SINKOVICS GÁBOR
SINKOVICS GÁBOR
2017.10.02 23:19 Frissítve: 2017.10.02 23:51

Csatár a Blahán – Sinkovics Gábor publicisztikája

Véletlenül akadt a kezébe a kép.
A narancssárga keretes, „nagyon fiatalos” szemüvegét kereste, merthogy mostanában összefolynak, összemosódnak előtte a betűk, ám az okuláré helyett ez a réges-régi fotó akadt a kezébe. Felkavarta a látvány. A felvételen egy futballcsapat látszott a szokásos pózban, csapzottan, fáradtan, meccs után lekapva. S a guggoló sor jobb szélén ott volt ő – az egyik csatár. Alaposan szemügyre vette, szinte kutatva figyelte egykori önmagát, és megdöbbenve állapította meg, hogy az arcán valami hihetetlen sóvárgás látszik.

Sóvárgás a siker, a pénz és a nők után.

Az élet ígérete.

Emlékezett a meccsre, amely után győztes csapatként állhattak a fotográfus elé. A Soroksárt fogadták az úgynevezett területi bajnokság küzdelmeiben, és győztek ellene 4–1-re. Azon a meccsen valóban jól játszott. Fürgén, feltartóztathatatlanul cselezett, és lőtt egy gyönyörű gólt jobbal, nagyjából 17 méterről. Az edzője elégedett lehetett vele.

Az edzője, akit Végh Antalnak hívtak. Az akkor már híres író, a Miért beteg a magyar futball? című „bestseller” szerzője úgy gondolta, nem elég írni, kritizálni a sportágat, majd ő megmutatja, hogyan is kell ezt csinálni. Így aztán heti két-három alkalommal klottgatyára vetkőzött ez az alacsony, izgága ember, és edzést vezényelt.

Edzést vezényelt az MTK-nak.

De ez nem Hidegkuti Nándor, Sándor Csikar, Bakos Blumi MTK-ja volt, hanem a Mányi TK. A Fejér megyei település tsz-vezetőit kereste meg Végh Antal azzal az ötlettel, csináljunk itt egy jó csapatot. S így is történt. Pesti játékosok, egykori NB I-es futballisták, kiöregedett tehetségek, környékbeli Maradonák kerültek a keretbe, és a csapat meg sem állt a harmadosztályig.

Ő is ekkor csatlakozott a klubhoz.

Végh Antal házában tárgyalt, de nem volt az igazi tárgyalás, az író tudta, melyik klubban nevelkedett, s azt mondta neki: „Állást kapsz, nem kell dolgoznod, majd a tsz-nél beírunk valahová valamilyen munkakörbe”. Így papíron lehetett volna akár fejőnő, magtáras, gépkezelő vagy vadakat terelő juhász is. De csatár lett, egy a „pesti sztárok közül”, akkoriban ez nem volt ritka: falállásokkal, zsebbe dugdosott pénzekkel csábították a falusi csapatokhoz a játékosokat. A Mányi TK Végh Antal személye miatt különleges helyet töltött be a futballtársadalomban. Aranyéletük volt, kisbusz jött értük a Budakeszi út legvégén található Ifjúság presszóig, hozták-vitték a játékosokat, és minden találkozó után Végh Antal únyi borospincéjében ünnepelték a győzelmet.

Ezer forintot kapott jutalmul a Soroksár elleni teljesítményéért.

Pedig akkor már nem vette komolyan a futballt. Az edzések valóságos szenvedést jelentettek számára, elveszítette a lelkesedését, a motivációját, és épp úgy is játszott: volt olyan találkozó, amikor a bal szélen poroszkált, s hallotta, amint a vendégkispadon ülő cserejátékosok közül az egyik azt mondja: „Te, ez a szerencsétlen már fél órája nem ért labdához…”

A futball tehet mindenről?

Ezt a kérdést gyakran tette fel magának. Most is, hogy bámulta a képet. Több mint harminc éve készült, s az járt a fejében, mit is csinált ő tulajdonképpen az elmúlt harminc esztendőben. Nem volt könnyű megválaszolni. Mert ő mindig is futballistának készült, gyakorlatilag csak ez érdekelte. Az általános iskola, majd a gimnázium csak afféle szabadidős tevékenységnek számított, rohant edzésre, bújta a Népsportot, hétvégenként meccsen szurkolt, s tudta, hitte: az ő élete mindig a foci körül forog. A gimnáziumban csak azért nem bukott meg matekból, mert a tanár, az Ukrajnából áttelepülő, kétméteres, mély hangú óriás kedvelte őt és szerette a futballt. Ha mégis felszólították felelni, ártatlan arcot vágva hallgatott. Nem a hülyét játszotta, valóban hülye volt, már ami az igazi tanulmányokat illeti. Ám ha azt kérdezték volna tőle a táblánál, mondja el az Ajkai Alumínium összeállítását, már hadarta volna: „Németh, Dragodán, Törő, Zsidó I, Csikhon, Zsidó II… Érdekesebb volt a Sütőipar összeállítása („Rúgjatok kiflit, fiúk!…”), mint a tananyag.

Gyerekkori álmai? A mindennél erősebb vágy, hogy egyszer majd a skótok elleni válogatott meccsen becsavarja a jobb felsőbe a Népstadion Keleti pályaudvar felőli kapujába? Vajon hozzá hasonlóan hány és hány fiatalember kallódott el és kereste a helyét az életben? Mert a többség nem tanult, a többséget nem érdekelte az iskola, mondván, híres leszek, csatár leszek, gazdag leszek. Csak keveseknek, elenyészően keveseknek sikerült.

A többség „földönfutó” lett.

Se tudás, se szakma, se lelkesedés. Ez jellemezte a labdarúgás utáni időszakot. Megpróbálkozott mindennel, kocsmában pálinkát töltött, fröccsöt készített, sört csapolt, és elhajolt a feje mellett elzúgó korsók elől. Aztán dolgozott építkezéseken, de a csákány már az első órában feltörte a tenyerét. Belekóstolt az ablaktisztítás örömeibe is, hétvégenként az Óbudai Harisnyagyár üvegeit pucolta, vakarta aprópénzért, néhány elcsórt lila-sárga színű kockás zokniért. Alkalmazták egy faluvégi könyvtárban, de a környékbeliek Albert Camus Közöny című könyvét szó szerint értették, senkit sem érdekelt az irodalom. Kivéve a szomszédban lakó Rafael családot, de őket sem a regények, hanem a könyvtár szőnyege csábította oda – így aztán nekik adta. De a csúcs az volt, amikor újságíró-gyakornoknak állt, jelentkezett a Hírlapkiadó Vállalatnál, és amikor a személyzetis elvtársnő megkérdezte tőle, mihez ért, ő azt válaszolta: a futballhoz. Az asszony tíz percig nevetett, azt hitte, viccel, majd kiküldte egy üzemi laphoz. Ott aztán eleinte minden jól alakult, riportot írhatott a vízművek és a csatornázási művek focicsapatáról. S tulajdonképpen még azt is élvezte, amikor Szadán meglett férfiak munkásőr-egyenruhában a bozótosban kúsztak-másztak és dobtáras géppisztolyból vaktölténnyel lövöldöztek a rendszer még alig látható ellenségeire. De azt már nagyon nem szerette, amikor a Fővárosi Temetkezési Vállalathoz küldték, hogy cikket írjon a krematóriumról, ott konkrétan rosszul lett, úgy támogatták ki az épületből. De a Városligetben készült ki legjobban, az avart söprögető mentálisan sérült betegek interjú helyett megkergették, és ő futott, futott a Hősök teréig.

Miért nem tanult, miért nem vette komolyabban az életet?

Tudta, sok csapattársa hasonló cipőben jár, a legtöbben alkalmi munkákból tengődtek, s labda nélkül nem találták a helyüket a civil életben.

Senki és semmi sem lett belőlük.

Hallott erről is, arról is, hogy elzüllött, hogy elvált, Csenyáról, a balbekkről pedig megtudta, hogy a cukorbetegség miatt levágták a mozsárágyú erejével tüzelő bal lábát. Sokáig kereste a helyét az életben, olykor Gabriel García Márquez regényhősével, Florentino Arizával azonosította magát, máskor Hajnóczy Péter figuráns regényalakja, a strandon söröző, pogácsát majszoló „művészlélek” állt hozzá a legközelebb. Délutánonként a Blahán céltalanul ácsorgott, leste a nőket, és pillanatokra
nagymenőnek képzelte magát, aztán később valamivel szerényebben bement a Deák téri önkiszolgáló étterembe, és tizennyolc forintért sóletet evett.

Nézte a csapatképet, egykori önmagát, és az jutott eszébe, el kellene mennie Mányra egy meccsre, a Szár vagy a Kápolnásnyék elleni rangadóra. Magányosan él, az idejébe belefér az ilyesmi. Korábban többször regisztrált valamilyen társkereső oldalon, de mindig dagadt lányok, asszonyok írtak neki, akik „nőiesen teltként” jellemezték magukat. Hagyta a fenébe. Egyre kevesebbet mozdult ki a kelkáposztaszagú lépcsőházból, a másfél szobás panellakásból.

Nézte a meccseket, és tudta, hogy minden jót és rosszat a futballnak köszönhet, az álmait – és álmai meghiúsulását.

Legközelebb, igen legközelebb másként csinálja.

A következő életében.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.10.23 12:12:12

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Vidi megint a hajrában lőtt gólt – kilencedszer. Böde kilenc éve nem kezdett ilyen kevés góllal, de...

2017.10.21 23:23:33

Labdarúgó NB I CSILLAG PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Be kell látnom amúgy, barátomnak igaza van. Ez már nem az a Fradi–Újpest, amelytől a szüleink féltettek minket a kilencvenes években, amelynek rituáléja a véres utcai összecsapással és a szilánkosra rúgott metróablakok csörrenésével volt teljes.

2017.10.21 15:51:07

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR

Ugrai az elsőt elrontotta, Joannidisz azonban a 93. percben már nem hibázott.

2017.10.21 13:24:03

Labdarúgó NB I SINKOVICS GÁBOR

A hajdúságiak első élvonalbeli győzelmüket aratták vendégként.

2017.10.21 10:01:11

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN

Kuttor Attila döntetlennel debütált a Mezőkövesd kispadján.