Csak egy atomvillanás állíthatja meg a Fradit

Vágólapra másolva!
2015.08.29. 12:21
null
Böde Dániel a Paks ellen folytathatja a góllövést (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó NB I 7. fordulóját rendezik ezen a hétvégén. Vajon tovább menetel a Ferencváros, vagy a paksiaknak egy „atomvillanással" sikerül megállítaniuk a listavezetőt? Erre és még sok más kérdésre választ kapunk a szombati öt találkozón – az ezekhez kapcsolódó érdekességeket alábbi cikkünkben olvashatják.

 

BÉKÉSCSABA–SZOMBATHELYI HALADÁS

♦ A Békéscsaba az 1945–1946-os kiírásban szerepelt először az első osztályban. A 28 csapatot felvonultató élvonal tagja volt a Haladás is, ám ekkor nem találkoztak egymással, mert a szombathelyiek a Nyugati, a csabaiak a Keleti csoportban szerepeltek. Az 1972–1973-as szezonban mind a két együttes az NB I B-ben játszott, Szombathelyen 4–0-ra, Békéscsabán 2–0-ra győzött a bajnokságot megnyerő és az NB I-be visszajutó Haladás.

Az első osztályban negyvenegy évvel ezelőtt, 1974. szeptember 21-én mérkőzött meg először egymással a Haladás és a Békéscsaba, Szombathelyen 3–2-re a vasiak győztek. Békéscsabán 1975 májusában 0–0-ra végeztek. Az NB I-ben eddig 38-szor találkoztak, 15 Békéscsaba-győzelem, 9 döntetlen és 14 Haladás-siker a mérleg. Békéscsabán élvonalbeli bajnokin eddig csupán kétszer nyert a Haladás, 1975-ben 2–0-ra, 1996-ban 3–1-re. A csabaiak 11-szer győztek, hat meccs döntetlen lett. A Kórház utcai stadionban legutóbb 2004 áprilisában játszottak egymással, az alsóházi találkozón az Előre 2–0-ra felülmúlta a Lombard FC Haladást.

A sereghajtó Békéscsaba ebben a szezonban mind a három hazai bajnokiját elveszítette (DVSC 2–3, Vasas 0–2, Honvéd 1–4). Otthon legutóbb május 31-én nyert tétmérkőzést, NB II-es találkozón 3–0-ra legyőzte a Ceglédi VSE-t. Ha csak az élvonalbeli meccseket nézzük, akkor 2005. április 2-ig kell visszalapozni a csabaiak legutóbbi hazai sikeréig, akkor a Honvédot verték meg 3–0-ra. Azóta kilenc NB I-es összecsapást vívtak pályaválasztóként, hétszer kikaptak, kétszer ikszeltek.

Négy csapat nem játszott még döntetlent ebben az idényben: a listavezető Ferencváros, a címvédő Videoton, valamint a két újonc, a Vasas és a Békéscsaba.

Öt forduló óta veretlen a Haladás, a szombathelyi csapat legutóbb 2014 tavaszán épített hasonló szériát. Akkor a KTE-t legyőzte, Pápán ikszelt, majd megverte az Újpestet, a PAFC-ot és a Honvédot. A kaposvári 2–0-s vereség zárta le a vasiak tavalyi ötmeccses veretlenségi sorozatát.

♦ Az előző bajnokságban a Haladás vendégként mindössze nyolc pontot szerzett, 2–2–11-es mérleggel zárt: Kecskeméten és Pakson nyert, a Ferencváros és a Lombard Pápa otthonában ikszelt. A mostani bajnokságban még csak háromszor játszott vendégként, de már hét pontot összegyűjtött: a Videotont és a Debrecent 1–0-ra legyőzte, Újpesten 0–0-t ért el, látogatóként tehát még veretlen. A három idegenbeli bajnokiján tehát nem kapott gólt – legutóbb 2013 őszén fordult elő ilyen, akkor Mezőkövesden (2–0), Pakson (1–0) és a Ferencváros ellen (3–0) maradt érintetlen a kapuja egymást követő három NB I-es túráján.

BP. HONVÉD–PUSKÁS AFC

Ötödször találkozik egymással bajnoki mérkőzésen a két csapat. Az eddigi négy közül az első hármat a Honvéd nyerte meg (3–0-ra, 4–0-ra és 1–0-ra), legutóbbi találkozójuk – Felcsúton – 1–1-re végződött. A PAFC bajnokin eddig egyszer talált be a kispestiek kapujába, Tóth Balázs volt a történelmi gól szerzője. Ligakupa-meccsen viszont egyszer (2013 októberében) már legyőzte a Puskás AFC a Honvédot.

♦ Az előző szezonban a kiesés elkerüléséért harcoló Honvéd jelenleg a második helyen áll. Odahaza veretlen, a Videotont (1–0) és az MTK-t (2–1) legyőzte, a DVSC-vel ikszelt (3–3). Előző kilenc hazai bajnokiján nem szenvedett vereséget, otthon legutóbb fél évvel ezelőtt, március 8-án kapott ki (Honvéd–MTK 0–2). Azóta pályaválasztóként mindegyik meccsén szerzett gólt.

A Ferencváros (15) után a Honvéd érte el a legtöbb gólt az NB I mezőnyében, a kispestiek 12-szer voltak eredményesek. Az előző szezonban összesen 26-szor találtak az ellenfelek kapujába, míg most máris az akkori góltermés csaknem felénél tartanak.

Látogatóként még nyeretlen a Puskás AFC, az MTK-nál 1–0-ra kikapott, Debrecenben és Újpesten ikszelt. A 2014–2015-ös idényben az utolsó három idegenbeli meccsét elvesztette, ehhez képest jó jel, hogy az előző két fellépésén döntetlent ért el. Vendégként legutóbb április 18-án, Dunaújvárosban győzött (3–2-re).

♦ A PAFC vezetőedzőjének, Robert Jarninak van már sikerélménye a Honvéd és Marco Rossi ellen: április 18-án akkori csapatával, a Pécsi MFC-vel 2–1-re megverte a kispestieket. Azon a pécsi találkozón a fővárosiak Holender találatával 1–0-ra vezettek, ám Ojdanic és Makriev góljával a baranyaiak fordítottak.

VASAS–MTK BUDAPEST

♦ Két győzelem, négy vereség a Vasas mérlege a bajnokságban. Az NB I-ben legutóbb 2012 áprilisában játszott döntetlent az angyalföldi csapat, otthon a Pápával ikszelt.

A Vasas a Fáy utcában két fővárosi ellenfelétől kikapott (Újpest 1–3, FTC 0–2), a Videotont viszont legyőzte. Szombaton ismét budapesti csapattal mérkőzik meg…

♦ Az előző szezonban a Honvéd, most a Vasas ellen érezheti azt az MTK, hogy idegenben, de mégis „otthon” játszik, hiszen létesítménye építése miatt tavaly a Bozsik József Stadion, míg idén az Illovszky Rudolf Stadion az ideiglenes otthona.

♦ Feltűnően nagy a különbség az MTK szereplése között pályaválasztóként és vendégként. Hazai három bajnokiját megnyerte a csapat, idegenben viszont csak egy döntetlenre (Haladás 2–2) futotta, míg két fővárosi ellenfél, a Honvéd és a Ferencváros otthonában kikapott. És most megint budapesti riválishoz látogatnak a kék-fehérek…

Élvonalbeli bajnokit legutóbb 2011-ben játszott egymással a két csapat, Angyalföldön az MTK Tischler Patrik góljával szerezte meg a vezetést, a Vasastól Ferenczi István egyenlített, 1–1 lett a vége.

DIÓSGYŐRI VTK–ÚJPEST FC

AZ ELŐZŐ FORDULÓ LEGJOBB CSERÉJE – LEHETETT VOLNA…
Újpesten a szervezők igyekeznek minél jobban kiszolgálni a közönséget. A családoknak, gyerekeknek kialakított Szevasz Terasz, a stadionmagazinban található interaktív játékok, és a szünetben rendezett célbarúgóverseny mellett a hangosbemondó, Kristin László az első félidő lefújását követően valamelyik hazai játékossal igyekszik rövid interjút készíteni. A múlt heti, Haladás elleni meccsen Balogh Balázst szerette volna mikrofonvégre kapni, de a középpályás jelezte, hogy nagyon siet, mert a szünetben cipőt kell cserélnie. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy ez a váltás legyen a 6. forduló legjobb cseréje. Balogh az első félidő 32. percében, még a sárga csukájában jó 25 méterről eresztett meg egy lövést, amely után a labda centikkel zúgott el a jobb kapufa mellett. A szünet után (az 57. percben), immár az új, piros színű cipőjében valamivel jobban célzott, 15 méterről a keresztlécre lőtte a labdát. Lehet, hogy ezután gyorsan egy harmadik pár cipőt kellett volna felhúznia?…

A DVTK és az Újpest bajnokin eddig 96-szor találkozott egymással: 43-szor a lila-fehérek, 15-ször a diósgyőriek nyertek, 38 találkozó döntetlenre végződött. Diósgyőrben először 1941. március 30-án mérkőzött meg egymással a két fél, és 3:1-re az újpestiek győztek, Szusza Ferenc triplázott. A korabeli tudósítások szerint 14 ezer néző látta a meccset a helyszínen.

Az utóbbi időben nem győzni jár az Újpest Diósgyőrbe. Tavaly 2–1-re, 2013-ban 2–0-ra, 2012 őszén 2–1-re, 2012 márciusában 1–0-ra verte meg a DVTK a fővárosiakat. Az újpestiek legutóbb 2009. augusztus 9-én nyertek a piros-fehérek vendégeként. A Diósgyőrben lejátszott találkozók mérlege: 11 hazai győzelem, 21 döntetlen, 15 újpesti siker.

Öt forduló óta nyeretlen a DVTK. A szezon első bajnokiján 2–1-re legyőzte a Vasast, majd egymás után négyszer kikapott, míg a múlt héten ikszelt Pakson. A tavasszal volt ennél hosszabb nyeretlenségi szériája is, sorozatban nyolc mérkőzésen nem sikerült nyernie.

Tizenhárom bajnoki mérkőzés óta veretlen az Újpest. A lila-fehéreknek legutóbb 2010-ben volt hasonlóan jó szériájuk, akkor nem szenvedtek vereséget a 2009–2010-es bajnokság utolsó kilenc fordulójában, majd a következő szezon első négy összecsapásán sem találtak legyőzőre – így érték el az említett sorozatukat.

♦ Bár szép teljesítmény a tizenhárom meccses veretlenség, a mostani idény első hat fordulójában az Újpest csupán kétszer nyert, míg négyszer döntetlent játszott, és csak nyolc gólig jutott. Az előző bajnokságot gyakorlatilag ugyanígy kezdte, mint az ideit, hiszen az első hat fordulóban akkor is kétszer győzött, négyszer ikszelt, és a négy döntetlenjéből ugyanúgy kettő volt 0–0, mint most.

♦ Ebben a bajnokságban még csak egyszer játszott vendégségben az Újpest: a Vasas elleni meccsét a Fáy utcában 3–1-re behúzta. Az előző kiírásban az utolsó három idegenbeli mérkőzését megnyerte, látogatóként tehát sorozatban négyszer győzött az élvonalban. E négy meccsen összesen 15 gólt szerzett.

FERENCVÁROS–PAKSI FC

♦ A Ferencváros még mindig százszázalékos a bajnokságban, hat meccsből hat győzelem a mérlege. Tavaly október óta nem kapott ki az NB I-ben, veretlenségi szériája huszonhat mérkőzésből áll. A klubrekord 36 veretlen találkozó – még 1931–1932-ből.

♦ Melyik csapat állítja meg a Fradi menetelését? Most a Paks próbálkozik meg vele, amely a Ferencváros otthonában bajnoki mérkőzésen még egyszer sem győzött (2010-ben Ligakupa-találkozón sikerült nyernie). Pontot viszont már szerzett, nem is egyszer. Az FTC pályaválasztásával rendezett hat NB I-es összecsapás közül kettőt nyert meg a Fradi, négy találkozó döntetlenre végződött. Most egy iksszel a paksiak a listavezető fővárosiak kilencmeccses győzelmi sorozatát zárhatnák le…

♦ Otthon erős a Paks, hiszen a három hazai mérkőzéséből kettőt megnyert, a múlt héten a Diósgyőrrel 1–1-et játszott. Vendégként viszont eddig nagyon szerényen teljesít: az újpesti 0–0 után a PAFC és a Haladás otthonában is 1–0-ra kikapott – ez azt is jelenti, hogy a mostani szezonban látogatóként még nem szerzett gólt!

♦ Ha nem számítjuk az új Üllői úti stadion megnyitása előtti főpróbán az újpesti öregfiúktól elszenvedett 6–5-ös vereséget, akkor kijelenthetjük: magyar csapattól még nem kapott ki a Fradi az új arénájában. Pályaválasztóként 24 bajnoki óta veretlenek a zöld-fehérek, vendéglátóként legutóbb 2013. november 30-án veszítettek – még az ideiglenes otthonuknak számító Puskás Ferenc Stadionban (FTC–PMFC 1–2). Az akkori kezdőcsapatból már csak Böde, Gyömbér és Jova tagja az FTC keretének, Bönig, Mateos, Besic, Gerson, Jovanovic, Somália, Jenner, Diallo, valamint a csereként pályára lépő Tuijp és Valpoort már nincs a Fradinál. Mi tagadás, szűk két év alatt alaposan kicserélődött a Ferencváros kerete…

LABDARÚGÓ NB I, 7. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 29., szombat
18.00 DVTK–Újpest (M4)
Bognár Tamás
18.00 Békéscsaba–HaladásBerke Balázs
18.00 Bp. Honvéd–Puskás AkadémiaKassai Viktor
18.00 Vasas–MTK Németh Ádám
20.30 Ferencváros–Paks (M4)Solymosi Péter
Augusztus 30., vasárnap
19.00 Videoton–DVSC (M4) Vad II István
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik