilencet), a tavaszi öt tétmérkőzése közül viszont egyik sem zárult iksszel: a Magyar Kupában a ZTE elleni mindkét meccsét megnyerte, míg a bajnokságban egyszer győzött (a Haladás vendégeként), kétszer kikapott (a Videotontól és a Ferencvárostól).

♦ Másfél héttel ezelőtt még azért dicsértük a Honvédot, mert akkor a kispesti csapat volt a legjobb formában lévő együttes a magyar élvonalban: ötmeccses győzelmi sorozatot épített, sőt, előző nyolc bajnokijából hetet megnyert. Az utóbbi két tétmérkőzését viszont elvesztette, ráadásul még gólt sem szerzett: Magyar Kupa-meccsen 2–0-ra kikapott az FTC-től, majd bajnokin 3–0-s vereséget szenvedett a Videoton vendégeként.

♦ Mintegy tíz hónapos kényszerű távollét után március 1-jén visszatért a – felújított – Szusza Ferenc Stadionba az Újpest. A lila-fehérek saját pályájukon eddig két meccset játszottak: a Magyar Kupában 2–0-ra legyőzték a Zalaegerszeget, míg a bajnokságban a derbin 1–0-ra kikaptak a Ferencvárostól.

Látogatóként – a Vasassal holtversenyben – a Honvéd szerezte eddig a legtöbb pontot, 17-et. Idegenben ötször nyert, kétszer ikszelt és négyszer vesztett a kispesti csapat, a fővárosi riválisok közül az Újpestet és az MTK-t legyőzte, a Vasastól és a Ferencvárostól kikapott.

♦ A sérüléssel bajlódó Enisz Bardi a hírek szerint a Honvéd ellen sem léphet pályára, a Videoton ellen kiállított, kétmeccses eltiltását letöltő Souleymane Diarra viszont Nebojsa Vignjevics rendelkezésére áll, a múlt szerdán MK-mérkőzésen játszott is (hiszen csak bajnokiról volt eltiltva), és lőtt egy nagy gólt. Ha Diarra pályára lép, találkozik Kassai Viktorral – ő vezeti ugyanis az Újpest–Bp. Honvéd rangadót. Ez azért érdekes, mert az őszi FTC–Újpest (3–3) mérkőzés után bejárta a sajtót, hogy Kassai nem helyénvaló stílusban beszélt az újpestiek mali válogatott labdarúgójával, amikor Diarra reklamált nála. A támadó később elmondta, hogy nem neheztel Kassaira, sőt, mivel nem értette, hogy a játékvezető mit mondott neki, nem is érezte sértőnek a mondatát. Az MLSZ játékvezetői bizottsága megvizsgálta az esetet, megállapította, hogy Kassai „esetenként nem a megfelelő hangnemben, az írott és íratlan etikai normáknak megfelelő módon, túlzott vehemenciával beszélt a játékosokkal", ezért a bírót figyelmeztetésben részesítette.

♦ A héten nagy visszhangot váltott ki (akár azt is írhatnánk, hogy az egész világ erről beszélt), hogy a Bajnokok Ligájában az FC Barcelona úgy jutott tovább a PSG-vel szemben, hogy a párharc első mérkőzésén négygólos vereséget szenvedett (0–4), majd a visszavágón 6–1-re győzött, így kiejtette a francia együttest. S hogy ez miként kapcsolódik az Újpest–Bp. Honvéd mérkőzéshez? Nos, 41 évvel ezelőtt, 1976 tavaszán a két csapat a Magyar Népköztársasági Kupában játszott egymással, a párharc első felvonásán az újpestiek négygólos előnybe kerültek (5–1), ám a kispesti visszavágón a Honvéd 6–1-re győzött, így továbbjutott. Erről bővebbenITTolvashat.

♦ Az Újpest és a Honvéd közötti mérkőzések a legnagyobb múltú párharcok közé tartoznak Magyarországon, s mivel egészen az első világháborúig nyúlnak vissza, a különböző statisztikai oldalakon nem mindenben megegyező örökmérlegekkel találkozhatunk. Akad olyan portál, amely az 1915 őszi – hivatalos bajnokságnak nem minősülő – hadimérkőzésüket is beszámítja a statisztikába (így 203 meccset tart nyilván), mi azonban 202 hivatalos élvonalbeli bajnoki mérkőzéssel számolunk, a szombati lesz a 203. találkozójuk egymás ellen. Az örökmérleg: 101 újpesti győzelem, 46 döntetlen és 55 kispesti siker.

NB I, 2016–2017, 23. FORDULÓ
MÁRCIUS 11., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
15.30: Videoton–DVTK
Felcsút, Pancho ArénaBerke Balázs
15.30: DVSC–Paks
Debrecen, Nagyerdei StadionPintér Csaba
15.30: MTK Budapest–Vasas(Tv:M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionBognár Tamás
15.30: Mezőkövesd–GyirmótMezőkövesd, Városi StadionFarkas Ádám
18.00: Ferencváros–Haladás
Budapest, Groupama ArénaSzőts Gergely
18.00: Újpest–Bp. Honvéd(Tv:M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Kassai Viktor
TABELLA •MENETREND •GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik